A kormány ismét megnyitja a pénzcsapot a kelet-magyarországi kistelepülések számára. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter múlt héten jelentette be Facebook-oldalán, hogy négymilliárd forinttal újraindítják a Tokaj-Zemplén Térségi Fejlesztési Programon belül a Kistelepülési Fejlesztési Alapot.
Tovább olvasomCímke: kistelepülések
Újabb száz magyar postahivatalt zártak be a napokban, szinte teljes titokban
Augusztus elsején nemcsak a banki költségeinkben érezhetjük a Fidesz újabb megszorítását, hanem a szinte fű alatt, teljes titokban végrehajtott újabb postabezárási-hullámban is. A legnagyobb vesztesek megint a kistelepülések, BAZ megyében is.
Tovább olvasomÖsszefogással igyekeznek feléleszteni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei falusi focit
Több kistelepülésen újra megindult a futballélet, nagyon sokan viszont azt kérdezik, hasonlót nem tervez-e a kormány a közegészségüggyel és a közoktatással, ami szintén a halálán van B-A-Z megyében.
Tovább olvasomA Miskolci Egyetem fontos együttműködési megállapodást kötött három borsodi kistelepüléssel
Mindezt olyan célból, hogy támogassák a hátrányos vidékek diákjainak továbbtanulását, illetve segítsék a pedagógusok megőrzését. Mert bizony már ilyenre is hangsúlyt kell fektetni.
Tovább olvasomNyomtass te is: van értelme az igazság terjesztésének, amiket nem mutatnak a közmédiában
Az állami tévék és a két nagy kereskedelmi televíziós csatornán kívül a megyei lapok gyakorlatilag teljes egészében a kormány kezében és közvetlen irányítása alatt állnak. Márpedig vidéken rengeteg olyan település létezik, ahova tényleg csak a kormánypropaganda jut el, a Fidesz nagy örömére. Ebbe “rondít” bele a Nyomtass te is!, ami legalább bizonyos helyekre és embereknek el tudja juttatni a valóságot. Éppen ezért újságírók és önkéntesek egy lelkes csoportja, néhány összehajtott lappal próbálja meg felvenni a harcot a több száz milliárd forintból üzemeltetett kormánymédiával szemben. Ahogy ők fogalmaznak: megpróbálják eljuttatni az…
Tovább olvasom