Bujda Sándorné Marika nénit a Szinyei Merse Pál utcai lakásában köszöntötte a miskolci önkormányzat 90. születésnapján.
Marika néni saját készítésű süteménnyel köszönte meg a látogatást, és kérdésre rögtön mesélni kezdte élete történetét. Mint kiderült, 1988-ban történt nyugdíjazásáig varrással foglalkozott egy háziipari szövetkezetnél.
– A mai napig magam készítem el a ruháimat – mutatja az éppen viselt darabot a Minap munkatársának.
– Nem is tudom, mikor vettem utoljára boltban ruhát. Arra viszont emlékszem, hogy az elsőt 14 éves koromban varrtam, a bérmálkozásomra készült el az a darab. Sose felejtem, gyönyörű ruha volt, zsorzsett szövetből készült.
Tizenévesen tornász volt, büszkén mesélte, hogy megyei versenyt is nyert a diósgyőri csapattal. Nevetve felidézte azt az emlékét is, hogy egyszer Sárospatakra vitték őket, ott tartott ugyanis előadást Rákosi Mátyás. Két tornászt, köztük a fiatal Marikát jelölték ki arra, hogy virágcsokorral köszöntse a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkárát.
Megtudtuk azt is, hogy a kárpátaljai Nagyszőlősön született 1933-ban. Alig volt azonban 3 éves, amikor háborús helyzet miatt nagyon gyorsan el kellett hagyniuk a szeretett szülőfaluját.
– Keserves volt, az első húgom alig volt akkor másfél éves. Miskolcra kerültünk, de alig találtunk albérletet. Végül a Bulgárföldön kaptunk egy lakást, apukám állást szerzett magának. Azonban jött a világháború, engem kivittek a nagyszüleimhez Nagyszőlősre. Apukámat elfogták a németek. Mi hazajöttünk, akkor már az ötödik húgom is megvolt, de az oroszok raktárnak használták a lakásunkat, mindent szétvertek benne. Újra kellett kezdeni az életünket – idézte fel.
Aztán jött a férjhez menetel, de ez Marika néni elmondása szerint a tornászás feladásával is járt.
– A férjem nagyon szép férfi volt, gyönyörűen játszott a harmonikán. Volt, hogy egy éjszaka alatt négyszer is adott nekem éji zenét – mesélte mosolyogva.
A férfi azonban 1970-ben egy balesetben meghalt. Marika néni újra férjhez ment, párját 2007-ben veszítette el. Az első házasságából két gyermeke született, ma már két unokája boldog nagymamája.
– Nagyon nehezen bírom az egy helyben ülést, állandóan fáj a derekam, de ha mozgok, akkor jobb. És én tényleg sokat megyek! Nyugdíjas klubok vagyok a tagja, sokat kirándulunk, utazunk. Ha visszagondolok az életemre, azt mondhatom: nagyon szegények voltunk, a perecesi legelőn szedtük a gombát, a szamócát, az erdőben a gyümölcsöt. De boldog voltam, állandóan mentünk, mozogtunk, fára másztunk, tornáztunk. És ha már nem is ilyen dolgokkal, de jól telnek a napjaim. Nagy boldogság, hogy megélhettem ezt a kort.
Fotó: Mocsári László/Minap
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
