Fegyház- és börtönbüntetéssel sújtották a kis borsodi horgásztónál balhézó pecásokat

Egy horgászversenyt követően alakult ki nézeteltérés négy férfi között, végül két horgász esett neki a rendezőknek. Az egyik sértett és vádlott is elájult, de késelés is történt. A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott.

Tovább olvasom

Zavaros a Csónakázó-tó ügye és egyelőre nem tudni, lehet-e majd rajta horgászni

Vasárnap összegyűltek a kazincbarcikai vizek iránt aggódók a Csónakázó-tónál, hogy kifejezzék félelmeiket az utóbbi hónapokban tapasztalt történések miatt. Az eseményen csaknem kétszázan vettek részt és szimbolikusan át is “ölelték” a területet. A csoport megnyugtató válaszokat szeretne kapni a városvezetéstől a horgászati és szabadidős tevékenység jövőjét illetően, és arra is kíváncsiak, az idei évtől ki fogja kezelni a tavat.

Tovább olvasom

Rengeteg halat fogtak a mai versenyen a Szinvából

A Szinva Örökség Napok rendezvénysorozat keretében ma rendezték meg a horgászversenyt, amelyen 8 horgász összesen 114 halat fogott ki. Szombaton reggel 5:30-kor kezdtek gyülekezni a horgászok a Fonoda úti közúti hídnál, hogy versenykörülmények között bizonyítsák be: visszatért az élet a patakba. A versenyre végül 8 horgász nevezett be, köztük egy iskoláskorú fiú is. Ő volt a verseny legfiatalabb résztvevője, rajta kívül a másik 7 versenyző gyakorlott, kiváló sporthorgász volt.  A verseny 7 órától déli 12 óráig tartott szigorú és ellenőrzött feltételek mellett. Mivel a Szinva változatos medrű patak, más-más mennyiségű…

Tovább olvasom

Egyre több orvhorgász akad horogra Észak-Magyarországon

Fogynak az orvhalászok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és környékén, tájékoztatott az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület. A halőrök folyamatosan végzik az ellenőrzéseket, így például tetten érték a Sajó-folyó sajószentpéteri szakaszán B. Lajost aki érvényes állami jegy és területi engedély nélkül horgászott egy bottal. Halőreink szabálysértési feljelentést kezdeményeztek. Ugyancsak a Sajón, a sajóecsegi szakaszon kapták el K. Jenőt aki érvényes állami jegy és területi engedély nélkül horgászott egy bottal. Ellene szintén szabálysértési feljelentést kezdeményeztek. Közleményében az ÉMHE megjegyezte, hogy az elmúlt hetekben azt tapasztalták, hogy a szabálysértők száma csökkent. Ez nem is olyan meglepő, tekintve, hogy…

Tovább olvasom

Döbbenetes: kutyát fogott el és evett meg a harcsa

Évtizedek kereste erre a bizonyítékot a horgász, aki megtalálta a hal tetemét, akinek majdnem szó szerint megakadt a torkán a falat. Mintegy 50 éve várt bizonyítékra Pfeifer Rikárd, a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) halőrzési és horgászturisztikai ágazatvezetője abban a kérdésben, miszerint a harcsák képesek kutyát enni. A férfi közösségi oldalán nemrég arról számolt be, hogy január 29-én délután egy kiskunlacházi asszony kereste fel, aki egy leeresztett RSD miatt a stége alatt egy hatalmas, elpusztult állatot talált – írja az Index. Az állat szájából ugyanakkor egy csontváz lógott ki, ami…

Tovább olvasom