A Tisza-világ női arcai Borsodból: két interjú az országos sajtóban – Rogán-luxustól Tállai-birodalomig

Szabó-Tóth Kinga államtitkárral, majd Csézy Erzsébet országgyűlési képviselővel közölt nagyinterjút az egyik vezető hazai közéleti hetilap. A Magyar Narancs elmúlt hetekben publikált cikkeiben mindketten beszélnek a megyénkhez, Miskolchoz fűződő viszonyukról is.

Egyikük is, másikuk is a Miskolci Egyetemen végzett egykor: Szabó-Tóth Kinga szociológia szakos bölcsész és középiskolai tanár diplomát szerzett, Csézi Erzsébet pedig énekművészit az egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karán. Előbbi a borsodi megyeszékhelyen született, majd dolgozott, utóbbi mezőkövesdi.

„Bárki rászorulóvá válhat” – ez az interjúbeli idézet a Mancs két héttel ezelőtti (nyomtatott) számában megjelent interjúnak, ami ma már online is olvasható a weboldalon. (Egy részlete ingyen, a többi előfizetési díjért; szerzője Dusza Erika.) A 2026-os választás nyomán, májustól szociális, család- és idősügyi államtitkárként dolgozó szakember egyik cikkbeli válaszában annak a nézetének ad hangot, miszerint „a szociális terület strukturálisan mindig forráshiányos. Részben azért is haragszom a ‘szociális’ elnevezésre, mert ez egy évszázados, a külföldi mintákból tévesen átvett, lebecsült fogalommá vált a köznyelvben. Ha úgy neveznének minket, hogy Közösségi, Társadalmi és Családügyi Minisztérium, az emberek fejében azonnal felgyulladna a piros lámpa, hogy ez a terület valójában róluk is szól; a nap végén bárki rászorulóvá válhat.” Aktuális munkáját és körülményeit így jellemzi az újság: „A néhai NER-es sasfészekben Vitályos Eszter szobáját, bútorait örökölte, Rogán Antal ‘kollekciójából‘ is van egy antik kisasztala, és a Dunára, a Parlamentre néz az ablaka – e luxuskörülményeken túl helyenként súlyos pénzügyi folyamatokat és egy egészen komplex szakterületet vett át.”

Az államtitkár többek között úgy utal korábbi munkahelyére, hogy elárulja: nem teljesen új neki, hogy új állásában is rendszeresen kommunikál – naponta posztol – a közösségi médiában: mint mondja, „a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományi Intézetének vezetőjeként én kezeltem a Facebook-oldalt, élvezem az írást és a posztolást. A Covid óta Csepeli Györgygyel közösen gyártottunk videókat Létpontok néven, amelyek kezdetben a bezártság ellen adtak mentális támpontokat a diákoknak, később pedig társadalmi érzékenyítő és szociálpszichológiai tartalmakká alakultak.” Egyetemi tanítványival kapcsolatos közelmúltbeli tapasztalatairól elmondja, „a fiatalok elkezdtek aktívan foglalkozni a közügyekkel, a tanártüntetéseket is a diákok szervezték meg, nem a felnőttek vagy az értelmiség, akik sokszor féltették az állásukat és inkább meghúzódtak. A fiatalok, az influenszerek és a számukra fontos zenészek teremtették meg a változás alapjait, amire aztán rárakódott a gyermekvédelmi botrány. Ebbe a környezetbe érkezett meg Magyar Péter, és a társadalom hirtelen felocsúdott a politikai apátiából.”

Az emberek újratanulják a demokráciát. Egyébként azt látom, hogy még azok a volt hallgatók vagy ismerősök is lájkolják a bejegyzéseimet, akik ideológiailag vagy politikailag nem a Tisza Párttal szimpatizálnak. Ha látnak egy szakmailag megalapozott posztot, amelyben egy fontos társadalmi jelenségről írok, azt ők is elismerik.

A továbbiakban váratlanul szóba kerül egy korábbi borsodi politikus neve is, amikor Szabó-Tóth Kinga elmeséli, hogy a jelenlegi szociális, család- és idősügyi államtitkárság, úgymond, két és fél korábbi államtitkárságból jött létre. Beleolvadt a családügy, amelyet korábban Koncz Zsófia vezetett államtitkárként, és megkapták a Fülöp Attila által irányított gondoskodáspolitika döntő részét is. Utóbbiból most a gyermekvédelem külön államtitkárságként Gyurkó Szilviához került, de a felnőttellátás, a fogyatékossággal élők képviselete és minden egyéb, ami a szociális törvény alá tartozik, náluk maradt. A harmadik pillér a társadalmi esélyteremtési államtitkárság volt, amely a roma ügyek mellett a hátrányos helyzetű csoportok felzárkózásával foglalkozott. Így állt össze a jelenlegi struktúra, amely a roma felzárkózási ügyek jelentős részét is magában foglalja. „Az általam vezetett államtitkársághoz jelenleg kilenc főosztály és számos osztály, mintegy száznegyven ember tartozik.”

  • Szabó-Tóth Kinga szociológus, szociális munkás, coach. Pályafutása nagy részében a Miskolci Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán dolgozott. 1998 óta oktat az intézményben, ahol egyetemi docensként 2008-tól vezette a Szociológiai Intézetet, majd 2017-ben az Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének igazgatója lett. Szakterületei: családszociológia, szegénységkutatás, hátránykompenzáció, társadalmi innováció és közösségfejlesztés. Elméleti és tereptapasztalatai elismeréseként kérték fel 2026 májusában a szociális, család- és idősügyi államtitkári tisztségre. (Magyar Narancs)

Amikor „az antik szekrényekből kieső csontvázakról” kérdezi az interjúkészítő, így válaszol:

„Rengeteg megörökölt, gyanús ügyet kell átvizsgálnunk. Olyan 2023-as számlákat és kifizetéseket kellene utólag leigazolnom és teljesítettnek tekintenem, amelyek mögött nincs valós tartalom vagy érdemi teljesítés. Borítékolható, hogy bizonyos ügyekből feljelentés lesz. Ez egy elég súlyos és terhes örökség. Különösen az első időszakban a tevékenységem háromnegyed részét az tette ki, hogy számlasorokat ellenőriztem a korábbi családbarát kampányok, nyuszimotor-beszerzések kapcsán. Emellett rengeteg krízisbeavatkozást végzünk. Az SZGYF-től [Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság] napi szinten kaptunk jelentéseket komolyabb krízisekről, például ha eltűnt egy ellátott, vagy rosszul adták be a gyógyszerét. (…) Az SZGYF intézményhálózata súlyos humánerőforrás-hiánnyal küzd, rengeteg szakember hiányzik a szociális és a gyermekvédelmi ágazatból. A meglévő dolgozók pedig nem keresnek jól, túlterheltek, és sokszor úgy érzik, hogy a legsúlyosabb döntésekben teljesen egyedül maradnak. Pontosan ezért kell több forrást biztosítani a szférának.”

Az interjú végén még egyszer szóba került a miskolci szál. „Már készítjük a szociális ágazat átfogó humánerőforrás-fejlesztési tervét, amelyhez szorosan hozzáigazítjuk a képzési rendszert is. Elsősorban az alapszakra szeretnénk több hallgatót vonzani, most leginkább ennek a megújításán dolgozunk. A Miskolci Egyetemen például már két éve el sem indult a nappali képzés szociális munkás szakon, és a többi intézményben is hasonló a helyzet, az utánpótlással súlyos gondok vannak” – ismerteti Szabó-Tóth Kinga a Mancs-cikkben.

A Csézi Erzsébettel készült, a hetilap legutóbbi számában napvilágot látott interjú (szerzője Fekő Ádám) legalább ilyen érdekes, és borsodi szempontból még izgalmasabb vonatkozásokat sorakoztat fel.

  • 2024. június 8-án fellépett a TISZA kampányzáró rendezvényén a Hősök terén. 2026. január 31-én Magyar Péter, a TISZA elnöke a Facebook-oldalára feltöltött videóban jelentette be, hogy az énekesnő lesz a párt egyéni képviselőjelöltje a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 7. sz. országgyűlési egyéni választókerületben a 2026-os magyarországi országgyűlési választáson. A választókerületben győzve országgyűlési képviselői helyet szerzett. (Wikipedia)

„Állatokkal nem bánnak úgy, ahogy errefelé az emberekkel” – a vele folytatott beszélgetésből ezt az idézetet választotta cikkcímnek a hetilap. (A linkelt online verzióra ugyanaz igaz, amit fent írtunk.) Ezúttal még több, a megyénkkel kapcsolatos összefüggés kerül szóba. Már a felvezetés is arról szól, hogy

„nyerhetetlennek gondolt körzetet vitt el Dél-Borsod teljhatalmú fideszes ura, Tállai András elől, de a neheze csak most jön: a művészből lett politikus szerint az ország egyik legnehezebb sorsú részén a NER valódi maffiát épített, amely még most is a markában tart embereket.” Ő maga is úgy beszél a 2026-os országgyűlési választáson a mezőkövesdi körzetben elért győzelméről, hogy „meg tudta dönteni egy 28 éve uralkodó ember hatalmát ebben a borsodi régióban”. A 7-es választókerülethez való kötödéséről azt mondja, a családja generációk óta itt él, ahogy ő maga is Kövesden, „az emberek eddig azért jöttek oda, hogy elmondják, melyik dalomra házasodtak össze, most már másért is hálásak”, s elárulja, nem is igen érték személyes támadások a kampányidőszakban ezen az ismerős vidéken, kivéve „egyetlenegyszer, Mezőkövesden, az első pultozásomnál. Ott Tállai András személyesen küldött rám valakit, aki nagyjából 50 centiről nagyon ronda dolgokat mondott az arcomba.”

A továbbiakban az újdonsült parlamenti politikus egészen megdöbbentő dolgokat mesél el arról, hogyan zajlott (és részben zajlik ma is) az élet a Tállai András fideszes „hűbérúr” fennhatósága alatt a dél-borsodi régióban.

A felvetésre, hogy „a jelenlegi mezőkövesdi klub a tao-pénzek eltüntetésének a szimbóluma, a klubelnök Tállai András, az igazgató pedig Tállai András fia”, így reagál:

„Ezt a munkát azért vállaltam el, mert nem csak Budapesten akartam rendszerváltást, hanem vidéken is. Ez el is indult Seszták Miklós őrizetbe vételével. És szerintem a mi régiónk egy kicsit még súlyosabb eset is, mint a kisvárdai. Nekem az a célom, hogy a dél-borsodi emberek is újra szabad légkörben élhessenek. A választásokkor volt egy pici fellélegzés, de még mindig nagy rajtuk a nyomás. Helyben megmaradtak a sógorok, barátnők, ők teljesen lefojtják Mezőkövesd működését. Addig biztos nem tágítok, ameddig ezt le nem építem. Őszintén szólva, tudtam már régóta, hogy mi megy, de ami fogadott, az minden képzeletet felülmúlt.”

Az Orbán-kormányzat emblematikus figuráját (néhai APEH-elnököt) úgy mutatja be a cikk, mint akit „Dél-Borsod egy részén csak Mister 10 százalékként emleget”. Csézi Erzsébet megosztja az olvasókkal az erre vonatkozó személyes tapasztalatait, benyomásait:

„Egyes trafikokban a választás előtt nem szolgálták ki a vásárlókat, csak ha aláírták Tállai ajánlóívét. A választás napján különböző önkormányzati dolgozóknak le kellett fotózkodni a fülkében a szavazólapjukkal. Olyan gyáregységekben, amelyek állami támogatást kaptak, közölték a dolgozókkal, hogy másnap be se kell menni munkába, ha nem a Fideszre szavaznak. (…) De voltak durvább dolgok is: például felvettek dolgozni egy nőt a helyi gyermekvédelembe, de amikor kiderült két héttel később, hogy tiszás aktivista is, kirúgták.”

Ezután is sorakoznak a negatív észrevételek:

„Olyan szinten szegényítették el a várost, hogy már a turizmus is meghalt. A Zsóry Gyógy- és Strandfürdőt valószínűleg ki akarják maguknak játszani, mert már szinte az egészét felvásárolták Tállai körei. Egyébként Tállai ügyesebb, mint Seszták, hiszen könyvelő volt, amit ki is használt. Megvan a marhatelepe, hotellánc, de még egy utcára is sorompót tettek a Zsórynál egyik napról a másikra, ugyanis magánosították. Azóta sem lehet bejutni ebbe az utcába, most nemrég felrobbant egy gázpalack a büfénél, de nem tudtak bejutni a tűzoltók, mert le volt zárva.

A fürdő elképesztően lepukkant. Régen Hajdúszoboszlóval vetekedett, ma egy horrorfilmet lehetne ott forgatni. Népművészetre 2019 óta nem jutott egy forint sem, a matyó népművészet és néptánc azóta nulla forint támogatásból működik. Nincs meleg víz a gyermekorvosi rendelőben, a háziorvosoknál folyt a szennyvíz a falon, de azt az orvosok megjavíttatták, most csak bűz van. Ezek filléres összegek lennének, hiszen Mezőkövesd 43 milliárd forintból gazdálkodik évente, de ebből több száz milliót költenek el a futballra a városi infrastruktúra helyett. Egy nem létező, nem működő, egy forintot sem hozó dologra. A Tállaihoz kötődő szállodákba nem turistákat várnak, hanem beviszik a focistákat a Tállai által vezetett fociklubból, ahol megveszik a menüt, hogy abból is legyen pénz, amiből majd vissza kell osztani a megfelelő helyekre. És akkor még nem beszéltünk a taopénzekről, közbeszerzésekről, pályázatokról. Végül csak kiderül, hogy az egész körforgás államilag finanszírozott, és így van mozgásban tartva. Ha majd nem lesz állami támogatás meg önkormányzati pénz, akkor mi lesz itt a focival?”

A politikus az interjúban utal rá, hogy úgy tudni, „a pletykák szerint megyei szinten rendőrségi ügyek vannak leültetve. Nem túlzás a maffiahálózat kifejezés. Dél-Borsodban ez épült ki, igazi bűnözőkkel.”

Mindkét interjú teljes egészében a 2026. október 1-én, illetve 8-án megjelent Magyar Narancsban olvasható.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek