Rálőttek Donald Trumpra, aki megsérült, de túlélte, a merénylőt lelőtték – videó

Alig néhány héttel azután, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnökre több lövést adtak le kampánykörútja során, most ugyanez történt az amerikai elnökjelölttel is. Egy jelenlevőt halálos lövés ért, ám Trump megúszta kisebb sérülésekkel.

Tovább olvasom

Frissítve: így lőtt rá a merénylő Robert Ficóra, összesen ötször – videó

Új videó látott napvilágot, ahol már maga a merénylet is látható. A képsorok alapján a férfinek öt lövést is sikerült leadnia a szlovák kormányfőre, pedig már az első dörrenés után igyekeztek közbelépni a testőrök. Fico állapota a hivatalos információk szerint rendkívül súlyos.

Tovább olvasom

Hoppá! A volt miniszterelnök koronavírusosként meghamisította PCR-tesztjét, hogy hazamehessen

Kicsit játszadozott a dátumokkal, hogy előbb leteljen az akkor még 14 napos kötelező karantén és otthon, Szlovákiában sem folytatta, hanem azonnal közösségbe ment. Újabb részletek derültek ki Szlovákia egykori miniszterelnökéről annak a videónak hála, amit a napokban mutattak be szlovák lapok. A videón – amit állítólag orvvadászok leleplezése miatt készítettek a hatóságok – megjelent Fico és volt belügyminiszter társa ügyvédekkel tárgyalnak, és a leiratok szerint azért, hogy befolyásolják a legsúlyosabb büntetőügyekben folytatott eljárásokat. Az Új Szó a Denník N-re hivatkozva most azzal az érdekes részlettel jelentkezett, hogyan kezelte Fico azt a helyzetet, amikor nyaralása…

Tovább olvasom

Orvvadászokat akartak leleplezni, amikor váratlanul vezető politikusok érkeztek

Úgy tűnik, ez bevált gyakorlat lehet Közép-Európában. Amint a volt szlovák miniszterelnök is kétséget kizáróan lebukott, arra hivatkozott, hogy törvénytelenül hallgatták le őt és különben is a leleplező újságíró lapja a Soros-hálózat tagja. Az, hogy ők maguk éppen egy hatalmas törvénytelenséget tettek, szóba sem került, majd elviharzott a sajtó elől. Egy vadászházban felvett videó okozott újabb botrányt Szlovákiában. A felvételen a volt miniszterelnök, Robert Ficon egy helyi oligarcha társaságában egyeztetett egy büntetőügy befolyásolásáról. Az Új Szó összefoglalója szerint a felvételek idén július és szeptember között készültek egy Léva közelében található hétvégi házban,…

Tovább olvasom