A közmédia teljes gőzzel tolja a képünkbe a Kreml álláspontját, kizárólag orosz szemszögből láttatva az ukrán konfliktust, más vélemény nem is kerülhet adásba. Láthatóan Orbán Viktor is inkább ezen az állásponton van, ám több párttársa is szót emelt az ellen, hogy a magyarországi közmédia ilyen nyíltan az agresszor oroszokat támogassa. Németh Zsolt, külügyi államtitkár egyenesen úgy fogalmazott, hogy fel kell venni a harcot az orosz félretájékoztatás ellen és visszaszorítani a Kreml által folyamatosan gyakorolt propagandát. Már a Fideszen belül sincs egységes álláspont, megy a magyarázkodás, de egyre nehezebb a dolog.…
Tovább olvasomCímke: propaganda
Gyurcsányék egy egész csoportnyi menekültet fogadtak be, a fideszes támadómédia megint mellé lőtt
Éppen az utóbbi napokban olvashattunk cinikus megjegyzéseket a Fidesz-közeli megmondóemberektől, hogy 2015-ben még szíriai, afgán és egyéb menekülteket persze befogadott a volt miniszterelnök, most pedig az Ukrajnából érkezőknél bezzeg nem ilyen serény. Ismét mellé trafált a kormánypárti propaganda, Gyurcsány Ferenc és felesége ugyanis 12 háborús menekültet fogadott be. Kárpátaljai magyarokról van szó, az eseményről pedig az érintett, Gyurcsány Ferenc tudósított a Facebookon. „Tegnap megérkezett hozzánk egy ukrajnai menekültcsoport. Kárpátaljai magyarok. Négy család, tizenkét fő, gyerekek, anyukák és egy nagyfiú, aki már egy ideje itt dolgozott. A félelem poklából jöttek. A…
Tovább olvasomA kormány a covidos email-címünkre küld propagandát, azt állítják, az ellenzék katonákat küldene Ukrajnába
Egy újabb be nem tartott ígéret a Fidesztől és Orbánéktól. Amikor regisztrálni kellett a koronavírus-védőoltásra bő egy évvel ezelőtt, akkor a hivatalosan megadott emailcímünket is kötelező volt megadni. Akkor azt ígérték, szigorúan az oltásokkal kapcsolatban használják ezt fel, információközlésre. Azóta többedszer válik a kormánypropaganda eszközévé, ebben sem mondtak igazat. A Kormányzati Tájékoztatási Központ által kiküldött szöveg a következő: „Tisztelt Honfitársunk! Magyarország közvetlen szomszédságában sajnos a legrosszabb forgatókönyv következett be: egy háború, amelyet még a legnagyobb országok diplomáciai erőfeszítései sem tudtak megakadályozni. Ebben a helyzetben az a legfontosabb, hogy a magyar…
Tovább olvasomOrosz fotóval illusztrálta a nészavazásáról szóló plakátkampányát a kormány
Tájékoztató akciót indított a kormány az országgyűlési választás napjára, április 3-ára kitűzött népszavazásról, mellyel a gyermekvédelminek nevezett, melegellenessé tett pedofiltörvény sarkalatos pontjairól kérdezik majd az embereket. A kampány egyelőre a hagyományos felületeken indult el, az utcákon már lehet találkozni a „Védjük meg a gyerekeket! Április 3-án szavazzunk nemmel!” feliratú plakátokkal, de a hivatalos tájékoztatás szerint hamarosan tájékoztató honlap is indul majd. A kampány fő illusztrációja egy, a fent idézett felirattal ellátott kép lesz, melyen alighanem egy anya és lánya néznek a kamerába. A képet egy Irina Bg nevű felhasználó töltött…
Tovább olvasomNyomtass te is: van értelme az igazság terjesztésének, amiket nem mutatnak a közmédiában
Az állami tévék és a két nagy kereskedelmi televíziós csatornán kívül a megyei lapok gyakorlatilag teljes egészében a kormány kezében és közvetlen irányítása alatt állnak. Márpedig vidéken rengeteg olyan település létezik, ahova tényleg csak a kormánypropaganda jut el, a Fidesz nagy örömére. Ebbe „rondít” bele a Nyomtass te is!, ami legalább bizonyos helyekre és embereknek el tudja juttatni a valóságot. Éppen ezért újságírók és önkéntesek egy lelkes csoportja, néhány összehajtott lappal próbálja meg felvenni a harcot a több száz milliárd forintból üzemeltetett kormánymédiával szemben. Ahogy ők fogalmaznak: megpróbálják eljuttatni az…
Tovább olvasomHoppá! A TV2 híradósa jó pár éve kiváló riportfilmet készített egy transzneműről, most Orbán szekerét tolja
Így kell a létező leglátványosabban köpönyeget fordítani. Az RTL Klub arcaként díjnyertes riportfilmet készített a transzneműségről és még évekkel később is büszke volt rá. Nagyot fordult a világ és a köpönyeg azonban Gönczi Gáboron 2016 óta, a TV2-nél ugyanis a kormányzati propaganda híreit és stílusát kell átvenni, ez láthatóan remekül sikerült is neki. 2021-ben a magyar kormánypárt népszavazást kezdeményezett a transzneműségről, azt sugallva, hogy az a dekadens nyugati kultúra elfajzása; egy propaganda által gerjesztett divattermék, ami miatt „megálljt kell parancsolni a nemátalakító műtétek őrületének!” A részleteket a 444.hu cikkében olvashattuk. Ennek a propagandának…
Tovább olvasomValami véletlen folytán Orbán soha nem kap kellemetlen témákat a Kossuth rádióban, csak alákérdeznek
Most már annyi az elképesztően nagyra dagadó botrány a Fidesz és az Orbán-kormány körül, a közszolgálati rádió riporterei azonban valamiért mégsem kérdezik sem a roma miniszteri biztosról, sem Völnerről és a mindent átszövő korrupcióról, sem Rogánról, sem Schadlről, illetve Farkas Flóriánról. Minden héten egyórányi szabad kampánybeszédet kap a Fidesz, ügyes, csak az igazságot totálisan elfedi. Erről értekezett Hadházy Ákos független képviselő a Facebookon. Valóban érdekes, ha valaki valaha is belehallgatott Orbán Viktor péntek reggeli szokásos, Kossuth rádióban elhangzó egyórás interjújába, nagyon gyorsan levágja, hogy teljesen alákérdezős propaganda az egész. Igaz,…
Tovább olvasomMegindult a karaktergyilkosság Hadházy Ákos ellen, gyermekbántalmazónak hazudják, de nem igaz
A kormány propagandamédiája teljes pályás letámadással próbálja lejáratni Hadházy Ákost, aki annyira sok fideszes korrupciós ügyre rávilágított már. Várható volt, hogy előbb-utóbb csak koholnak ellene valami vádat, amivel besározhatják. Most gyermekverőnek akarják beállítani egy ismeretlen blogon megjelenő, bűncselekménnyel megszerzett és átszerkesztett dokumentummal. Azt már kifelejtik belőle, hogy a rendőrség mindenféle gyanúsítás nélkül lezárta az ügyet akkoriban. Mivel Hadházy előre tudta, hogy előbb-utóbb ezt az egyébként gyakorlatilag nem létező ügyet kiforgatva a kormányzati támadógépezet rá fog szállni és megpróbálják rásütni a „gyermekverő” bélyeget, ezért már ősszel készített egy videót, amiben pontosan…
Tovább olvasomTöbbmilliós kampánnyal hirdetik a hazugságot, hogy az ellenzék fizetőssé tenné az egészségügyet
Minden egyes ellenzéki egyéni képviselőjelölttel elkészült a grafika, hogy ezzel célzottan érhessék el a Facebook közönségét – a trükk, hogy az erre költött pénz nem is számít majd bele később sem a kampányfinanszírozásba. A kormánypárt oldaláról egy ideje fő vezérfonalnak számít az az állítás, hogy Márki-Zay Péter és az ellenzék fizetőssé tenné az egészségügyet. Ezt az üzenetet pedig igyekeznek is minden fórumon átadni: a Facebookon minden egyéni jelölttel párosítva elkészítettek egy grafikát ennek kapcsán, hogy az adott választókerülethez tartozó embereket is célozni tudják a hirdetésekkel. A fenti montázson a hét…
Tovább olvasomKormánypropaganda dől az újonnan indult Sportrádióból
Sportról csak elvétve volt szó a hétfőn indult adó első másfél napja során, Hrutka János is „picit elgondolkodott”. Hétfőn kezdte meg az adását a Sportrádió, amelynek tulajdonosa a kormánnyal remek kapcsolatokat ápoló Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, a tulajdonló cég székhelye pedig Felcsúton van. Ezek alapján aligha meglepő, hogy a Telex munkatársai, akik rááldozták a hétfői napjukat, hogy meghallgassák az új adó műsorát, azzal szembesültek, hogy ömlik a kormánypropaganda. Mint írják, az első, reggel fél 7-es híradó egyetlen sporthír fért bele, cserébe szó esett arról, hogy „a Bayer-show vendége volt…
Tovább olvasom