Hétfőtől az éttermekben és a szórakozóhelyeken is kötelező lesz maszkot viselni

Megtartotta csütörtöki tájékoztatóját az Operatív Törzs, de Müller Cecília országos tiszti főorvos nélkül. Először Kiss Róbert rendőr alezredes beszélt a maszkviselési szabályok szigorításáról. Elhangzott: hétfőtől – vagyis november 2-től – a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre is kiterjesztik a kötelezettséget. A maszkokat csak az étel és ital elfogyasztása alatt lehet majd levenni. A rendelkezés a sportrendezvények vendéglátó részeire is vonatkozik. (A maszkokat a tömegközlekedésben, színházakban, mozikban és az egészségügyi intézményekben továbbra is ugyanúgy viselni kell.) Az Operatív Törzs szerint egy meredeken emelkedő második hullámban van Európa, így Magyarország is, ezért a korábbiaknál is fontosabb…

Tovább olvasom

Illegális autóverseny áldozata lehetett az Ózdon elgázolt gyalogos

A rendőrség mindössze annyit közölt honlapján a balesetről, hogy kedden este Ózdon, a Munkás úton egy 19 éves farkaslyuki fiatal autójával elütött egy zebrán áthaladó gyalogost, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a szakszerű beavatkozás ellenére a helyszínen életét vesztette. Az Index.hu BalesetInfótól szerzett értesülései szerint viszont nem sima gázolásról van szó, hanem a tragédia úgy történt, hogy két autó versenyzett a hosszú egyenes városi útszakaszon. Helyiek elmondása szerint mindennaposak arrafelé esténként az illegális gyorsulási versenyek.  A közösségi oldalon máris nagy vihart kavart az eset, pro és kontra rengetegen adtak hangot véleményüknek. A többség…

Tovább olvasom

Tovább romlik a légszennyezettség

Ismét többfelé romlott a levegőminőség a magas szállópor-tartalom miatt. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) 12 településen minősítette kifogásoltnak a levegőt. Ezek a következő helyek: Budapest, Tököl, Vác, Székesfehérvár, Várpalota, Szeged, Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Sajószentpéter, Kazincbarcika, Putnok. Az NNK már a múlt héten felhívta a figyelmet, hogy a fűtési szezon hatására nő a légszennyezettség.

Tovább olvasom

Ukrán külügyminszter: Készek vagyunk rendezni a nézeteltéréseket Magyarországgal

Az ukrán kormány továbbra is „mélyen csalódott” amiatt, hogy Budapest „nyíltan beavatkozott” az ország belső ügyeibe, mégis nyitott arra, hogy rendezze nézeteltéréseit Magyarországgal – közölte Dmitro Kuleba külügyminiszter az UrduPoint szerint. A tárcavezető azt mondta, az eset „felháborító”, a diplomácia azonban a hosszú távú célokról szól. „Készen állunk arra, hogy előmozdítsuk a kapcsolatunkat Magyarországgal a meglévő problémák tisztázása érdekében. De csak akkor, ha ez kölcsönös tiszteleten és az országok nemzeti érdekének tiszteletben tartásán alapul” – jelentette ki sajtótájékoztatóján. Az ukrán kormányt legutóbb az háborította fel, hogy az ottani önkormányzati választás…

Tovább olvasom

A koronavírus-járvány miatti válság okán leállítják a Lufthansa miskolci fejlesztése

„A vállalat történetének legnagyobb válsága a Lufthansa Technik Miskolcon tervezett telephelyére is hatással van” – tájékoztatta a Minap.hu-t a cég. A vállalat igazgatótanácsa még a válság kezdetekor döntött úgy, hogy felfüggeszti a 2021-re tervezett repülőgéphajtómű-alkatrész javító gyár építését. Mivel azonban az eddig hozott intézkedések nem érték el a céljukat, és nem tudják biztosítani a Lufthansa Technik hosszútávú túlélését, így további, korábban elképzelhetetlen intézkedések váltak szükségessé. „Ezért a Lufthansa Technik azt a döntést hozta, hogy a 2021-re tervezett Lufthansa Technik Miskolc Kft. fejlesztését nem folytatja a jövő évben”. A céghez korábban…

Tovább olvasom

Hamis vád miatt indul eljárás a borsodi nő ellen, aki azt állította, hogy megerőszakolták

Hamis vád bűntette miatt vádat emelt a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy 26 éves nővel szemben, aki a rendőrségen tett feljelentésében hamisan vádolt két férfit azzal, hogy megerőszakolták. A vádirat szerint a nő kiskorú gyermekeit a nem megfelelő életkörülményeik miatt az illetékes járási hivatal ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél helyezte el. A vádlott sorsának kedvezőtlen alakulását két férfi ismerősének tulajdonította, és meg volt győződve arról, hogy a járási hivatalnál az egyikük tett bejelentést a gyerekek rossz életkörülményeivel kapcsolatban. A vádlott ezért június 3-án bement a Szendrői Rendőrőrsre azért, hogy – bosszút állva –…

Tovább olvasom

Nem csillapodik a járvány: újabb 56 halott és kétezernél is több fertőzött

Csütörtökre  2194 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (Covid–19), ezzel  68 127 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 56 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1634 főre emelkedett, 17 469-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 49 024 fő. Az aktív fertőzöttek 27 százaléka, az elhunytak 34 százaléka, a gyógyultak 29 százaléka budapesti. 3197 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 255-en vannak lélegeztetőgépen – ismertetik a napi adatok mellett a koronavirus.gov.hu oldalon.  Ami Borsod-Abaúj-Zemplént illeti: összesen 4334 fertőzöttet diagnosztizáltak a járvány kezdete óta, ezzel megyénk Budapest és Pest megye után a…

Tovább olvasom

Nem volt kedve várni, inkább ellopott egy buszt – videó

Nem éppen a türelméről válik majd hírhedtté az a férfi, aki képtelen volt kivárni negyed órát, hogy elinduljon a menetrendszerinti járat. Inkább elkötött egy másik buszt. Bár alig negyedórát kellett volna még várnia a menetrendszerinti buszjáratra, nem bírta türelemmel, inkább ellopott egy buszt az érdi buszpályaudvarról, számolt be a különös esetről az RTL Klub Híradója. A rendőrök már másnap megtalálták a járművet, amin egy karcolás sem volt. Az önjelölt buszsofőrt napokig keresték, végül szerdán fogták el. Kiderült: a 32 éves fővárosi férfi nem rendelkezik jogosítvánnyal.  A tudósítás az alábbi videón…

Tovább olvasom

Hat éve már, hogy az utolsó, a Fideszt igazán visszavonulásra kényszerítő tüntetés történt Magyarországon

Sem előtte, sem utána nem találkoztunk még egyszer azzal a jelenséggel, hogy a tömegek utcára vonulása meghátrálásra késztesse a kétharmados hatalmát mindig is tökéletesen a saját céljaira kihasználó Fidesz-kormányt. A tervezett netadó akkora felzúdulást keltett, hogy Orbánék villámgyorsan visszavonulót fújtak. Miért nem sikerül azóta sem hasonló? Sokan tiltakoztak az utcán 2014 után is, de annyira azóta sem fagyasztotta le a Fideszt egyetlen kormányellenes tüntetés sem, mint az internetszolgáltatás megadóztatásának terve miatt utcára vonuló sok tízezer ember. De mi az oka annak, hogy eredménytelenül halnak el a tiltakozások? Érdekes évforduló volt…

Tovább olvasom

Az M3-ason büntetőfékezgetett közveszélyes sofőr, de megállni és kiszállni már gyáva volt – videó

Az eset a hét elején történt az M3-as autópályán. A kamerás autót óriási “bátorsággal” büntetőfékezgetéssel szívatta, valamint a leállósávba szorította. Aztán itt megállt a tudomány. A Facebookon találtuk a következő videót, amelyben egy közveszélyes, ámde gyáva büntetőfékező mutatványát tekinthetjük meg az M3-ason. Az október 27-esetről felvételt készítő autóst a büntetőfékező a leállósávba szorította, de beszélgetni vele nem volt kedve. Kétszer is eljátszotta, hogy megáll, de mindkétszer inkább továbbhajtott. Óriási bátorsága addig tartott, hogy nagy sebességnél balesetveszélyes és teljesen felesleges manővereket hajtson végre. Gratulálunk innen is a videó főszereplőjének és sajnáljuk,…

Tovább olvasom