Európai Gyógyszerügynökség: Biztonságos az AstraZeneca vakcinája – de melyik vakcinának milyen mellékhatásait jegyezték fel?

Megosztás

A trombózis kialakulását ugyan teljesen nem sikerült kizárni, de a problémát okozó esetek százalékos aránya elenyésző. Annyit azért hozzátettek, néhány további vizsgálat nem jönne rosszul az oltóanyaggal kapcsolatban. Az eddig vizsgált oltóanyagokkal kapcsolatban pedig jóval bővebb tájékoztatást adtak ki, hogy melyiknek milyen fő mellékhatása lehet.

“Ez egy biztonságos és hatásos vakcina” – kezdte az AstraZeneca védőoltásának vizsgálatairól szóló sajtótájékoztatóját Emer Cooke, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vezetője, külön is kiemelve, hogy a vakcina jótékony hatása messze felülmúlja esetleges kockázatait. Mint mondta, a vakcina vizsgálataik szerint nem növeli a trombóembóliás esetek, sem a vérrögképződés kockázatát.

Cooke ezután azzal folytatta, hogy teljes mértékben nem sikerült kizárniuk a kapcsolatot az oltás és a tapasztalt esetek között, ezért további vizsgálatokat folytatnak le. Ez a megfogalmazás egyszerű halandónak aggasztóan hangozhat, a tudomány világában azonban bevett: teljes mértékben szinte sohasem lehet semmit kizárni, ellenben mindig lehet további vizsgálatokat folytatni.

Kérte, hogy aki bármilyen mellékhatást tapasztal, jelezze. De újra megismételte, hogy a vakcina biztonságos és hatásos, előnyeit pedig azzal is szemléltette, hogy a múlt héten volt olyan, hogy egy nap alatt több mint 2500 halottja volt a járványnak Európában.

Cooke után Sabine Strauss, az EMA oltásbiztonsági bizottságának elnöke beszélt, ő is megismételte, hogy nem találtak bizonyítékot az összefüggésre, de elismerte, hogy “néhány esetben” megfigyeltek vérrögképződést 7-14 nappal a vakcináció után. Ezért a vakcina tájékoztatóját erre vonatkozó figyelmeztetéssel bővítik. Strauss ugyanakkor azt is megemlítette, hogy nincs nagyobb kockázata a tromboembóliának a vakcináció után, mi több, szerinte az oltás inkább csökkenti ennek előfordulását.

Cooke kérte, hogy aki bármilyen mellékhatást tapasztal, jelezze. De újra megismételte, hogy a vakcina biztonságos és hatásos, előnyeit pedig azzal is szemléltette, hogy a múlt héten volt olyan, hogy egy nap alatt több mint 2500 halottja volt a járványnak Európában.

Cooke után Sabine Strauss, az EMA oltásbiztonsági bizottságának elnöke beszélt, ő is megismételte, hogy nem találtak bizonyítékot az összefüggésre, de elismerte, hogy “néhány esetben” megfigyeltek vérrögképződést 7-14 nappal a vakcináció után. Ezért a vakcina tájékoztatóját erre vonatkozó figyelmeztetéssel bővítik.

Összefoglalva: az EMA megállapításai szerint a legaggasztóbb jelenséggel, a tromboembóliával nem igazolható összefüggés, de teljesen kizárni se lehet azt, és mert az oltást követő 7-14 napban néhány esetben előfordult vérrögképződés, ezt beveszik a védőoltás ismert mellékhatásai közé, beírják a betegtájékoztatóba és figyelmeztetik rá az oltást beadó orvosokat is..

Az EMA azután kezdett vizsgálatokat, hogy mostanra már európai államok sora függesztette fel az AstraZeneca védőoltásának használatát. További részletek a 444.hu cikkében olvashatók.

Három oltóanyagot tüzetesebben is bevizsgáltak, milyen mellékhatások milyen arányban jelentkeztek a vakcina beadása utáni időszakban.

A The Guardian az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet adatai alapján megnézte, a Pfizer–BioNTech, a Moderna és a Johnson & Johnson védőoltása esetén milyen mellékhatásokra számíthatunk, és azok milyen gyakorisággal fordulnak elő.

Ahhoz, hogy sikerüljön legyőzni a koronavírus-járványt, a járványvédelmi intézkedések betartása mellett az egyik legfontosabb, hogy minél többen megkapják a kórokozó ellen kifejlesztett valamelyik vakcinákat. Ám minél többen lennének jogosultak a szérumra, annál többekben merülhet fel a kérdés, hogy pontosan milyen mellékhatásai is vannak a védőoltásnak.

Mellékhatásokkal ugyanis mindegyik esetében számolni kell, ezek mértéke pedig eltérő lehet. A The Guardian az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet vizsgálati eredményei alapján foglalta össze, hogy a Pfizer–BioNTech, a Moderna és a Johnson & Johnson vakcinájának beadása után mit tapasztalhatnak azok, akik megkapják a szérumot, és melyik mellékhatás milyen valószínűséggel fordulhat elő.

Attól függetlenül, hogy melyik oltóanyagról van szó, a leggyakrabban tapasztalt mellékhatások közé sorolják

  • a fáradtságot,
  • a fejfájást és az izomfájdalmat, valamint, hogy
  • egy darabig fájhat az oltás helye.

A kevésbé gyakori mellékhatások között tartják számon

  • az émelygést,
  • a hidegrázást és
  • a lázat.

A részletes, oltóanyagonként és dózisonként készített kimutatást a Hvg.hu cikkében találhatjuk meg.

Related posts