Egy budapesti bántalmazási ügy története napok alatt hatalmas figyelmet kapott a közösségi médiában. Egy szemtanú beszámolója szerint egy férfi fényes nappal, a XIII. kerületi Lehel téri metrómegállónál fojtogatott és megpróbált megcsókolni egy nőt, akinek végül ő maga és egy másik járókelő sietett a segítségére. Később kiderült, hogy az áldozattal szemben korábban már megelőző távoltartó végzést rendeltek el, a férfi azonban ennek ellenére tovább zaklatta és fenyegette. Az ügy kezdetben úgy tűnt, hogy érdemi következmények nélkül marad, a nyilvánosság azonban nem hagyta annyiban a történteket. A bejegyzés nyomán kialakult összefogásnak is…
Tovább olvasomCímke: párkapcsolati erőszak
Húsz év után börtönbe került az élettársát rendszeresen verő miskolci férfi
A Miskolci Járásbíróság letartóztatásba helyezte azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy éveken át rendszeresen bántalmazta a vele együtt élő nőt.
Tovább olvasomÉletben maradt, hogy elmondja – Orosz Bernadett harca az igazságért
Orosz Bernadett hatgyermekes miskolci édesanya története megdöbbentő képet fest Magyarország kapcsolati erőszakkal szembeni tehetetlenségéről. A katonai tartalékos K. István által 2019-ben felismerhetetlenségig összeverte nő ügyében a bíróság mindössze 1 év 4 hónap börtönbüntetést szabott ki az elkövetőre, annak ellenére, hogy az orvosszakértői vélemény szerint az ütések akár halált is okozhattak volna.
Tovább olvasomMa van a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja
November 25-e a nők elleni erőszak megszűntetésének világnapja, amelynek célja a globális párbeszéd elősegítése és a figyelemfelhívás: a leggyakrabban családon, vagy párkapcsolaton belül megjelenő esetek során még mindig nagyon sok esetben az a jellemző, hogy az áldozatok nem mernek segítséget kérni. A világnap által reflektorfénybe kerülő téma ezen is szeretne segíteni.
Tovább olvasomFolyamatos sebfelszakítás – Az Orosz Bernadett-ügy tanulságai
Újabb állomáshoz érkezett Orosz Bernadett, a párja által súlyosan bántalmazott nő ügye. A férfi ellen indult per mostani tárgyalásán az ügyvédje azzal érvelt: a bántalmazás jogi kategória és a következményét csak egy különleges szakember tudja megítélni. Ekkor a felperes elhagyta a termet.
Tovább olvasom