Könnyen lehet, hogy valóban forró lesz az idei ősz, de nem olyan tekintetben, ahogy azt a Fidesz gondolja. A kegyelmi ügyet továbbra sem feledné a vizsgálóbizottság és nyílt ülésen hallgatná meg Novákot, Balogot és Vargát, a három korábbi NER-tisztségviselőt, akik mind szorosan köthetők a pedofil kegyelmi ügyhöz. Orbán Viktorra is sor kerülhet.
Tovább olvasomCímke: Novák Katalin
Ébredés? „Minket átvert a Fidesz” – ezt érzi Novák Katalin volt fideszes tanácsadója és le is írta
Változnak az idők. Április 12-én este hirtelen minden megváltozott Magyarországon, a Fideszt látványos különbséggel kergették el a választók a tizenhat évnyi teljhatalomból, nagyon stabil kétharmadot adva a Tiszának. Skrabski Fruzsina nemrég még Sulyok Tamás védelmében tüntetett, ám most ráébredt, hogy őket nagyon átverte a Fidesz. Nahát.
Tovább olvasomBalog Zoltán: Nem érkezett kormányzati megkeresés a kegyelmi döntés előtt
Nem állt fenn politikai vagy kormányzati nyomás Kónya Endre kegyelmi ügyében, és a döntést megelőző közbenjárás egyéni elhatározás alapján történt – mondta Balog Zoltán. A református püspök az MTI-nek adott telefonos nyilatkozatában arról beszélt, hogy a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének felesége fordult hozzá segítségért.
Tovább olvasomNyilvánosságra kerültek a kegyelmi ügy további dokumentumai
A Sándor-palota péntek reggel közzétette honlapján a 2023-as kegyelmi ügy nála lévő iratait. Az oldal a közzétételt követően perceken belül összeomlott, valószínűleg nem bírta a hirtelen megnövekedett látogatói terhelést.
Tovább olvasomA pápalátogatás miatt sietett a kegyelem – Magyar Péter nyilvánosságra hozta a K. Endre-dossziét
A Tisza-kormány kedden közzétette a K. Endre-féle kegyelmi ügy igazságügyi minisztériumi dossziéját. Magyar Péter miniszterelnök a Miniszterelnökség Alkotmány utcai épületében tartott sajtótájékoztatón ismertette a hat dokumentum tartalmát – és rögtön le is szögezte: „Ez az ügynek nem a vége.”
Tovább olvasomK. Endre könyvet írt a bicskei ügyről – Kocsis Máté durván beszólt neki
K. Endre, akit a bicskei gyermekotthon ügyében elítéltek, majd Novák Katalin korábbi köztársasági elnöktől kegyelmet kapott, most könyvet jelentetett meg Vesszőfutás címmel. A kötetben azt állítja, hogy koncepciós per áldozata lett, és nem követte el a terhére rótt cselekményeket.
Tovább olvasomOrbán 9,8%-ot emelt magának és minisztereinek, Novák 32 millióért öltözködött
Miközben a magyar családok a drágulással küzdenek, a miniszterelnök 9,8 százalékos béremelést adott magának és kormányának – ez csaknem háromszorosa a hivatalos inflációnak. A Direkt36 adatigényléséből kiderültek Novák Katalin ruhaköltései is.
Tovább olvasomMiskolci származású volt vezérkari főnök érkezhet Magyar Péter csapatába
A közmédia értesülései szerint a miskolci születésű Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség korábbi vezérkari főnöke csatlakozhat a TISZA Párthoz mint védelempolitikai tanácsadó. A párt szombati, Hungexpón tartandó kongresszusán akár már be is mutathatják az egykori főtisztet, aki meglehetősen viharos körülmények között távozott a hadsereg éléről.
Tovább olvasomVolt köztársasági elnökünk tanácsadója olyan mentegetést írt a Fidesznek, hogy egyszerre öngól és beismerés
Skrabski Fruzsina végig bagatellizálni próbálja a videóban bemutatott intézményes lopás intézményét, miszerint ez természetes és köztudott, nem lesz hatása. Érdekesség, hogy „uralkodóként” von párhuzamot Orbán Viktorral, valamint hogy a korrupció csak akkor fáj az embereknek, ha bőrükön érzik. Valóban?
Tovább olvasomNovák Katalinnal sütögetett kedvenc pékünk, Galamb Alex
A korábbi köztársasági elnök, Novák Katalin volt Galamb Alex és a Sütni jó Alapítvány vendége, és közösen készítettek bejglit.
Tovább olvasom