A kormány hirtelen 14 milliárdos gyorssegéllyel megmentette a tankerületeket, mert válságban voltak

Csak nehogy ezt az összeget is az “oktatásba öntött pénzek” közé sorolják a kormánynál. Mert ebből a pedagógusok és az iskolák nagyjából a világon semennyit nem látnak, ez a hivatali bürokrácia működéséhez szükséges, amit a Fidesz maga hozott létre bő tíz éve. A Klebelsberg Központ szerint a tankerületeknek 60 napon túli lejárt közüzemi tartozásuk is volt, mintegy 75 millió forint összértékben. Március 9-én közel 14,4 milliárd forintnyi rezsitámogatás érkezett a kormánytól, amit a tankerületi központok számláik kiegyenlítésére használnak fel – közölte a hvg.hu kérdésére a Klebelsberg Központ. Azért kerestük meg az intézményt…

Tovább olvasom

Hétmilliárdnyi közpénz elszórása folytatódik, már megjelentek a konzultáció eredményéről szóló propagandaplakátok

Biztosak lehetünk, hogy most hosszú hetekig ezt tolják mindenki arcába szerte Magyarországon, benne a hatalmas ferdítéssel, ez ugyanis csak a kitöltők 97%-a, nem a magyar lakosságé. Ezekre a konzultációkra és plakátokra elszórt sok milliárd forint simán ment a költségvetésből, nem kellett hozzá semmilyen EU-s pénz. A nemzeti konzultáció soha nem érhet véget. A kormány demokratikusnak beállított propaganda-kérdőívezése csak részben zárul le a válaszadást követően, a java csak ezután jön, ugyanis a visszajelzéseket a kormány (nem tudjuk, hogyan, ezt senki nem ellenőrzi) összesíti, majd megszüli belőle a következő hónapok “egybites “mindenki számára…

Tovább olvasom

Egyre többen szorulnak rá a karácsonyi ételosztásra

December 24-26. között a Krisna-hívők karitatív szervezete, az Ételt az Életért Alapítvány a Népligetben tart ételosztást a rászorulók számára. Meleg étellel, friss pékáruval, teával és gyümölcsökkel várják a nélkülözőket, akik élelmiszerekből álló ajándékcsomagot is vihetnek haza. A csomagba a hatósági áras termékek helyett olyan hasznos főzési alapanyagok kerültek, mint a sárgaborsó, rizs vagy a tartós tej. Szombat reggel kilenckor megkezdődött a sorszámok kiosztása a Népligetben. Az erre kialakított sorban nagyjából 20 ember állt, ezen kívül körülbelül 50-en ácsorogtak ételosztásra várva, amely délben kezdődik. Délre már több mint 120 ember várt…

Tovább olvasom

Egy zacskó száraztésztától az éttermi fogásokig – Cseléné Figula Edina írása

Az idei év végére eljutottunk oda, hogy a gyűlölet, a harag, a rosszindulat szinte tapintható. Az emberek gondolkodás nélkül esnek egymásnak. Nem tudjuk, mi következik később, de az bizonyos, hogy jelenleg a virtuális térben követhető nyomon a közhangulat aggasztó alakulása. A nyilvános posztok alatti hozzászólásokban rendszeres, hogy trágár vagy sértő módon nyilvánulnak meg és esnek egymásnak a felhasználók. Mi ennek az oka? Több is lehet.  Már három éve, egymás után jönnek olyan események, amilyet eddig senki, vagy csak nagyon kevesen tapasztaltak. Egy pandémia, aminél még a szakértők is csak találgattak,…

Tovább olvasom

Gyurcsány: Orbán felelős a válságért, elkezdett repedezni a rendszer

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint Matolcsy György hétfői beszéde igazolja mindezt. Történelmi beismerést tett hétfőn Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke – így fogalmaz Gyurcsány Ferenc a DK hírlevelében, amelyet a párt helyi szervezete küldött a Minap.hu portálnak. Az exminiszterelnök arról is ír, hogy Orbán Viktor propagandagépezete “éppen azt harsogja szinte minden lámpaoszlopról és hirdetőtábláról, hogy a háború és a szankciók felelősek az éjszaka leple alatt bevezetett brutális benzináremelésért, a hétszeres gázáremelésért és a Magyarországon 70 éve nem tapasztalt élelmiszer drágulásért”. “De a játéknak most vége. Orbánt leleplezték” – írja Gyurcsány.…

Tovább olvasom

Cigánd környékén is lecsaptak az üzemanyagválság hiénái

Borsodban rengeteg olyan település van, ami olyan vonzáskörzethez tartozik, amelynek a közelében sem lehetett üzemanyaghoz jutni az elmúlt napokban. Aztán jött a benzinárstop eltörlése. Nézzük meg, hogyan zajlott az ügyeskedés a nagy bejelentés előtt! A napok óta tartó részleges vagy teljes üzemanyaghiány a Bodrogközben fokozottan érezteti a hatását. Pedig csuda egy hely ez a Bodrogköz. Ezer éve onnan is irányították a hon elfoglalását, és sokáig egyetlen icipici várost sem tudtak felmutatni. Most ugyan van városuk, Cigánd, ami egyúttal járási székhely is, de nincs üzemanyaguk. Mármint a magyarországi Bodrogközben, ami 22 települést rejt…

Tovább olvasom

Ellenzék: Matolcsy őszinte mondatai gyakorlatilag a Fidesz őszödi beszédjének felelnek meg

Rés támadt a pajzson, a kormányzati propagandamédiának nagyon fel kell kötnie a nadrágját (megoldják majd, nem kell aggódnunk), hogy kimagyarázzák a Jegybank elnökének megsemmisítő szavait, amivel nyíltan és félreérthetetlenül a Fideszt, az elmúlt 12 év Orbán-kormányait és a kétharmados kormányzás alatti döntések sorozatát bírálta. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kimondta az áment a Fidesz eddig kormányzására, gazdaságpolitikájára. Igen, ezt nem egy ellenzéki “ballibsi”, vagy egy európai vezető mondta ki, hanem a fideszes jegybankelnök. Ő is Soros és Gyurcsány embere lenne? Olyan súlyos szavakat, kijelentéseket mondott hétfőn a Parlamentben,…

Tovább olvasom

Matolcsy: Bajban vagyunk, Magyarország válságközeli helyzetben van

Megsemmisítő kritikát fogalmazott meg a kormány gazdaságpolitikájával kapcsolatban Matolcsy György jegybankelnök hétfőn délelőtt a parlament Gazdasági Bizottságának ülésén, amikor az első napirendi pontban elővezette a Magyar Nemzeti Bank 2021. évről szóló üzleti jelentését és beszámolóját. Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért képviselője az Instagramon idézett Matolcsy beszédéből, aki többek között azt is mondta, hogy „Magyarország válságközeli helyzetben van”, „a világ negyedik-ötödik legsérülékenyebb országa”, az EU-ban „hátulról a 4. termelékenységi szint”. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Tordai Bence (@bencetordai) által megosztott bejegyzés Tordai bejegyzése szerint Matolcsy azt is mondta, hogy Magyarországon „a…

Tovább olvasom

Döbbenet: az államtitkár azt mondja, a válság terheiből a hajléktalanok is vegyék ki részüket, húzódjanak összébb

A Fidesz-KDNP kormány ismét tanújelét adta annak, mennyire szívén viseli a szegények sorsát. A hajléktalanok is tehetnének valamit a válságban, húzódjanak összébb, nem kell nekik annyi négyzetméter – véli az államtitkár. December elsején, amikor Novák Katalin aláírta és kihirdette a szociális törvény módosítását, a kormány egy másik, szintén a szociális ellátással összefüggő rendeletet is hozott. Megtudhattuk, hogy „a szociális ellátórendszer veszélyhelyzeti működéséről” szóló rendelet szerint a háborús veszélyhelyzetben „a szociális alapszolgáltatás, a szakosított ellátás, a család- és gyermekjóléti szolgáltatás, a gyermekek átmeneti otthona, a családok átmeneti otthona, valamint a gyermekek esélynövelő…

Tovább olvasom