Minden eddiginél komolyabb bizonyítékot találtak arra, honnan származott a koronavírus

Megosztás

Elemezték a vuhani piacról származó genetikai mintákat, amelyekből egyértelműnek tűnik, hogy ott került át állatról emberre a vírus.

A koronavírus-járvány kitörése óta keresik a választ a kutatók arra a kérdésre, hogy honnan indulhatott ki a betegség, és mely forrásból kezdett el terjedni. A szakemberek szerint a kiindulópont a vuhani piac lehetett, ám ahhoz, hogy a kérdésre valamivel pontosabb választ kapjunk, meg kellett vizsgálni azokat a mintákat, amiket onnan gyűjtöttek be. Az eredmények közzététele eddig váratott magára, ám a Kínai Betegségmegelőzési Központ (Chinese Center for Disease Control and Prevention, CDC) tudósai nemrég a Nature-ben végre megtették ezt – számolt be róla a HVG.

A minták egyértelműen megerősítették, hogy a koronavírus a 2020 júliusában bezárt vuhani piacról származik. Ezek vadon élő állatokból származó genetikai anyagot tartalmaztak, és a koronavírust is kimutatták belőlük.

Mindez arra utal, hogy egy ilyen állat a vírus köztes gazdája lehetett, amiről aztán átterjedt az emberre a kórokozó. Ugyanakkor a kutatók szerint ez még mindig nem bizonyítja egyértelműen azt, hogy a vírus állatról emberre terjedt.

A CDC adatai azonban arra utalnak, hogy a vuhani piac nem szuperterjesztő volt, hanem valóban a járvány kiindulási pontja, vagyis ott terjedhetett át állatról emberre a kórokozó.

Mivel az adatokat egy nyilvános adatbázisba töltötték fel a CDC kutatói, így az a világ más részein is tanulmányozhatóvá vált. Florence Débarre, a francia CNRS kutatóintézet evolúcióbiológusa szerint ezek az eddigi legfontosabb adatok a járvány kezdete óta.

Alice Hughes, a Hongkongi Egyetem tudósa szerint ugyanakkor érdemes fenntartásokkal kezelni a mostani eredményeket. A szakember szerint ugyanis a nyestkutya genomja mellett csimpánzok és pandák genomját is azonosították a piacon. Mivel egy panda megölése halálbüntetést vonhat maga után Kínában, a piacon nem is lett volna szabad, hogy jelen legyen az állat genomja. Szerinte mindez a minták szennyeződéséről, vagy a laboratóriumi vizsgálat nem megfelelő elvégzéséről is árulkodhat.

Forrás és további részletek: hvg.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek