Megnyugodhatunk, törvénybe foglalták, hogy az MNB-re nem vonatkozik a 18 fokos fűtési korlátozás

Megosztás

Gránitszilárdságú, kilencszázszor módosított Alaptörvényünk garantálja, hogy a jegybanknál semmiképpen ne fázzanak Matolcsyék. Most már minden rendben.

Hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben a rendelet, amely szabályozza, hogy az állami intézmények többségében az energiaválság miatt legfeljebb 18 Celsius-fokra lehet majd fűteni a télen. Ugyanakkor vannak kivételek: a Telex ír arról, hogy a kormányrendelet mentesíti a Magyar Nemzeti Bankot a korlátozás alól, és a jegybank a lap kérdésére megerősítette, hogy ez valóban így van.

Úgyhogy a kormányrendelet értelmében lehet melegebb

  • az egészségügyi, a bentlakásos ellátást nyújtó szociális, valamint a gyermekvédelmi és a bölcsődei ellátást nyújtó intézményben
  • a nagyközönség számára nyitva tartó uszodai létesítményekben,
  • az általános iskolákban,

valamint „a Magyar Nemzeti Bank, valamint a Magyar Nemzeti Banknak a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. §-a szerinti többségi befolyása alatt álló gazdasági társaság” nem számít intézménynek, és ezért rájuk szintén nem vonatkozik a korlátozás.

A lap megkeresésére az MNB megerősítette, hogy a kormányrendelet nem terjed ki rájuk, mivel az MNB szervezeti, működési és gazdálkodási függetlenségét az Alaptörvény és a jegybanktörvény biztosítja, és a függetlenségük kiterjed arra, hogy az MNB „valamint szerveinek tagjai a törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat sem a Kormánytól, más szervezettől, vagy politikai párttól”.

A Telex megkérdezte azt is a jegybanktól, hogy náluk akkor hány fok lesz a télen, és mennyi fűtési energiát terveznek megspórolni, valamint rájuk is kiterjed-e 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentési kormányzati elvárás. Egyértelmű válaszok helyet azt közölték, hogy a jegybank „természetesen mindent megtesz annak érdekében, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű feladatai ellátását a legoptimálisabb energiafelhasználás mellett teljesítse”, valamint hogy „az MNB önkéntesen saját energiahatékonysági- és takarékossági programot alakított ki és működtet”.

Ebbe a programba tartozik bele a hőmérséklet csökkentése, a napelemek telepítése, légkezelők, a fűtési és hűtési rendszerek működésének optimalizálása, csökkentett üzemmódú használata. Keddi hír volt amúgy, hogy Matolcsy Ádám barátja nyerte a jegybank napelemes közbeszerzését. (via 444.hu)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek