A hatóságok haladéktalan és megelőző intézkedését követeli a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), miután a közösségi médiában nyílt, erőszakos üzenetekkel fenyegettek meg több hazai újságírót. A szakmai szervezet állásfoglalásban rögzítette szolidaritását az érintettekkel, hangsúlyozva: a digitális térben megjelenő agresszív verbális megfélemlítés közvetlen kockázatot jelent, és könnyen valós fizikai atrocitásokba torkollhat.
Tovább olvasomCímke: erőszak
„Ez belefér egy rangadóba” — videotonos szurkoló védte a bíróságon az elítélt diósgyőrieket
„Semmilyen erőszakot nem tapasztaltam” — mondta el lapunknak az a Videoton-szurkoló, aki tanúskodott is az első fokon elítélt diósgyőri ultrák mellett a bíróságon. Úgy véli, egyes vidéki kluboknál kettős mércét alkalmaznak a szurkolókkal szemben.
Tovább olvasomEgy hónapig zsarolták, bántalmazták és szexuálisan kihasználták zárkatársukat
Első fokon 14, illetve 13 év fegyházbüntetésre ítélte a Sátoraljaújhelyi Járásbíróság azt a két férfit, akik 2022 decemberétől egy hónapon keresztül bántalmazták, megalázták és szexuálisan is kihasználták gyengébb testalkatú zárkatársukat a sátoraljaújhelyi büntetés-végrehajtási intézetben – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.
Tovább olvasomTizenöt év fegyházat kapott az idős asszonyt eszméletlenre verő sajókazai rabló
Súlyos büntetést szabott ki a Kazincbarcikai Járásbíróság arra a sajókazai férfira, aki a múlt év tavaszán gátlástalan módon bántalmazott és kifosztott egy magányos, szépkorú nőt.
Tovább olvasomA Baráthegyi Kutya Iskola felháborodott, egy busz utasa ugyanis belerúgott egy vakvezető, szelíd állatba (VIDEÓVAL)
Nagy tévedésben vagyunk, ha azt gondoljuk, hogy nálunk egy vakvezető kutya mindenhol tiszteletet és elfogadást kap. Nagyon nem, de országunk annyira ki volt téve a gyűlölködésnek az elmúlt 15-16 évben, hogy annyira meglepődnünk sem szabad az ilyen reakciókon. Elképesztő történet.
Tovább olvasomVégül mégis elszánta magát, vallomást tett Zsolti bácsi ügyében az egyik Szőlő utcai áldozat az ügyészségen
Most már nemcsak egy csatorna műsorának munkatársai, hanem az ügyészség emberei is tisztában kell legyenek azzal az aprósággal, hogy ki az a Zsolti bácsi. Érdemes figyelni a következő napok történéseit.
Tovább olvasomKét héttel a bevonulás előtt rabolt ki egy nőt Miskolcon
Egy mindennapi séta pillanatok alatt vált erőszakos támadássá Miskolc belvárosában – az ügyészség szerint az elkövető már akkor tudta, hogy hamarosan börtönbe kell vonulnia.
Tovább olvasomAmikor a segítség is veszélyes – őszinte beszéd az autizmus nehéz oldaláról a miskolci Szimbiózis Alapítványnál
A miskolci Szimbiózis Alapítvány munkatársai nem mindennapi képzésen vehettek részt március végén: egy kétnapos tréningen sajátíthatták el azokat a konfliktuskezelési és önvédelmi technikákat, amelyekre a fogyatékossággal élő, olykor agresszív viselkedést mutató fiatalokkal való munka során szükségük lehet.
Tovább olvasomÁprilisban szabadul a híressé vált pedofil rém
Ennyit kapott a jelenlegi jogrendszer alapján, hamarosan már szabadulhat is a gyermekotthon volt igazgatója, akit egyébként Orbán Viktor és a Fidesz, a gyermekekkel való bánásmódjáért kitüntetett. Ez az a bicskei botrány, ami később közvetve elindította a Fideszt a lejtőn.
Tovább olvasomBörtönbüntetésre ítélték a zádorfalvi erőszak elkövetőit
Több éves szabadságvesztéssel sújtotta a Miskolci Törvényszék azt a két fiatal férfit, akik 2024 augusztusában csoportosan bántalmaztak és megerőszakoltak egy 15 éves, enyhén értelmi fogyatékos lányt Zádorfalván. Az elsőrendű vádlott nyolc év hat hónap, társa pedig négy év fegyházbüntetést kapott, emellett véglegesen eltiltották őket minden olyan munkától, amely kiskorúak nevelésével vagy felügyeletével kapcsolatos.
Tovább olvasom