A megváltozott világ, vagy a Fideszhez csapódás a fontosabb oka, amiért az Észak-Magyarország napilap elbúcsúzott? Miskolc TV 2.0?

Sokan nosztalgiával tekintenek rá és sajnálják napilapként való megszűnését, ám rengetegen úgy érzik, a megye nyomtatott napilapjának nemcsak az internetes elektronikus sajtó térhódítása tette be a kaput, hanem mert az utóbbi bő egy évtizedben lesajnálandó kampányújság lett az Északból. Emiatt volt megfigyelhető az egyre drasztikusabb olvasóvesztés is.

Tovább olvasom

Véget ér egy fejezet, utoljára került a postaládákba napilapként az Észak, amelyet szintén a NER-es Mediaworks költségcsökkentése söpört el

Nagyon sok, korábban független napilap mozdult el politikai irányba BAZ megyében is, fennmaradása pedig a rengeteg beleöntött közpénzen múlott. Így április 12-e után lehetett tudni, hogy amint az állami közpénz már nem ömlik tovább, a lapok és internetes portálok sora búcsút mond. Az Észak nem szűnik meg teljesen, ám napilapból hetilap lesz, a többit még nem tudni.

Tovább olvasom

Borsodban bővül az Országos Kéktúra

Új útvonalon haladhatnak az Országos Kéktúra teljesítői az Aggteleki-karszt térségében. Június közepétől megváltozott a Jósvafő és Szelcepuszta közötti szakasz nyomvonala, így a túrázók immár a látványos Szelce-völgyön keresztül folytathatják útjukat Észak-Magyarország egyik legszebb természeti környezetében.

Tovább olvasom

Új főszerkesztő az Észak-Magyarország és a Boon élén, augusztus 1-gyel vége a napi nyomtatott megjelenésnek

Nem verték nagydobra a váltást: eddigi információink szerint a fővárosból érkezett új főszerkesztő, ráadásul nem is csak a fideszes tulajdonú Mediaworks által vezérelt BAZ megyei nyomtatott újság és a hírportál, hanem két további megyei oldal vezetője is ugyanez a hölgy lett egy személyben.

Tovább olvasom

Sokan Miskolcot választják a húsvéti hosszú hétvégére

Miskolc látványos előretörésével és Észak-Magyarország régiós dominanciájával telik az idei húsvéti hosszú hétvége a belföldi turizmusban. A Szallas.hu legfrissebb foglalási statisztikái alapján a borsodi megyeszékhely a hatodik legkeresettebb úti cél az országban, ezzel olyan turisztikai fellegvárakat is maga mögé utasított, mint a Balaton-parti Siófok, a gyógyvizéről híres Hévíz, vagy akár a főváros.

Tovább olvasom

Egy borsodi iskola messze az átlag felett teljesített a természettudományos kompetenciamérésen

iskola

Sajnos már hozzászokhattunk, hogy amikor kompetenciafelmérésre kerül sor, akkor a borsodi diákok az egyik legrosszabbul teljesítők között vannak, és sajnos ez a legutóbbi mérés során sem volt másképp. Akadt azonban egy borsodi iskola, amely a 2023-as természettudományos kompetenciamérésen kiemelkedően jól teljesített.

Tovább olvasom

Északon vastag, 20-30 centis hótakaró is kialakult, de intenzív olvadás után tavasz jön

A szombati napon ismét bekopogtatott a tél, az ország északibb területein, köztük Borsodban is csinos hótakarónak örvendhettek a gyermekek és a felnőttek. De nem sokáig tart az öröm, egészen intenzív, bosszantóan gyors olvadás veszi kezdetét, hétfőn pedig már 12-14 fok körüli tavaszi hőmérsékletre számítsunk.

Tovább olvasom