Pénz, hatalom és elveszett tisztesség – két új bemutatóval folytatódott a miskolci színházi évad

Két egymást követő estén két különböző világba kalauzolta közönségét a Miskolci Nemzeti Színház: október 9-én Osztrovszkij Erdő című vígjátéka debütált a Nagyszínházban, másnap pedig Heinrich Böll Katharina Blum elvesztett tisztessége című műve került színre a Kamaraszínházban. Mindkét történetben központi kérdés, mi marad az ember szabadságából és tisztességéből, ha mások érdekei kezdik irányítani az életét.

Tovább olvasom

Két díjat is elhozott a Szemle Pluszról a Miskolci Nemzeti Színház művésze

Átadták a Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Plusz programsorozatának elismeréseit a margitszigeti Kristály Színtéren tartott díjátadón. A tizenkét produkciót felvonultató seregszemlén komoly szakmai sikert aratott a Miskolci Nemzeti Színház: a társulat színművésze, Fandl Ferenc a Klamm háborúja című monodrámában nyújtott alakításáért a kamaraprogram legjobb színészi teljesítményének járó díját, valamint a Fidelio különdíját is kiérdemelte.

Tovább olvasom

Életre kelnek Miskolc belvárosának épületei

Tíz ikonikus belvárosi épület históriáját teszi elérhetővé QR-kódos táblák segítségével a miskolci önkormányzat és a Miskolc Holding Zrt. által közösen indított helytörténeti projekt. A Kőbe írt történetek névre keresztelt kezdeményezést Tóth-Szántai József polgármester és Reiman Zoltán helytörténész mutatta be május 11-én, hétfőn – Miskolc Város Napján.

Tovább olvasom

Kitüntették Miskolc kiválóságait a városnapi ünnepi közgyűlésen

kitüntetések

Miskolc minden évben május 11-én ünnepli városnapját – azt a napot, amelyen 1909-ben Ferenc József magyar király címeres kiváltságlevelet adományozott a városnak. Az önkormányzat 1993-ban nyilvánította ezt a dátumot a város ünnepévé, és azóta hagyomány, hogy ilyenkor a Miskolci Nemzeti Színházban tartott ünnepi közgyűlésen adják át a városi kitüntetéseket azoknak, akik kiemelkedő munkájukkal szolgálták Miskolcot.

Tovább olvasom

Bemutatkozik a három Bodoky: Márk, a színész

Május 7-én 19 órától a Borsod24 vendége a három Bodoky: György, Márk és Tamás. Márkot a miskolciak jól ismerik, színész a városban. Tamás újságíró, az Átlátszó oknyomozó portál alapítója, György pedig neves rákkutató orvos. Cikksorozatunkban bemutatjuk a vendégeket.

Tovább olvasom