A borsodi település melletti hegyre zuhant egy repülőgép, egyetlen ember élte túl a katasztrófát

A repülőgép navigációs hiba folytán a Hejce melletti Borsó-hegyre zuhant és a rajta utazó 43 emberből csak egyetlen egy élte túl a becsapódást, ami a csodával határos. A település lakói egyként mozdultak meg, hogy segítséget nyújtsanak.

Tovább olvasom

Megmondjuk, mennyien laknak a borsodi városokban és falvakban – meglepő adatok érkeztek

Néhány évtizeddel ezelőtt aki tehette, a városokba költözött az infrastruktúra miatt: közel az iskolához, óvodához, üzletekhez. Napjainkra ez a tendencia megfordult és a fiatalok, idősek egyaránt menekülnek a nagyobb települések zajától. A járvány a folyamatot csak erősítette és tömegével költöztek az addigi városlakók vidékre. De milyen hatással volt mindez Borsod-Abaúj-Zemplén megyére?

Tovább olvasom

Van, ahol a polgármester nyíltan ellenáll annak, hogy az egyház bármilyen ingatlant ingyen átvehetne

Ezt az egyházak köszönték is szépen és sorra jelentették be igényeiket az önkormányzati ingatlanok ingyenes átvételére. Békésszentandrás polgármestere határozottan ellenáll, akár a „bilincset is vállalja”, de nem adja át a helyi óvodát és iskolát. Egy tavaly decemberben elfogadott jogszabály-módosítás kibővítve nyitja újra a rendszerváltást követő kárpótlási folyamatot az egyházak számára. A Semjén Zsolt által kezdeményezett, majd a Fidesz és a Jobbik által támogatott módosítás értelmében az egyházak idén február végéig bármely állami vagy önkormányzati épületet ingyen kaphatnak meg, ha abban hitéleti, szakrális vagy köznevelési feladatot kívánnak ellátni. Sinka Imre, Békésszentandrás…

Tovább olvasom

Botrány: Szarvaskő alpolgármestere pisztrángokat akart nevelni a telkén, ezért elterelt egy patakot

És ez még nem minden, a legújabb információk szerint középiskolásokkal takaríttatta ki a forrás környékét még a csövek lefektetése előtt. Az alpolgármester belebukott az ügybe, de lemondott a polgármester is. A kormányzati médiában alaptalan vádaknak és politikai botránykeltésnek nevezte a hihetetlen, de mégis egyelőre igaznak bizonyuló balhét. Egészen bizarr történet borzalja a kedélyeket Szarvaskőben, Heves megye egyik legszebb fekvésű kistelepülésén – írja a 444.hu. Az alig pár száz lelkes falu polgármestere után az alpolgármester is lemondott, a hétfői rendkívüli ülésen pedig a képviselő-testület is feloszlatta magát. A botrányt az alpolgármester,…

Tovább olvasom

Ünnepélyesen átadtak egy munkaterületet (!) Bodrogkeresztúron, Koncz Zsófiának máris megköszönték

A település polgármestere szerint Ausztria szintű kisváros lesz Bodrogkeresztúr. Kívánjuk, hogy sikerüljön, bár a közvetlenül a választások előtt tett ígérgetésekhez már hozzászokhattunk az elmúlt bő három évtizedben. Reméljük, nem csak április harmadikáig tart ki a lendület. A részletekről a Globo Televízió adott tájékoztatást. „AUSZTRIAI SZINTŰ KISVÁROS LESZ BODROGKERESZTÚR A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program keretében újul meg a 3838-as Bodrogkeresztúr-Tokaj összekötő út 6,4 kilométeres szakasza. A felújítás 1,3 milliárd forintból valósul meg. A tervek szerint idén év végére befejezik a kivitelezők a munkát. A munkaterület…

Tovább olvasom

Voksturizmus: a 2018-as választások után látványosan csökkent a határ menti település lakossága

Csak jöttek és jöttek az ukrán bérszavazók a határ menti településre, teljesen lehetetlen lakosságszám volt egy-egy apró ingatlanba bejelentve. Aztán a választások után hipp-hopp fokozatosan eltűntek ezek a különleges fantomlakosok. Most újra választás jön, ismét ugyanerre a trükközésre számítsunk? Év eleje óta több mint 200 fővel csökkent a lakosságszám Kispaládon – ez derül ki abból a grafikonból, amelyet Kocsis-Cake Olivio tett közzé a Facebook oldalán. A Párbeszéd politikusa nemrég bemutatta, hogy egyes, az ukrán határ mellett fekvő települések lakosságszáma mekkora mértékben változott az elmúlt években a voksturizmus miatt. „Az adatok sorban érkeznek,…

Tovább olvasom