A kilencvenéves Marika néni nem visel bolti darabot, maga varrja a ruháit

Bujda Sándorné Marika nénit a Szinyei Merse Pál utcai lakásában köszöntötte a miskolci önkormányzat 90. születésnapján. Marika néni saját készítésű süteménnyel köszönte meg a látogatást, és kérdésre rögtön mesélni kezdte élete történetét. Mint kiderült, 1988-ban történt nyugdíjazásáig varrással foglalkozott egy háziipari szövetkezetnél. – A mai napig magam készítem el a ruháimat – mutatja az éppen viselt darabot a Minap munkatársának. – Nem is tudom, mikor vettem utoljára boltban ruhát. Arra viszont emlékszem, hogy az elsőt 14 éves koromban varrtam, a bérmálkozásomra készült el az a darab. Sose felejtem, gyönyörű ruha…

Tovább olvasom

Pilz Olivér: Ha megszavazzák a státusztörvényt, felmondok

Letétbe helyezte felmondólevelét Pilz Olivér, a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanára, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, hogy ezen a módon is tiltakozzon a státusztörvény benyújtásával szemben, írja a Telex. A mozgalom Facebook-oldalán olvasható közleményben azt írják, hogy ha megszavazzák a törvényt, a jelenlegi több tízezres tanárhiány tovább fog emelkedni, mert bár Pilz Olivérhez hasonlóan rengetegen elhivatottak a szakma iránt, az új, megfélemlítő és cenzúrázó körülmények között sokan döntenek majd úgy, hogy nem tudják tovább folytatni. Legutóbb múlt csütörtökön Levegőt! címmel szervezett tüntetést több civil szervezet és pedagógus szakszervezet, hogy tiltakozzanak a most készülő, a…

Tovább olvasom