A „laptop-edző” visszatért, de a veretlensége most oda

Tizenegy pontnál jár, kilenc bajnoki meccs után az immár hetek óta Feczkó Tamás által irányított Diósgyőri VTK futballcsapata. A miskolci piros-fehérek a néhány hete kinevezett új trénerrel (kupamérkőzést is belevéve) zsinórban három derbin is nyertek – de most kedden a korábbi elhalasztott találkozó pótlásakor nem.

Mondhatni, hiábavalóan ígérte a rövid győzelmi sorozat folytatását a kedvező hír Feczkó Tamás visszatéréséről, nem lett meg az újabb három pont az Andrássy úton. A DVTK-stadionban kedden délután rendezett NBII-es bajnokin (amivel egy korábban elmaradt meccset pótoltak így hét közben) ismét a kispadra ülhetett a vezetőedző, akinek előzetesen egészségügyi okból ki kellett hagynia a legutóbbi aktuális fordulóbeli mérkőzést. Azon, múlt szombaton, beugró segédedzővel nyerni tudott a gárda – ezen az újabb megmérettetésen azonban már nem. A másodosztályú szezont egy-egy győzelem és döntetlen mellett négy verességgel indító DVTK miután Feczkót szeptemberben (a menesztett Takács Péter helyére) leigazolta, egy kupa- és két bajnoki találkozón is nyerni tudott, ezt követően nevezhető váratlan kudarcnak az ugyancsak a táblázat közepén tanyázó Szentlőrinc elleni döntetlen.

A keddi derbit felvezető cikkekből egyébként még egy érdekesség kiderült: „Feczkó Tamás visszatér, ismerős becenevet kapott”. Ez utóbbi kitétel arra vonatkozik, hogy a kényszerűségből kihagyott múlt hétvégi, Kozármisleny elleni siker kapcsán „megkapta barátaitól a laptop-edző titulust”. Merthogy akkor nem az oldalvonal mellől, hanem otthonról, betegágyból követhette a 90 perc történéseit – ilyen pályafutása során első ízben fordult elő vele (eltiltásokat nem számítva) –, a meccs előtti eligazítást ugyan online megtartotta focistái számára, de aztán Márton István helyettesítette őt a helyszínen.

Öröm volt látni azt, hogy mennyire együtt volt a csapat, és a stáb is jól dolgozott, minden egyes rezdülést jól reagáltak le. Mindössze két megjegyzésem lett volna a közvetítés alapján, de még mielőtt szólni tudtam volna, maguktól is megoldották a kollégák, jól cseréltek, jól nyúltak bele a mérkőzésbe.

Folytatás a „mini megyei rangadón” jövő hét hétfőn, október 19-én, a Kazincbarcika ellen.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek