Újratöltve – Szénási Sándor jegyzete

Egy híroldal olvasója hívta fel a figyelmet arra, hogy a NER plakátjáról, amelyen eddig egy szemüveges fiatalember emelte fel fenyegetően a mutatóujját az Európai Bizottság elnöke mögött, a mondott ujj hirtelen-váratlan eltűnt. Az új változaton a  szemüveges már mutogatás nélkül bámul, igaz, nem kevésbé nyomasztóan. Az oldal azt írja, a változásra a kormány egyelőre nem adott magyarázatot. Ilyenkor jönnek az összeesküvés-elméletek. A plakátra ugyebár az van írva, hogy ne táncoljunk úgy, ahogy ők, mármint Ursula von der Leyen és Alex Soros fütyülnek. Ez világos beszéd, leszámítva azt, hogy senki sem tudja,…

Tovább olvasom

Lehullott a lepel: kiderült, hogy ki szerepel a Momentum plakátjain

Titokzatos fantomképpel ellátott óriásplakátokon hirdette országszerte a Momentum, hogy „van válasza arra, hogy ki vezesse új útra Magyarországot, és arra is, hogy merre vezessen ez az út”. A találkozások rögtön elindultak, elsőként a HVG vetett fel, hogy valószínűleg Donáth Annát takarják ezek a fehér foltok, aki a párt húzóneve lesz a jövőre esedékes önkormányzati, és EP-választásokon.  Végre lehullt a lepel: a Momentum közleményében tudatta, hogy a régi-új arcuk valóban Donáth Anna.  A korábbi pártelnök a tavaly tavaszi választási vereség után húzódott hátrébb, majd a nyári tisztújításon sem indult el, mivel…

Tovább olvasom

Hétmilliárdnyi közpénz elszórása folytatódik, már megjelentek a konzultáció eredményéről szóló propagandaplakátok

Biztosak lehetünk, hogy most hosszú hetekig ezt tolják mindenki arcába szerte Magyarországon, benne a hatalmas ferdítéssel, ez ugyanis csak a kitöltők 97%-a, nem a magyar lakosságé. Ezekre a konzultációkra és plakátokra elszórt sok milliárd forint simán ment a költségvetésből, nem kellett hozzá semmilyen EU-s pénz. A nemzeti konzultáció soha nem érhet véget. A kormány demokratikusnak beállított propaganda-kérdőívezése csak részben zárul le a válaszadást követően, a java csak ezután jön, ugyanis a visszajelzéseket a kormány (nem tudjuk, hogyan, ezt senki nem ellenőrzi) összesíti, majd megszüli belőle a következő hónapok “egybites “mindenki számára…

Tovább olvasom

Tetten érték az ellenzéki plakátokat rongáló kis csapatot, szánalmas kisiskolás módra menekülés lett belőle

Más esetben is láthattuk, hogy a Fidesz minden eszközt bevet a kampányban, ezért finoman szólva nem lepődnénk meg, ha a megrendelő a narancsos párt egyik embere lenne. Amint a momentumos politikus tetten érte a plakátrongáló srácokat, hirtelen megszeppent menekülőkké váltak, egyikük az eddigi legviccesebb eliszkolást produkálta. Bizonyára egy hazafi… Hangulatos videót osztott meg Győrffy Máté momentumos politikus arról, hogy beleütközött egy ellenzéki plakátokat rongáló csapatba vasárnap. Sokan panaszkodnak arra, hogy az utcai reklámokat szisztematikusan letépik vagy átragasztják. Ebben a konkrét esetben Hajnal Miklós plakátjára került bohócorr és Kamu Miki felirat a Millenárist…

Tovább olvasom

Villanyoszlopra kapaszkodott fel Németh Szilárd, hogy a fideszes jelölt plakátjával fotózkodjon

Mindent egy jó kép érdekében! Őrtilos, a Magyar Falu Program egyik nyertese. Hajrá, Szászfalvi László! – ezzel a szöveggel posztolt az Instagramra Németh Szilárd egy meghökkentő fotót, amin egy villanyoszlopra kapaszkodva mutatja a győzelem V-jelét. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Németh Szilárd (@nemeth.szilard.hm) által megosztott bejegyzés Mint az a HVG cikkéből kiderül, a fideszes politikustól nem újdonság sem a plakátokkal való közös fotó készítése, sem pedig a mászás. A mostani posztja alatt érdemes átpörgetni a kommenteket is: sokan a lámpaoszlop kidőlése miatt aggódnak…

Tovább olvasom

Valakik szisztematikusan rongálják Jézsó Gábor plakátjait

Jézsó Gábor, a megye 6-os számú választókerületének képviselőjelöltje arról számolt be közösségi oldalán, hogy rengeteg kihelyezett plakátját rongálták meg, hogy csak a fideszes ellenfele, Koncz Zsófia arcképe legyen látható. A politikus nem akar versenyre kelni a rongálókkal, helyette a plakátokra szánt többi összeget innentől a háborús menekülteknek fogja felajánlani. Kevesebb plakát, több segítség a rászorulóknak. Sajnos az elmúlt napokban azt tapasztaljuk, hogy a kikerült plakátjaim folyamatosan rongálás áldozatává válnak, “valakik” letépik, vagy a földig lehúzzák, hogy csak a Fidesz legyen látható. Én nem szeretnék a rombolásban, háboruskodásban versenyezni, én építeni…

Tovább olvasom

Több ellenzéki jelölt plakátjait is megrongálták az elmúlt napokban, a módszer és az időpont is megegyezett

Óriási valószínűséggel előre megszervezett és megtervezett, összehangolt akciókról lehet szó, mivel még a festékek színárnyalata, a módszer és az időpont is teljesen megegyezett. Inotay Gergely Rétvári Bencét győzheti le a választásokon, a Fidesz pedig eddig is minden eszközt bevetett, ez most sem változott, többszázas nagyságrendben rongáltak plakátokat “ismeretlenek”, de más ellenzéki jelöltek is érintettek. Nagymaroson, Szobon, Őrbottyánban, Váchartyánban, Vácdukán, Vácrátóton egyetlen éjszaka alatt szaggatták le, fújták össze festékkel, rongálták meg vagy lopták el az ellenzéki összefogás összes kihelyezett plakátját – írja közleményében az egységes ellenzék helyi szervezete. Pest 4-es számú…

Tovább olvasom

Orosz fotóval illusztrálta a nészavazásáról szóló plakátkampányát a kormány

Tájékoztató akciót indított a kormány az országgyűlési választás napjára, április 3-ára kitűzött népszavazásról, mellyel a gyermekvédelminek nevezett, melegellenessé tett pedofiltörvény sarkalatos pontjairól kérdezik majd az embereket. A kampány egyelőre a hagyományos felületeken indult el, az utcákon már lehet találkozni a „Védjük meg a gyerekeket! Április 3-án szavazzunk nemmel!” feliratú plakátokkal, de a hivatalos tájékoztatás szerint hamarosan tájékoztató honlap is indul majd. A kampány fő illusztrációja egy, a fent idézett felirattal ellátott kép lesz, melyen alighanem egy anya és lánya néznek a kamerába. A képet egy Irina Bg nevű felhasználó töltött…

Tovább olvasom

Látványosan sokkoló plakátkampány a cseh kormánytól az oltásellenesek meggyőzésére

Ennyire brutálisan még egyetlen országban sem igyekeztek rávenni az embereket az oltások felvételére. Helyén van ez a típusú félelemkeltés, vagy ebben a formában már túl sok? Kedden indult a leköszönőben lévő cseh kormány legújabb plakátkampánya, ahol a koronavírus áldozatairól készül sokkló képekkel üzennek az oltáselleneseknek. A képek a kórházak intenzív osztályain készültek. „Végre jön egy brutális kampány” – jelentette ki Andrej Babiš leköszönő miniszterelnök a múlt hét végén. Azt mondta, az embereknek tudniuk kell, hogy a koronavírus ez életüket veszélyezteti – adta hírül a 444.hu. A kormányt egyébként a cigis…

Tovább olvasom

Gyorsan visszaüzentek a cigányozó Mi Hazánknak

Az erősen uszítónak minősülő plakátra már érkezett is a válasz az ezzel egyet nem értőktől. „Nácik” felirattal fújta le hétfőn valaki a Mi Hazánk józsefvárosi irodáját hétfőn. A párt szombaton rakta ki új plakátjait, amin az a szöveg díszeleg, hogy „Nem lehetünk cigányország”. A párt irodájának üvegezett ajtajára is kikerültek a plakátok, amiken a felirat mellett egy romáról készült fénykép is látható. Az iroda azonban nem a Mi Hazánké, a radikálisok csupán bérlik azt a Pikó András vezette józsefvárosi önkormányzattól. A Mérce azt írta az ellenzéki képviselőket tömörítő Közösen Józsefvárosért frakció vezetőjére hivatkozva,…

Tovább olvasom