Alkotmányellenes a rabszolgatörvény több pontja

Megosztás

„Az Alkotmánybíróság ma kimondta: a rabszolgatörvény több pontja is alkotmányellenes”

– írja közösségi oldalán Szabó Tímea országgyűlési képviselő (Párbeszéd).

Szabó Tímea szerint az Országgyűlésnek haladéktalanul módosítania kell „a dolgozókat súlyosan elnyomó törvényt”. Mint közli, 2018 decemberében fordultak közösen az Alkotánybírósághoz, miután a kormány elfogadta a munka törvénykönyve „rabszolgatörvényként elhíresült” módosítását, ami csorbította a munkavállalók jogait: „elvette a pihenőidejüket, akár évi 400 óra túlmunkára kényszerítette őket, és el akarta csalni a túlórapénzeiket”.

Az Alkotmánybíróság több mint két év után kimondta: senkit nem lehet elbocsátani azért, mert nem vállalja az „önkéntes” túlmunkát. Az AB szintén kimondta, hogy hiába hároméves a munkaidőkeret, a korábbi, maximum egyéves idő alatt kell a pihenőidő átlagának kijönnie, és a rendkívüli munkavégzéssel egy év után el kell számolni, teszi hozzá a képviselő.

Szabó Tímea végül közli: az AB úgy döntött, hogy ha a kollektív szerződést 36 hónap alatt felmondja a munkáltató, attól még továbbra is érvényesülnie kell azoknak a többletgaranciáknak, amelyeket a szakszervezet „kialkudott” a 36 hónap elfogadásáért cserébe.

Az AB-döntés után az ellenzék közösen benyújt egy törvénymódosítási javaslatot, ami megszünteti alkotmányellenességet.

via Telex

Kapcsolódó cikkek