Alkotmányellenes a rabszolgatörvény több pontja

„Az Alkotmánybíróság ma kimondta: a rabszolgatörvény több pontja is alkotmányellenes” – írja közösségi oldalán Szabó Tímea országgyűlési képviselő (Párbeszéd). Szabó Tímea szerint az Országgyűlésnek haladéktalanul módosítania kell „a dolgozókat súlyosan elnyomó törvényt”. Mint közli, 2018 decemberében fordultak közösen az Alkotánybírósághoz, miután a kormány elfogadta a munka törvénykönyve „rabszolgatörvényként elhíresült” módosítását, ami csorbította a munkavállalók jogait: „elvette a pihenőidejüket, akár évi 400 óra túlmunkára kényszerítette őket, és el akarta csalni a túlórapénzeiket”. Az Alkotmánybíróság több mint két év után kimondta: senkit nem lehet elbocsátani azért, mert nem vállalja az „önkéntes” túlmunkát. Az AB…

Tovább olvasom

Egy törvénymódosítási javaslat szerint negatív gyorstesztre köteleznék a képviselőket a Parlamentben

A Párbeszéd frakcióvezetője, Szabó Tímea azt javasolja, hogy az ülésterembe csak negatív COVID-teszttel lehessen belépni, mert nemrég egy fideszes politikus betegen ment szavazni, amit jó lenne elkerülni. Amíg tart a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet, addig COVID-tesztre kell kötelezni az Országgyűlés ülésein részt vevő parlamenti képviselőket és minden más személyt, hogy az ülésterembe csak léphessenek be, akiknek negatív az antigén gyorstesztjük – ezt sürgeti Szabó Tímea ellenzéki képviselő törvényjavaslata. A Párbeszéd-frakció vezetője az Országgyűlésről szóló törvényhez nyújtotta be módosítóját, amely a házelnököt tenné felelőssé a tesztelésért és a szabály betartásáért. Indoklásában arra…

Tovább olvasom

A szerelemről és a szexről olvasott Kövér László, miközben a Fidesz megszavazta a magyar közvagyon kiszervezését

Szabó Tímea országgyűlési képviselő posztolt arról a közösségi oldalán, hogy miközben a Fidesz irdatlan mennyiségű közvagyont adott át saját alapítványainak, Kövér László házelnök éppen a Magyar Nemzet egyik cikkét olvasta, amely a szerelemről és a szexről szólt. „Szerelem, szeretet, szexualitás” – Kövér László szavazás közben olvasgat a parlamentben. ❤FRISS: a mellette ülő szemfüles Novák Katalin (aki úgy tűnik, figyeli az oldalamat), már meg is mutatta a házelnöknek ezt a posztot, aki a már-már szokásos idegrohamával „perverz kukkolónak” nevezett. ❤ Jelezném, hogy mentálhigiénés megfontolásból eszem ágában nincs házelnök urat kukkolni. Itt…

Tovább olvasom

Megosztja a közvéleményt Tiszafüred új, beton főtere – mi hogy gondoljuk?

Van, aki szerint az új, „kötelező” trend szerint épülő betonsivatag, szinte zöld terület nélkül. Szabó Tímea kritikájára azonban rögtön lecsapott a kormánypárti polgármester és egy kellemes kis ellenzéket ekéző válasszal vágott vissza. Kinek van igaza? Ujvári Imre a Facebookon tette közzé felháborodását. „KÖZLEMÉNYTiszafüred nevében visszautasítom azt a lekezelő hangnemet, amellyel Szabó Tímea, az 1 százalékos Párbeszéd országgyűlési képviselője szeretett városunkról nyilatkozik. Képviselő asszonynak, aki valószínűleg sosem járt Tiszafüreden, de talán még a Tisza-tónál sem, nem tetszik Tiszafüred új főtere! Fanyalogva és nagyképűen szólja le – Budapestről szemlélve – az új…

Tovább olvasom

Ezen mit kell titkolni mindenáron? A kormány már azt sem árulja el, a tavaly vásárolt, rengeteg lélegeztetőgépből mennyi van éppen raktáron

Az államtitkár úr hozta a szokásos Fidesz-formát, négy kérdésből egyre sem adott érdemi választ. Konkrét adatigénylési kérdésekre propagandaszöveg a válasz, amiből semmi sem derül ki. Elképesztő, ami Magyarországon zajlik. Semmilyen releváns információt nem árult el az emberi erőforrások minisztériumának parlamenti államtitkára a tavaly vásárolt 16 ezer lélegeztetőgép sorsáról. A Párbeszéd képviselője, Szabó Tímea négy egyértelmű kérdéssel fordult a minisztériumhoz: „Jelenleg hány lélegeztetőgép van raktáron a tavaly vásárolt 16 ezer darabból?” „Ezeket pontosan hol tárolják?” „Mikor és mely intézményekbe kerülnek ezek a berendezések?” „Mennyibe kerül ezeknek a gépeknek a raktározása?” Négyből…

Tovább olvasom

„Ha hétköznapi ablakpucolós jelenetet szeretne imitálni, azt semmiképpen se egy méregdrága sídzsekiben tegye” – Keményen beolvastak Nováknak

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke és alapítója reagált Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter Facebook oldalának nemrég közzétett bejegyzésére, amiben a fideszes politikus egy ablakot tisztít – vagy legalábbis azt imitálva fotózkodik. Szabó kritikáját biztosan nem teszi zsebre a többmilliós havi fizetést kapó kormánypárti politikusnő, aki nemrég azt nyilatkozta hogy szerinte egy nőnek nem kell akkora fizetés, mint egy férfinak. Az ablakpucolásra adott választ alább olvashatják: Kedves Novák Katalin! Néhány nappal ezelőtt volt szerencsém megnézni az ablakpucolós karácsonyi készülődéséről szóló posztját, amelyben egy meglehetősen felemás kísérletet tett arra, hogy…

Tovább olvasom

A kormánypárti médiában simán elhangozhatott Szabó Tímeáról: „amilyen ronda, olyan gonosz” – Bencsik mondata következmények nélkül – videó

A keresztény értékekről papoló Fidesz-KDNP-nél ez is probléma nélkül belefért, hogy egy országos televízió műsorában elhangozzon ez a mondat. Nincs itt semmi látnivaló. Szabó Tímea szerint viszont van. Az eddig megszokott kocsmai színvonalhoz képest is tudott újat hozni a Hírt TV hétfői, Sajtóklub című műsorában a Demokrata főszerkesztője.  A műsorban Bayer Zsolt és három másik idősödő, keresztény-konzervatív férfi, Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, Gajdics Ottó, a Karc FM főszerkesztője és Néző László, a Mediaworks központi szerkesztőségének főszerkesztője szakértette meg Szabó Tímea személyiségét, politikáját, legutóbbi – a brüsszeli vétóról szóló –…

Tovább olvasom

Pert vesztett a Magyar Nemzet: Kinyomozták, hogy ki írt klasszikus náci cikket Szabó Tímeáról

A HírTV volt vezérigazgató-helyettese, Szikszai Péter írt a Magyar Nemzetbe Zummer Fülöp álnéven – derítette ki a rendőrség nyomozása, miután a cikk szerzője ellen Szabó Tímea, a Párbeszéd parlamenti képviselője feljelentést tett. Szikszai Péter a Párbeszéd társelnökét undorító, fertőzést fröcskölő lényként mutatta be álnéven. Így indított: „Szabó Tímeát egy titkos szigeten lévő, illegális laboratóriumban hozták létre egy kullancs és Lendvai Ildikó DNS-éből. Egy ideig hőálló, steril üvegedényben tartották, aztán az MSZP behurcolta a magyar országgyűlésbe. Szabó Tímea először csak megbújt a parlamenti fakazetták, parketták rései között, aztán lassan bekúszott az ülésterembe. Amikor…

Tovább olvasom

Orvoshiány miatt nem nyitják meg a kiskunhalasi járványkórházat?

Valóban érdekes, hogy tavasszal villámsebesen felhúzták Kiskunhalason azt a járványkórházat, ami kifejezetten azért született egyáltalán meg, hogy a koronavírus-járvány betegeit modern körülmények között, elkülönítve, modern eszközökkel ápolhassák. A kórház azonban most, a második hullám során is teljesen üres. Szabó Tímea szerint azért, mert nincs elég szakember, akit át lehetne csoportosítani, most dől rá az országra az eddigi elhibázott egészségügyi politika. A Párbeszéd frakcióvezetője megkereste a kiskunhalasi járványkórház igazgatóját, aki elmondta: fűtés van, és a betegellátásnak jelenleg sincs akadálya és télen sem lesz a sok milliárdért épült konténerkórházban. Szabó Tímea szerint a…

Tovább olvasom