Közel tízmilliós bírságot kapott Mészáros alapkezelője

Enyhítő körülménynek vették a cég együttműködő magatartását. A Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Opus Global Alapkezelő Zrt.-t közel tízmillió forintra, egész pontosan 9,75 millióra bírságolta a Magyar Nemzeti Bank az elektronikus portfólió-nyilvántartásra, az ügyfélmegbízások rögzítésére, illetve az informatikai tartalék szerver működésére vonatkozó jogszabályi előírások megsértése miatt – írta meg a jegybank közlése alapján a 444.hu. Többek között hiányosságot tártak fel az alapkezelő letétkezelői kapcsolatának dokumentáltságában. Az MNB ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy az Opus Global a vizsgálat során együttműködő magatartást tanúsított, s már a vizsgálat során intézkedéseket tett a feltárt…

Tovább olvasom

Az MNB alelnöke szerint elkerülhetetlen itthon a két számjegyű infláció

Virág Barnabás szerint ezért fontos, hogy a bérnövekedésekből megtakarítás legyen, ne fogyasztás. A kamatemelés folytatódik, az infláció 9-10 százalék között lehet az idén – mondta Virág Barnabás MNB-alelnök a Portfólió Hitelezés 2022 konferencián, amelyről a Napi.hu tudósított. A cégeket arra kéri a jegybank, hogy ne emeljenek árat csak azért, mert megtehetik, a béremelkedést pedig takarítsák meg az emberek, ne költsék el. A magas inflációt a jegybankár szerint négy plusz egy lépéssel kell kezelni. Az első a szigorú monetáris politika, a második a fegyelmezett költségvetési politika, szükség van erős versenyre, kooperatív…

Tovább olvasom

Surányi György: A piac nem hiszi el, hogy az MNB fellép az inflációval szemben

A hazai gazdaságpolitikának változnia kell, hogy az inflációs motorok hűljenek, államháztartási hiány csökkentésre van szükség – írta meg a Portfolio, Surányi György kijelentéseit, amit a Népszavának adott interjújában mondott. A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke szerint: „A választások után – annak eredményétől függetlenül – irányváltásra kerül sor, mert nincs kormány, amely az egyensúlytalanságoknak ezt a szintjét hosszú időn keresztül büntetlenül fenntarthatja”. Surányi szerint az infláció évek óta gyorsul Magyarországon, de fontos különbség, hogy míg korábban a külső környezet hűtő hatású volt, most kintről is inflációs importálunk. Véleménye szerint a magyar gazdaság…

Tovább olvasom

Matolcsy nem bízná Varga Mihályékra a gazdaságpolitikát – már ő sem?

Úgy tűnik, az MNB elnöke és a pénzügyminisztérium igencsak szembe került egymással. Kormánypárti a kormánypárti ellen. Itt vajon Gyurcsány, vagy Soros a hibás? Magyarországnak nagyon sokba került, hogy eddig elmaradt a versenyképességi fordulat, és ha továbbra is elmarad, az a felzárkózásunkba kerül. Ezért kell a kormányzati gazdaságpolitika intézményi váltása és a versenyképességért felelős új intézmény felállítása – idézi az MTI Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, aki a Magyar Nemzet online kiadásában megjelent írásában osztotta meg gondolatait a nagyközönséggel, különös tekintettel Varga Mihály pénzügyminiszterre. Matolcsy egyébként már a múlt…

Tovább olvasom

Az Orbánnal fotózkodó vőlegény cáfolta, hogy ő lenne az MNB reklámjában

A vasárnapi videón az látszik, hogy az éppen a kültéri maszkviselés eltörlését bejelentő miniszterelnök belefutott egy ifjú párba, akik épp esküvői fotózáson voltak a Budai Várban. Orbán gratulált nekik, és mondott egy-két poént a borotválatlanságáról és a pörkököltszaftos ruhájáról. Ezután elkezdett terjedni a neten, hogy a spontánnak beállított jelenet valójában nem is annyira spontán, az azon szereplő ifjú pár pedig fizetett statiszta. A gyanúnak egy reklámfotó adta az alapot, a Magyar Nemzeti Bank ugyanis egy hasonló fiatal párral mutatott be reklámot korábban. Az elméletet a videóban szereplő férfi cáfolta meg a saját…

Tovább olvasom

Az MNB szerint egyre több pénzük van a magyar embereknek

Az első negyedévben 1412 milliárd forinttal nőtt a háztartások nettó pénzügyi vagyona és március végén 56 655 milliárd forintot tett ki, 5441 milliárd forinttal – 10,6 százalékkal – többet az egy évvel korábbinál – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adataiból. A négy negyedévi növekedés 2019 negyedik negyedéve óta először lépte át ismét az ötezer milliárd forintot, de meghaladta az akkori 5148 milliárd forintot – írja az atv.hu. Hogy ez a pénz kihez, kikhez vándorolt, azt mindenki mérje le a saját pénztárcáján, de egy érdekességet még megemlítenénk a…

Tovább olvasom

Családonként közel egymilliót raktunk félre 2020-ban – az MNB szerint

Elképesztő mennyiségű megtakarítást halmoztak fel tavaly a háztartások a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint. A jegybank legfrissebb értékpapír-statisztikáiból ugyanis az derül ki, hogy 2020-ban a lakosság csaknem 1290 milliárd forintnyi friss pénzt helyezett el értékpapírszámlákon. A múlt héten publikált jegybanki adatok szerint ehhez jött még több mint 1600 millárd forintnyi új bankbetét, ami miatt történelmi rekordra nőtt a bankban tartott lakossági vagyon volumene – írja a napi.hu. Az adatok szerint az év első kilenc hónapjában 485 milliárd forintnál is több készpénzzel nőtt a háztartások megtakarítása, és ha ez az…

Tovább olvasom

Szavazhatunk, hogy mely ötforintos emlékérmék kerüljenek forgalomba

A forint bevezetésének 75. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztus 1-jén különleges 5 forintos érme-emlékváltozatokat tervez kibocsátani, amelyek megjelenéséről hétfőtől közönségszavazást indít a jegybank – olvasható az MNB honlapján. A stílust a szavazók dönthetik el, de a tematika nem változik: Hat érmeváltozatot adnak ki úgy, hogy az érmék “fej” oldala a forint szó egy-egy betűjét jelenítse meg, azaz az érméket egymás mellé helyezve olvasható majd össze a forint szó. Az MNB összesen 12 millió darab érmét tervez forgalomba hozni, azaz 2-2 milliót mindegyik féléből. Öt különböző változatra lehet szavazni,…

Tovább olvasom

Drasztikus gazdasági változtatásokat javasolt a jegybank a polgárok javára

Közzétette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 50 pontos, a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak kezelését célzó javaslatcsomagját. Olyan intézkedésekre van szükség, amelyek idén és jövőre megfelelő impulzust adnak a gazdaság alacsony fordulatszámon pörgő motorjának, ugyanakkor 2022-től képesek biztosítani az automatikus konszolidációt, a meghatározó külső és belső makrogazdasági egyensúlyok helyreállását is – írják a javaslatcsomaghoz mellékelt, Matolcsy György jegybankelnök keze nyomát magán viselő közleményben. Az új csomag szerint már a háromgyerekes anyák is szja-mentességet kapnának, a gyermeket nevelő munkavállalók pedig kérésükre home office-ba kerülhetnének. Az elviteles, kiszállított ételek áfája 5 százalékra csökkenne, és…

Tovább olvasom