Az MTVA tendert írt ki több száz beléptetőpont kialakítására

Megosztás

Elektronikus beléptető rendszer bővítésére írt ki közbeszerzési eljárást a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – szúrta ki az Átlátszó az ekr.gov.hu-n.

A fejlesztést az MTVA Gyártóbázis Kunigunda útja 64. szám alatti telephelyén végzik majd el. A tender dokumentumaiból kiderül, hogy összesen 570 beléptető pontot (ajtót, kaput) alakítanak ki, amelyek zárhatóak és felügyelhetőek lesznek.

A lapnak nyilatkozó szakértő szerint ezzel a rendszerrel lehet majd tudni, hogy melyik kártyával vagy kóddal és mikor nyitottak ki például egy ajtót. Azt is hozzátette, ez alkalmas lehet munkaidő-nyilvántartásra, de akár teljes kontrollra is.

Az MTVA-nál az utóbbi időben jelentősebb összegeket költenek a biztonságra, valamint a székházban dolgozók ellenőrzésére. Nemrég például nettó 463 millió forintért új, biztonságtechnikai kapukat szereltettek be a Kunigunda úti gyártóközpontba, de a dolgozók aktivitását figyelő programot is beszereznek 190 millió forintért.

Kapcsolódó cikkek