Brutális bezuhanás: 404 forint fölé nőtt az euró árfolyama

Ez természetesen újabb negatív csúcsot jelent. Hétfő délelőtt újabb negatív csúcsra ért a forint az euróval szemben – írta meg a HVG. Reggel hatkor még “csak” 400 forintot kellett fizetni 1 euróért, nagyjából kilenckor azonban gyors romlásnak indult a magyar valuta, és 11 körül már több mint 404 forintot ért az uniós fizetőeszköz. A forint előző történelmi mélypontja június 14-én állt be, akkor hajszálra, de megállt a 403-as szint alatt, 402,99-el. Az azelőtti rekord pedig március 7-én született meg, 399,87-tel. via hvg.hu

Tovább olvasom

Nem sok foganatja volt az MNB kamatemelésének, megint 400 forint az euró

A hét végére ismét 400 forint fölött stabilizálódott az euró ára és nem is látszanak olyan piaci trendek, amelyek rövid időn belül segíthetnének a magyar valutának. Az euró ára először hétfőn ütötte át a lélektani határnak számító 400-as szintet, kedden pedig 403-ig is felcsúszott az árfolyam. A forint hirtelen gyengülése a Magyar Nemzeti Banknak sem tetszett, ezért szerdán rendkívüli kamatemelésről döntöttek. Az irányadó kamat felemelése 6,75-ről 7,25 százalékra ideiglenesen segített, akkor néhány órán belül 395-re erősödött vissza a forint. Mint kiderült, a javulás ideiglenes volt, még csütörtökön visszacsúszott az árfolyam 400-ra, péntekre pedig stabilizálódott…

Tovább olvasom

Ez is elérkezett, már 400 forint felett jár egy euró

Soha nem volt még ennyire gyenge a forint: átlépte a forint a 400-as határt, 400,04 forintba került egy euró. Igaz, ez csak egy rövid pillanatig tartott, innen még gyorsan visszatért 399,7-399,9-es szintre. Az eddigi történelmi mélypontot március 7-én láttuk, akkor 399,87-nél állt meg a gyengülés, egy hajszállal a 400-as határ alatt – számolt be a HVG. Végül nem sokkal fél 4 előtt ismét átlépte a 400-as határt a forint, az új napi, és egyben történelmi mélypont eddig 400,21. A 400-as szintet akkor ütötte át, amikor az amerikai kereskedés is elkezdődött. A…

Tovább olvasom

Megint bezuhant a forint árfolyama, közel a történelmi mélypont

Péntek délelőtt újfent a 400 forint/eurós értéket közelítette az árfolyam. Kisebb megtorpanásokkal, de folyamatosan esik a forint árfolyama az euróval szemben pénteken – írta meg a HVG. Nem sokkal fél tíz után 398 forintnál is többe került egy euró, amivel vészesen megközelítette a 400 forintos történelmi mélypontot, amit még március 7-én ért el. A Budapesti Értéktőzsde forgalma sem ad okot sok optimizmusra: reggel óta 0,68 százalékot esett, ahogy az európai tőzsdék is gyengén teljesítenek. A páneurópai Stoxx Europe 600 index 0,58 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,64 százalékkal kezdett alacsonyabban.…

Tovább olvasom

Megint majdnem a történelmi mélypontjára zuhant a forint

Közel jártunk a 400 forint/eurós kritikus határhoz. Folytatódott a forint gyengülése, amely még a különadók múlt heti bejelentésekor indult, s újabb lendületet vett, amikor kedd éjjel kijött a hír az EU-s olajembargóról és arról, hogy Magyarország ebből kimarad – írja a HVG.hu. Akkor már 395 forint/euró volt az árfolyam, s azóta sem javult a helyzet, kedd késő este elérte a 397-es szintet. Ma délelőtt 10 óra körül még jobban megingott egy kicsit az árfolyam, rövid időre benézett a 398-as szintre, egész pontosan 398,26-ig ment el. Utána visszaerősödött 397-es szintre, már…

Tovább olvasom

Lassan, de normalizálódni látszik a forint

Ugyan Magyarországon a hétfői munkaszüneti nap és a keddi nemzeti ünnep miatt nincs kereskedési nap, a világ más tőzsdéi nyitva vannak, devizát most is lehet venni, így már ezen a héten is volt mozgás a forint árfolyamában. Nem is kicsi: hétfőn a reggeli 381-es szintről délutánra egészen 373-ig erősödött a forint az euróval szemben. Kedden pedig a délelőtt 9-es külföldi tőzsdenyitás utáni egy órában még tovább folytatódott az erősödés, 372 forintba került egy euró, sőt, egy-egy erősebb időszakban még ez alá is lement az árfolyam egy kicsivel. A múlt hétfői…

Tovább olvasom

Az ellenzék kijelölte az eurócsatlakozás időpontját

Az Egységben Magyarországért ellenzéki szövetség kijelölte a dátumot az eurócsatlakozásra: öt év alatt meg kell teremteni ennek feltételeit. “A célunk az, hogy a megfelelő feltételek megteremtésével öt év alatt bevezessék az eurót Magyarországon” – jelentette be sajtótájékoztatón Varju László, a DK alelnöke, az Egységben Magyarországért képviselőjelöltje. Vajda Zoltán, az Egységben Magyarországért képviselőjelöltje közölte, hogy nem a háború miatt gyengül ennyire a forint, mert akkor a régióbeli valuták is hasonló arányban gyengülnének, de ez nem így van. A forint szabadesésének szerinte az óriási költségvetési hiány és elhibázott kamatpolitika, azaz a hiteltelen fiskális és…

Tovább olvasom

Őrült zuhanásban a forint, egy hét alatt hét százalékot gyengült

A forint a keddi mélypontot jelentő 379 forint/eurós árfolyamról alig tudott elmozdulni, a reggeli kereskedésben 377,5–377,8 forintos szinten mozgott. Kilenc óra után nem sokkal a 378-as szintet is átlépte az euró ára, fél tíz előtt nem sokkal már 379,75 forintnál járt, ami akkor történelmi mélypontot jelentett. Ezután nagyon kis időre jött némi megnyugvás, és visszatért 379 forint alá, de csak azért, hogy innen fél 10 után már átlépje a 380 forintos szintet, és az újabb történelmi mélypontokat jelentő 380,21, majd 380,85 forintos szintekig emelkedjen. A kereskedésben ezután is csak átmeneti…

Tovább olvasom

Történelmi mélypont: már a 370 forintot súrolja az euró

Egy pillanatra el is érte ezt az értéket a forint a HVG szerint, de már a kora délelőtti számok is új negatív csúcsot jelentettek. A hét elején folytatódott a múlt héten elkezdődött forintgyengyülés, olyannyira, hogy délelőtt 10 óra körül történelmi mélypontra esett a forint az euróval szemben: 369,69 volt ugyanis az árfolyam. Ez tovább romolhat, hiszen nagy ütemben gyengül a magyar deviza az euróval szemben. A hvg.hu szerint azóta elértük egy pillanatra a 370-es árfolyamot is, a 370 határán mozog a forint. A külső hangulat kevésbé támogató, leginkább az, hogy…

Tovább olvasom

Újabb mélyponton a forint, már 361 forint egy euró és 310 egy dollár

A mai napon már 361,7 forintot kell adni egy euróért, a magyar fizetőeszköz ilyen gyenge legutóbb csaknem fél évvel ezelőtt, április végén volt – írja a 24.hu. Ma tart kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. A megugró infláció miatt elemzők nagy része a kamatemelés folytatására számít, de legutóbb, egy hónappal ezelőtt, amikor az emelési tempót mérsékelte az MNB (a 0,3 százalékpontos helyett 0,15 százalékpontot emelt), csalódást okozott. A dollár árfolyama közben már 310,3 forintnál tart.

Tovább olvasom