Krúbi háromszoros Fonogram-díjas énekes, rapper, zeneszerző, szövegíró, jelenleg Magyarország egyik legnépszerűbb előadója a fiatalok közt. Augusztus 16-án lép fel Beton.Hofival a hazai hiphop szcéna másik nagy sztárjával Miskolcon, a diósgyőri várban.
Tovább olvasomCímke: politikusok
Különös díjat nyert Koncz Zsófia a Telex olvasóitól
A szokásos évértékelő cikkek mellett tavaly a Telex egy régi hagyományt felelevenítve arra kérte az olvasókat, hogy szavazzák meg a legjobban öltözött politikusokat. A voksok alapján a szerencsi születésű Koncz Zsófia vitte a pálmát a szavazás egyik csoportjában. Az öltözködési verseny témái a következők voltak: a bátrak, a magyarosak, a sportosak, a csendes luxus hívei és a vidék urai. Az 5 kategória mindegyikébe 4-4 politikus került. A 20 résztvevő között szerepelt például Ungár Péter, Kövér László, Semjén Zsolt és Rogán Antal is. A matyó hímzés motívumait kedvelő Koncz Zsófiát „a…
Tovább olvasomLelakatolták az alsózsolcai akkufeldolgozót a Momentum politikusai
A kormány és külön a fideszes országgyűlési képviselők kész tények elé állították Alsózsolcát és Miskolcot is azzal, hogy semmiféle előzetes tájékoztatást nem adtak az ide tervezett akkumulátor-feldolgozó üzemről, csak akkor, amikor az már szinte készen állt. Most az ellenzéki politikusok ezt lelakatolták.
Tovább olvasomPolitikai pálfordulások Mile Lajostól Fodor Gáborig
Akad néhány politikus, aki évekkel ezelőtt még az ellenzékhez tartozott, viszont ma már az Orbán- kormány ad nekik munkát. Közéjük tartozik többek között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből nagyon messzire jutott, egykori MDF-es és LMP-s Mile Lajos is, akit nemrégiben tunéziai nagykövetnek neveztek ki. A politikus a nyolcvanas évek vége felé egyaránt részt vett a Magyar Demokrata Fórum, az SZDSZ és a Fidesz megalapításában, valamint a miskolci ellenzéki kerekasztal szervezésében. A nyolcvanas évek végén a miskolci Herman Ottó Múzeum irodalomtöténészeként dolgozott. Az 1990-es választásokon az MDF országgyűlési képviselőjévé választották, a frakción belül…
Tovább olvasomÜnnepélyes szalagátvágás… de mintha valami apróság zavarná az átadást
Döbbenetes, de annyira fontos volt a jelenlevő illetékeseknek átadni a Cegléd-környéki kerékpárutat, hogy az sem zavarta őket, hogy néhány méterre tőlük a Posta egyik autója az árokba csúszott. Még a képen is látszik, ameddig ki nem retusálják. Nem tudták volna kivárni a műszaki mentést? A Facebookon találkozhattunk az ezt megörökítő bejegyzéssel. “Gratulálok!Ma ünnepélyes keretek között átadták a Nagykőrös-Nyársapát-Cegléd közötti kerékpárutat. A mellettük árokba csúszott postás autót kitolhatta volna az öt ollós ember, hogy valami hasznosat is csináljanak. KÖD1./ fotó: Ifj. Makó András2./ fotó: Szokolai Attila” Nemcsak Borsod híres a nagy…
Tovább olvasomNagyon ütős: megalkották a vezető politikusok ellenkező nemű változatait – képek
Némelyikük egészen jól néz ki. Aki valamennyire benne van a napi politikában, biztosan jót mosolyog a következő gyűjtésen. Bejárta az internetet az elmúlt napokban a következő gyűjtés, amikor is az Instagramon valaki megalkotta a magyarországi vezető politikusok ellenkező nemű megfelelőjét. Mindenkinek lehet egy kedvence, a sort pedig még jócskán lehetne néhány további híres politikussal is bővíteni. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!
Tovább olvasomOrvvadászokat akartak leleplezni, amikor váratlanul vezető politikusok érkeztek
Úgy tűnik, ez bevált gyakorlat lehet Közép-Európában. Amint a volt szlovák miniszterelnök is kétséget kizáróan lebukott, arra hivatkozott, hogy törvénytelenül hallgatták le őt és különben is a leleplező újságíró lapja a Soros-hálózat tagja. Az, hogy ők maguk éppen egy hatalmas törvénytelenséget tettek, szóba sem került, majd elviharzott a sajtó elől. Egy vadászházban felvett videó okozott újabb botrányt Szlovákiában. A felvételen a volt miniszterelnök, Robert Ficon egy helyi oligarcha társaságában egyeztetett egy büntetőügy befolyásolásáról. Az Új Szó összefoglalója szerint a felvételek idén július és szeptember között készültek egy Léva közelében található hétvégi házban,…
Tovább olvasomRengeteg politikus fotózkodik a lelátókon
A portugálok elleni Eb-meccsre szinte az egész magyar politikai közélet ellátogatott. Orbán Viktor a VIP-páholyban ül Áder János és Csányi Sándor társaságában, de Dzsudzsák Balázzsal, a válogatott korábbi csapatkapitányával osztott meg egy közös képet a meccs előtt. Kint van a meccsen Karácsony Gergely is, de úgy tűnik, ő nem kapott meghívót a VIP-be. A főpolgármester Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes és Kukorelly Endre író, volt LMP-s országgyűlési képviselő társaságában figyeli a pályát: Varga Mihály pénzügyminiszter a kisfiával ment a meccsre, de még Kásler Miklós is kilátogatott az unokáival, akivel a VIP-ben pózolt. Novák Katalin családügyi…
Tovább olvasomA második világháború óta nem volt akkora nemzetközi összefogás, mint ami most körvonalazódik a járványok ellen
Jó lenne, ha az emberiség képes lenne megmutatni, hogy világméretű összefogásra is képes, nem kizárólag széthúzásra. 24 ország, valamint nemzetközi szervezet vezető írták alá azt a felhívást, amely szerint soha nem látott nemzetközi összefogás rendszerét kell kidolgozni, hogy elkerüljük a koronavírushoz hasonló pandémiákat. A második világháború utáni nemzetközi összefogáshoz mérhető globális együttműködést kezdeményeznek a világ több vezető újságjában megjelent közös cikkükben 24 ország és nemzetközi szervezet vezetői. A felhívást Boris Johnson brit miniszterelnök, Emmanuel Macron francia államfő, Angela Merkel német kancellár, Pedro Sánchez spanyol kormányfő, Klaus Iohannis román elnök, Alekszandar…
Tovább olvasom