Megmondjuk, mennyien laknak a borsodi városokban és falvakban – meglepő adatok érkeztek

Néhány évtizeddel ezelőtt aki tehette, a városokba költözött az infrastruktúra miatt: közel az iskolához, óvodához, üzletekhez. Napjainkra ez a tendencia megfordult és a fiatalok, idősek egyaránt menekülnek a nagyobb települések zajától. A járvány a folyamatot csak erősítette és tömegével költöztek az addigi városlakók vidékre. De milyen hatással volt mindez Borsod-Abaúj-Zemplén megyére?

Tovább olvasom

Vége a népszámlálásnak, 400 ezer magyar köddé vált

Hétfőn véget ért a népszámlálás, de a várakozásokhoz képest közel 400 ezerrel kevesebb állampolgártól érkezhetett adat – írja a Népszava. A lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról ír, hogy bár a hazai lakosság számát idén januárban 9,68 milliónak mondta a Központi Statisztikai Hivatal, összesen csak 9,3 milliónyi kérdőív érkezett be. A kérdőíveket bő 7 millióan online töltötték ki, további kétmillió emberhez számlálóbiztosok mentek ki, illetve néhány tízezren az utóbbi egy hétben a település jegyzőjénél tettek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek a pótösszeíráson. A Népszava szerint a 400 ezres deficit hátterében az állhat, hogy az…

Tovább olvasom

A Fülöp-szigeteken született meg a nyolcmilliárdodik ember

Miután az ENSZ kedden bejelentette, hogy a Föld népessége átlépte a 8 milliárdot, a szervezet a “nyolcmilliárdodik” ember szimbolikus címet egy Fülöp-szigeteki kislánynak adta – írja a Daily Mail. Vinice Mabansag november 15-én éjjel fél kettőkor született meg Manilában, a szimbolikus címet a baba édesanyja a Fülöp-szigeteki Népesedési és Fejlesztési Bizottságtól vehette át. Az ENSZ szerint “a példátlan népességnövekedés” – hiszen 1950-ben még 2,5 milliárd lakója volt a Földnek – a várható élettartam fokozatos emelkedésének köszönhető, ami a jobb közegészség, táplálkozás és személyes higiénia, valamint az orvostudomány fejlődésének következménye.  Míg az 1800-as évekig…

Tovább olvasom

A járvány miatt tovább nőtt a népességfogyás

A világjárvány hatásai miatt 2000 óta soha nem haltak még meg annyian egy hónap alatt, mint idén novemberben. Nőtt a természetes fogyás mértéke 2020 első tizenegy hónapjában annak ellenére, hogy 4,4 százalékkal több gyermek született és 3,3 százalékkal többen haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) december 18-án. Novemberben az előző év azonos időszakához képest jelentősen többen haltak meg és nagyobb volt a természetes fogyás. A közleményben kiemelték: az előzetes adatok szerint 2020 novemberében az élveszületések száma kismértékben, 0,3 százalékkal, a halálozásoké…

Tovább olvasom