Már eleve a feltételeket is úgy alakították ki a sztrájkhoz, hogy lehetőleg csak nagyon keveseknek legyen kedvük csatlakozni hozzá. Ehhez még hozzájön a kormányzati és intézményvezetői fenyegetés. Nem enged a kormány, továbbra is azt várja a pedagógusoktól, hogy úgy sztrájkoljanak jövő hétfőn az első két órában, hogy valamennyi időt tanítanak is közben – írja a 444.hu. A sztrájkot szervező két nagy pedagógus-szakszervezet, a PDSZ és PSZ ezt nem fogadja el, a bíróságra várnak, amely eldönti, mi számít „még elégséges szolgáltatásnak”, kell-e tanítani a sztrájk alatt. „A kormány most már nem…
Tovább olvasomCímke: pedagógusok
Novák Katalin, 2010: Hálás vagyok a sorsnak, hogy nem ápolónőként, vagy pedagógusként élünk röhejes jövedelemből
A politikusok véleménye időnként rendkívül érdekes fordulatot vesz. A minden bizonnyal hamarosan Áder Jánost váltó új köztársasági elnök véleménye 2010-ben még ez volt. Vajon most úgy érzi, hogy változott bármit is a kórházi ápolónők és a pedagógusok helyzete Magyarországon? Valószínűleg tudja a választ, de egy politikus csak úgy beszélhet, ahogy az érdekei diktálják. Ennek az ellenkezője „nem életszerű”, igaz? A 444.hu kicsit korábbra tekintett vissza, mint az utóbbi néhány év, 2010 októberében írta saját blogjában Novák Katalin a következőket: „„Németországban egy erdő szélén éltünk, csodálatos környezetben, más dolgom sem volt,…
Tovább olvasomMiskolci pedagógus: „Az oktatás összeomlása nem jövő idő, hanem a jelen”
Annak idején nagyon sokan lenézték a „kockás inges tanárlázadást” bő tíz évvel ezelőtt, pedig ugyanúgy nagyon fontos, azóta valóban ránk szakadó problémákkal szembesülhettünk (volna) ezen keresztül. De ugyanúgy nem álltak be mögé a lényeget nem értő emberek, mint ahogy a fekete ruhás nővér mögé sem, azóta pedig láthatjuk, milyen fontos igazságokat mondott ki sok-sok évvel ezelőtt. Azóta megnézhetjük, hova jutott a közegészségügyi ellátás és a közoktatás is. Sok tekintetben visszafordíthatatlan károsodást okozott a jelenlegi kormányzat, amiből kilábalni évtizedek munkája lesz. De talán az egyik legrosszabb, hogy egyszerűen már senki nem…
Tovább olvasomFélelmetes: megbélyegzik az oltatlan tanárokat, be sem léphetnek az iskola területére, pedig…
Számos más, az intézmény területén, sőt a gyermekekkel kapcsolatba is kerülő dolgozó oltatlanul, teszt nélkül is mozoghat az iskolában, de a bő egy hét múlva kizárásra kerülő tanárok nem. Hova lehet még süllyedni a megbélyegzésben? Január 3-ától fizetés nélküli szabadságra küldik azokat az állami iskolákban dolgozó pedagógusokat, akik legkésőbb december 30-ig nem oltatják be magukat koronavírus ellen. Népszavának a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi tagja, Nagy Erzsébet azt mondta, megbélyegzik és kizárják a munkahelyükről az oltatlan tanárokat. Azzal ugyanis, hogy az oltatlan pedagógus kényszerszabadságra kerül, a kormányrendelet alapján csak akkor…
Tovább olvasomAz oltatlan pedagógusok ötöde továbbra sem hajlandó felvenni a vakcinát, inkább kilépnek
A fizetés nélküli szabadság fenyegetése ellenére is hajthatatlanok, nem bíznak az oltásokban, inkább feladják munkájukat is. Az oltatlan pedagógusok csaknem 19 százaléka továbbra sem kéri az oltást a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) belső felmérése szerint, amiről Nagy Erzsébet, a szakszervezet választmányi tagja a Spirit FM Aktuál című reggeli műsorában beszélt. A felmérés szerint szerda reggelig 217 intézmény adatai alapján 8732 pedagógusból 1637 személy nem vállalja az oltást annak ellenére, hogy a kormány kötelezővé tette számukra. Nagy Erzsébet azt mondta, hogy ezek a tanárok más munkát fognak keresni, ha fizetés nélküli…
Tovább olvasomA pedagógusok is megkapták az ultimátumot, aki december 15-ig nem oltatja be magát, nem dolgozhat
Onnantól pénz sem jár, fizetés nélküli szabadságra küldi a tankerület azokat a pedagógusokat, akik december 15-ig nem kapják meg legalább az első oltásukat. Nincs kecmec és kibúvó, egy újabb terület, ahol lecsap az ököl az önkéntes oltást elutasítókra. Igen, ez az az oltás, ami elvileg nem kötelező. A tankerületi központok elkezdték kézbesíteni az oktatási intézményeknek a kötelező oltásokról a tájékoztatót. A levél részletezi, meddig kell beoltatniuk maguknak az iskolák munkatársainak, ahhoz, hogy tovább dolgozhassanak. Eszerint az első dózist december 15-ig kell beadatniuk maguknak az oltatlanoknak, a második oltást pedig az…
Tovább olvasomÖsszefogtak a pedagógusok, elegük van az oktatásban uralkodó állapotokból
Egyesítette sztrájkbizottságát a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), mert bár mindkét érdekképviselet évek óta kongatja a vészharangot az alacsony, elértéktelenedő bérek és az egyre fokozódó tanárhiány miatt, a helyzet rendezésére irányuló érdemi döntések mindmáig nem születtek a kormány részéről. Az összefogást kedden egy közös sajtótájékoztatón jelentették be, ahol Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke elmondta: a sztrájkbizottságok egyesítéséről szóló levelet még ma elküldik Orbán Viktor miniszterelnöknek – írja cikkében a Népszava. A követelések közt szerepel, hogy a pedagógusok illetményalapja idén szeptember elsejétől, tehát visszamenőlegesen a mindenkori minimálbér…
Tovább olvasomErre készül a kormány: Több szakmánál is kötelező lesz bevallani, ha nem vagyunk beoltva
Kötelezhetik erre többek között a pedagógusokat és az orvosokat is. Arról pedig lehet sejtésünk, hogy az oltással nem rendelkező embereket ismét nem előnyükre különböztetik majd meg, ahogy ez például a szállásfoglalásnál is kikristályosodott. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter tegnap a Kormányinfón mondta el a kormány oltásokkal kapcsolatos adatszolgáltatási tervét. A kancelláriaminiszter jelezte a sajtótájékoztatón, hogy a kormány változtatásokra készül – írta meg az Infostart. Az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok készülhetnek a tájékoztatás szerint. A lap beszámolója szerint az adatvédelmi hatóság már munkához is látott. Gulyás Gergely a legutóbbi Kormányinfón megfontolandónak nevezte a…
Tovább olvasomMár nem zárkózik el az iskolák kinyitásától a Pedagógusok Szakszervezete
Be kell tartani a járványügyi szabályokat, de vissza lehet térni a tantermekbe – mondta a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke az ATV Start című műsorában. Szabó Zsuzsa azzal kapcsolatban mondta el a véleményét, hogy már 120 ezren írták alá azt a petíciót, amiben a diákok az ellen tiltakoznak, hogy jövő héten, május 10-én elinduljon a jelenléti oktatás a gimnáziumokban. A PSZ márciusban ezernégyszáz alatti napi megbetegedésekben határozta meg az újranyitás feltételeit, és ez a feltétel tulajdonképpen teljesült, így a szakszervezet nem zárkózik el a jelenléti oktatástól. Szabó szerint a társas kapcsolatokra és…
Tovább olvasomIngyenes mentálhigiénés program segíti a pedagógusokat
A vírushelyzet súlyosbodásával ismét bezárultak a gyermekotthonok, az iskolák pedig digitális oktatásra álltak át. A gyermekvédelemben dolgozó szakemberekre, pedagógusokra a pandémia alatt hatalmas nyomás nehezedik. Az UNICEF Magyarország a megnövekedett igényekre reagálva folytatja szupervíziós programját, amelynek keretében ingyenes szaktanácsadással segíti őket – írja az UNICEF weboldala. Az UNICEF Magyarország felkérésére mentálhigiénés szakértők vállalták, hogy tudásukat ingyenesen a gyerekekért dolgozó szakemberek szolgálatába állítják. A szupervíziós programba jelentkezhet minden pedagógus, gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátásban dolgozó szakember. Egy ülés jellemzően 45 perces beszélgetést jelent, az igényekhez és a kapacitáshoz igazodva 1-5 alkalommal. A…
Tovább olvasom