A közmédia 30 millióért szerződtet bértapsolókat

Szó szerint közbeszerzést írtak ki a dologra, a közönség feladata az MTVA gyártásában készülő műsorokban való úgynevezett »tapsoló« feladatok ellátása. December elején ismét tapsoló közönség biztosítására írt ki közbeszerzést a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – adta hírül a Média1. A győztes a Casting Office Kft. lett, mely nettó 29 millió 760 ezer forintos ajánlati árral nyert. A leírás szerint az MTVA a szolgáltatást jellemzően a Kunigunda útján található székhelyén működő stúdiókban, illetve más külső helyszínen veszi igénybe – derül ki az rtl.hu írásából. „A közönség feladata az MTVA gyártásában készülő műsorokban való úgynevezett »tapsoló« feladatok…

Tovább olvasom

Felháborodtak a mentősök, hogy elmaradt az ígért béremelés

A közleményük szerint távolabbra került az orvos-szakdolgozói bérarány, mint valaha. Felháborítónak tartja a Magyar Mentődolgozók Szövetsége, „hogy az egészségügyi szakdolgozók által várt béremelés nem valósult meg” januárban – írja a szövetség Facebook-posztja alapján a 444.hu. Ennek eredményeként az orvosi bérek 21 százalékát kapják, jóval elmaradva a kormány által kitűzött 37 százalékos aránytól. A szervezet szerint az infláció miatt rengetegen vállalnak másod- és harmadállást, és így csak fokozódni fog a szakdolgozóhiány. A kormány decemberi közleménye szerint az egészségügyi szakdolgozók bérét két lépcsőben, először idén júliusban, majd jövő márciusban emelik. Az ígéret…

Tovább olvasom

Jakab Péter: Durva eltérések a vidéki és budapesti bérek közt

Érdemi lépéseket sürgetett a vidéki bérek fővárosiakhoz felzárkóztatására pénteki miskolci sajtótájékoztatóján Jakab Péter, a Jobbik elnöke. Közölte: pártja évek óta szorgalmazza, hogy gazdaságélénkítési lépésekkel vagy adókönnyítésekkel támogassa ezt a célt a kormány, mondván, elfogadhatatlan és nem normális dolog, hogy ugyanazért a munkáért Borsodban 120, Békésben 130, Szabolcsban 140 ezer forinttal fizetnek kevesebbet, mint Budapesten, ráadásul az árakban nincs ilyen “brutális különbség” a régiók között. Az ellenzéki pártvezető szerint az állami cégek is alkalmazzák a hátrányos megkülönböztetést, arra hivatkozva, hogy a szegényebb vidéken kevesebbért is elmennek dolgozni az emberek. A Jobbik…

Tovább olvasom