Összefogtak a pedagógusok, elegük van az oktatásban uralkodó állapotokból

Megosztás

Egyesítette sztrájkbizottságát a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), mert bár mindkét érdekképviselet évek óta kongatja a vészharangot az alacsony, elértéktelenedő bérek és az egyre fokozódó tanárhiány miatt, a helyzet rendezésére irányuló érdemi döntések mindmáig nem születtek a kormány részéről. Az összefogást kedden egy közös sajtótájékoztatón jelentették be, ahol Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke elmondta: a sztrájkbizottságok egyesítéséről szóló levelet még ma elküldik Orbán Viktor miniszterelnöknek – írja cikkében a Népszava.

A követelések közt szerepel, hogy a pedagógusok illetményalapja idén szeptember elsejétől, tehát visszamenőlegesen a mindenkori minimálbér összege legyen, hiszen a tanárok béreit még mindig a 2014-es minimálbér alapján számítják, amivel több százezer forinttól esnek el évente. De ugyanígy az oktatásban nem pedagógus munkakörben dolgozók bérezésében is emelést kérnek.

Azt is szeretnék elérni, hogy a nevelés-oktatással lekötött munkaidő legfeljebb heti 22 óra legyen a tanárok számára, mert a mostani 22-26 órás felosztásban vannak, akik aránytalanul sokat dolgoznak, ugyanazért a bérért, különösen a túlórákkal, amit rendszerint nem fizetnek ki nekik. A negyedik követelés a pedagógiai és gyógypedagógiai asszisztensek munkaterheinek csökkentéséről szól (heti 40 helyett heti 35 órában legyenek beoszthatók), és a tanárokhoz hasonlóan ők is heti öt órát tölthessenek regenerációval, felkészüléssel, intézményen kívül.

Kapcsolódó cikkek