Ma van a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja

November 25-e a nők elleni erőszak megszűntetésének világnapja, amelynek célja a globális párbeszéd elősegítése és a figyelemfelhívás: a leggyakrabban családon, vagy párkapcsolaton belül megjelenő esetek során még mindig nagyon sok esetben az a jellemző, hogy az áldozatok nem mernek segítséget kérni. A világnap által reflektorfénybe kerülő téma ezen is szeretne segíteni.

Tovább olvasom

Flashmob az autizmussal élőkért a Szent István téren

Flashmobot szervez Miskolc MJV Önkormányzata az Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI Tüskevár Tagintézményével, a Miskolci Autista Alapítvánnyal és a Szimbiózis Alapítvánnyal együttműködésben április 3-án, hétfőn 10:30-tól a Szent István téren. Az esemény fővédnöke Varga Andrea, Miskolc MJV alpolgármestere. A várhatóan többszáz fős villámcsődület célja, hogy az autizmus világnapja kapcsán felhívja a figyelmet az autizmus spektrum zavarral élőkre, ami sokmillió embert érint világszerte. Április 2-át 2007-ben az ENSZ határozata nyilvánította az autizmus világnapjává, azóta ezen a napon a világ szinte minden táján számtalan épület borul kékbe az amerikai székhelyű Autism…

Tovább olvasom

Költséges tévhitek az otthoni energiatakarékosságról

2000 óta Magyarországon is megtartjuk a Nemzetközi energiatakarékossági világnapot. Azóta minden évben március 6-a lett az egyik olyan nap, amikor a média és a zöld szervezetek felhívják a figyelmet a környezettudatosság és a fenntartható fejlődés fontosságára. Mi egész évben igyekszünk foglalkozni a zöld témákkal, természetesen ezt az alkalmat is megragadnánk, hogy megosszunk az olvasókkal egy friss felmérést négy gyakori tévhitről, melyet a háztartási energiafogyasztásunkkal foglalkozik. A világnap alkalmából az LG szakértői összegyűjtötte azokat a máig népszerű tévhiteket, amelyek sok esetben akadályozhatják azt, hogy környezettudatosabban használjuk háztartási készülékeinket. 1. Ha kikapcsoltam…

Tovább olvasom

Lilába öltözött az Avasi kilátó

Miskolc egyik fő jelképe a koraszülöttek világnapja alkalmából vette fel az ilyenkor hagyományos színt. November 17-e a koraszülöttek világnapja, ilyenkor a világ nagyvárosaiban egy-egy szimbolikus épület lila fénybe borul. A kezdeményezéshez Miskolc már évek óta csatlakozik, így szerdán ismét lilába „öltözött” az avasi kilátó – írja szerda délutáni közleményében a polgármesteri hivatal sajtóosztálya. A világon minden tizedik baba koraszülött. Nincs ez másként Magyarországon sem. Évente mintegy 8000 baba születik a 37. terhességi hét előtt. Az 1500 gramm alatti születési súllyal világra jövő babákra rendkívül hosszú kórházi ápolás vár (átlagosan 2-3 hónap),…

Tovább olvasom

Füstmentes Világnap a leszokásért

Magyarországon a becslések szerint majdnem minden harmadik ember dohányzik, ebből kifolyólag rengetegen vannak kitéve a passzív dohányzásnak is. A néhány percig tartó „örömforrás” hatalmas károkat okoz nemcsak a dohányzó, de a környezetében élők szervezetében is. Legyen a Füstmentes Világnap egy jó apropó arra, hogy elgondolkozzunk dohányzási szokásainkon és akár elinduljunk a leszokás útján. A tradícióvá növekedett nap ötlete 1971-ben született, amikor Massachusetts állam kormányzója, Arthur P. Mullaney arra kérte a polgárokat, hogy egy napig ne gyújtsanak rá, és a pénzből, amit aznap dohányárura költöttek volna, egy helyi középiskolát támogassanak. A WHO kezdeményezésére november…

Tovább olvasom