Értelmetlen betűhalmazzal válaszolt az MTVA-vezér arra a kérésre, hogy olvassák be a tanárok követeléseit

„A közmédia számoljon be a diákok, szülők és tanárok 9 pontos követeléséről!” – ezt kérik az aHang nevű civil szervezet által indított levélküldő akcióban résztvevők a HVG cikke szerint. Ahogy az aHang lapunknak megküldött közleményéből kiderül, a Papp Dániel MTVA-vezérigazgatónak küldött követelés nem maradt válasz nélkül, az ő hivatalos e-mail-címéről érkezett reakció az aHang munkatársának fiókjába, ám a válaszüzenet némileg mégis meglepőre sikerült. Ez állt benne: „sdfsdfsdf”. Az aHang azt írja, hogy nem sikerült megfejteniük, mit is jelent pontosan Papp reakciója. „Mindenesetre reménykedünk abban, hogy a több mint 100 milliárd…

Tovább olvasom

Lesátrazott az MTVA épülete előtt Hadházy Ákos

“Vegyük közösen blokád alá ezt a piszkos hazugsággyárat” – írja a politikus. „Ma felvertünk itt egy sátrat a Kunigunda útján, az állami televízió épülete előtt és jövő péntekig, november 4-ig itt fogok maradni. Arra kérem Önöket, hogy egy hét múlva, pénteken Önök is jöjjenek el és vegyük közösen blokád alá ezt a piszkos hazugsággyárat. Ne felejtsék el magukkal hozni az ocsmány, nemzeti konzultációnak csúfolt papírokat is, vannak ötleteink, hogy mit kezdjünk velük!” – írja posztjában Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki addig minden nap utcai fogadóórát tart az MTVA épületénél.…

Tovább olvasom

126 milliárd forintot kap jövőre az MTVA

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, Koltay András a parlament költségvetési bizottságának hétfői ülésén bemutatta a hatóság, azon belül a közmédia 2023-as büdzséjének fő számait. A Világgazdaság tudósítása alapján a a hatóság büdzséje 58,6 milliárd forintos főösszeget irányoz elő 2023-ra, a Médiatanácsé egymilliárd forint alattit, a legnagyobb tételnek számító Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap, vagyis az MTVA büdzséjét pedig 126,6 milliárd forintosra tervezik. Ez utóbbi összeg valójában kisebb, mint az idei, vagyis a közmédia 3,5 milliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhatna jövőre. Amennyiben ön is hozzájárulna a független média fennmaradásához és…

Tovább olvasom

Csak egy rövid videót vett volna fel Hadházy az MTVA-nál, de úgy megrémültek, hogy egy biztonsági őrt is kizártak

„Csak egy kétperces videót akartam tegnap felvenni a Kunigunda útján. De az MTVA úgy megijedt, hogy pillanatok alatt annyira lezárta az összes kapuját, hogy az egyik biztonsági őrt is sikerült kizárniuk” – írja Hadházy Ákos a Facebook-oldalán. Mint a posztjából kiderül, a fejetlenségnek azzal lett vége, hogy átment az út túloldalára és csak akkor engedték át a majdnem pórul járt biztonsági őrt, illetve ki azokat, akiket a politikus megpillantását követően hirtelen bezártak a székházba. Mint kiderült, még az ételfutárt sem engedték be és mindezt azért, mert egy képviselő egy videót…

Tovább olvasom

30 millióért keres bértapsolókat a közmédia

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) közönség biztosítására írt ki tendert a közelmúltban. Az Átlátszó szerint a keretszerződés összege nettó 30 millió forint, ami 70 százalékának lehívására vállalnak kötelezettséget. A leírás szerint a közönségnek az MTVA gyártásában készülő műsorokban való „tapsoló” feladatokat kell majd ellátnia. A felhívásból az is kiderül, hogy a szolgáltatást jellemzően a Kunigunda útja 64. szám alatt működő stúdiókban vennék igénybe, de más külső helyszínek is szóba jöhetnek. A közönség tervezett igénybevétele napi maximum 12 óra, a tervezett maximum létszám 200 fő/nap. Ha az MTVA-nak 100 főnél többre lenne szüksége, akkor…

Tovább olvasom

Hajnal Miklóst három év után behívták a közmédiába – persze csak a választások után | videó

Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja és megválasztott képviselője a közmédia vendége volt szerdán. Egy elfogulatlanul működő közmédiával ez nem lenne hír, azonban Magyarországon ez egy különleges alkalomnak számít még úgy is, hogy ezt csak a választások után tették meg. Legutóbb ugyanis három évvel ezelőtt, az Európai Parlamenti választások előtt kapott a Momentum meghívást és megjelenési lehetőséget a közmédiától, akkor is mindössze 5 percben. Azóta sem az M1, sem a Kossuth rádió, sem a közmédia bármelyik másik csatornája nem küldött hivatalos felkérést egy beszélgetésre sem a Momentum politikusai részére, számolt…

Tovább olvasom

Már egy jobboldali újságíró is arról posztolt, hogy tarthatatlan a köztévé politikai elfogultsága

Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata szerzője írt arról, hogy bár örül az újabb fideszes kétharmadnak, “egyszerűen képtelenség”, hogy ellenzéki politikusok alig tehetik be a lábukat az MTVA-ba. “Akkor most, a számomra is örvendetes negyedik kétharmad után veszek egy nagy levegőt, és kimondom azt, amit a jobboldalon is mindenki tud: a magyar közszolgálati televízió politikai elfogultsága tarthatatlan” – így kezdi posztját Bencsik Gábor, a Magyar Demokrata című konzervatív-jobboldali lap szerzője. A jobboldali újságíróktól szokatlan megnyilvánulást így folytatja: “Egyszerűen képtelenség, hogy ellenzéki politikusok gyakorlatilag a lábukat nem tehetik be oda, a hírmagyarázók…

Tovább olvasom

Sírjunk vagy nevessünk? A közmédia háborúpárti tüntetésként mutatta be a budapesti eseményeket

Bár már száz helyen cáfolták, sőt dokumentumok bizonyítják Orbán és a Fidesz teljesen egyértelmű hazugságait, például a szankciókról, a háborúról, a katonák (nem) küldéséről, mégis ezerrel nyomja a közmédia a Fidesz-propagandát. Az Ukrajna-párti tüntetésből is sikerült háború-párti tüntetést varázsolni. Közmédia közpénzből, Magyarország 2022. A közmédia és a kormányközeli médiatermékek is beszámoltak a mai Budapesten, Ukrajna mellett tartott tüntetésről – írja a Telex. Az Ukrajna mellett tüntetésről a közmédia híradója úgy számolt be mint „háborúpárti tüntetés”. Az eseményre egyetlen pillanatot sem kapcsoltak oda, csak vágóképeket mutattak a Szabad sajtó útjáról, miközben…

Tovább olvasom

Ungár Péter az MTVA vezérigazgatójának: Kapott-e pénzt a Kremltől, hogy kiszolgálja a geopolitikai érdekeiket?

Az LMP politikusa nyílt levelet írt Papp Dánielnek a közmédiában az orosz-ukrán háborúról szóló tudósítások kapcsán. Ungár Péter szerint az MTVA ugyanis az orosz álláspontot szolgálja ki, nyílt levelében pedig arról kérdezi Papp Dániel vezérigazgatót, hogy fizettek-e nekik Moszkvából ezért és milyen módon kapják tőlük az utasításokat. “A helyzet az, hogy azok a műsorok, amik az Ukrajna ellen folyó katonai agresszió kapcsán adásba kerületek a köztelevízión árnyalatlan, kontextus nélküli orosz propagandaanyagok voltak” – írja az LMP-s politikus az alább teljes egészében is olvasható posztjában. “Nem két ellenkező értelmezés bemutatása volt,…

Tovább olvasom

Nagyon bevédi propagandaközpontját a Fidesz: csak a bejárati ajtók több, mint félmilliárdba kerültek

A római pápához könnyebb lesz bejutni, mint a közszolgálati televízió székházába. Mitől tart ennyire a Fidesz? Többszörös beléptetés, atomtámadásra készült kapuk, golyóálló biztonsági üveg a recepciósnál és sok más érdekesség. 2006-ban rendőröknek kellett védeniük az épületet a törő-zúzó tömegtől, a bejutás sem jelentett számukra nagy akadályt. A felújítások után, nagyon úgy fest, ilyen már nem fordulhat elő, olyan szinten bevédte Orbán az egyik legfontosabb bástyát, az állami tévét, ami naponta 24 órában sugározza a Fidesz-propagandát. A részletekről Hadházy Ákos számolt be a Facebookon: “Az állami tévé valószínűleg atomtámadásra készül a…

Tovább olvasom