Négyszer feszült neki a Fidesz az AB-ban bízva, és egyszer sem sikerült. Más idők járnak. Külön érdekesség, hogy az Alkotmánybíróság tartalmilag nem is vizsgálhatta az Alaptörvény módosítását, ezt a jogát éppen a Fidesz-kormány vette el sok-sok évvel ezelőtt. Sulyok Tamás tehát biztosan végleg elköszönt, ahogy a többi módosítás is hivatalosan érvényes.
Tovább olvasomCímke: alaptörvény
Szokásos hergelésnek tűnhet, de nem kizárt, hogy tudatos helyezkedés – Hollósy Andrásnak valójában jó oka lehet a szereplésre
Az elmúlt napokban újra aktívvá vált a közösségi médiában Hollósy András, Miskolc leköszönő alpolgármestere, a Fidesz vereséget szenvedett országgyűlési képviselőjelöltje. A politikus hosszabb inaktivitást követően több bejegyzésben is élesen bírálta a Tisza Párt vezette kormány munkáját. Akad, aki szerint ez nem puszta figyelemfelkeltés, hanem egy újabb pozíció előkészítése.
Tovább olvasomEz aztán a fordulat – „Brüsszelben lobbizik a Fidesz azért, hogy a magyarok ne kapják meg az uniós forrásokat”
A korábban hosszú éveken át ellenségnek kikiáltott Brüsszelnél panaszkodnak és lobbiznak a fideszesek, hogy az Alaptörvény módosítása miatt a magyar ne kaphassák meg a nekik járó uniós forrásokat. Erről számolt be szerdán Magyar Péter. Tényleg nagyot fordult a világ.
Tovább olvasomMost hogyan tovább? Négy út áll Sulyok Tamás előtt az Alaptörvény módosítása után
Az országgyűlés stabil kétharmada könnyedén megszavazta az Alaptörvény módosítását, ami Sulyok Tamás köztársasági elnöki székébe is kerül. Négy irányba mozdulhat az Orbánék által kinevezett és a Fideszhez eddig látványosan lojális államfő a hétfői sikeres szavazás után.
Tovább olvasomÓriási többséggel megszavazták az Alaptörvény módosítását, elküldték Sulyok Tamást és Polt Pétert is
Történelmi horderejű döntést hozott az Országgyűlés hétfő esti ülésén, ahol 139 igen és 6 nem szavazat mellett hivatalosan is elfogadták az Alaptörvény 17. módosítását. Amennyiben a köztársasági elnök kézjegyével ellátja a dokumentumot, másnap azonnal megszűnik az ő és négy alkotmánybíró, köztük a testületbe korábban átültetett Polt Péter mandátuma, emellett a jövőben összeférhetetlenné válik a 12 évnél hosszabb parlamenti képviselői múlt az újbóli indulással.
Tovább olvasomMagyar: A legfőbb ügyészt nem kell elmozdítanunk, mert hamarosan kénytelen lesz lemondani
A köztársasági elnököt és Polt Pétert egy-egy kisebb módosítással elmozdítja majd a Tisza-kormány pozíciójából, ám Magyar Péter olyan információk birtokában van, ami miatt úgy véli, a legfőbb ügyészt nem lesz szükséges jogszabállyal eltávolítani, mivel hamarosan kénytelen lesz lemondani… a hírek szerint az ukrán pénzszállító (aranykonvoj) botránya miatt, ami felér egészen odáig.
Tovább olvasomIndul a nagy „tisztítótűz”, Magyar Péter rengeteg fontos bejelentést tett az Országházban
Tizenkét évnél tovább senki nem lehetne országgyűlési képviselő, komoly korlátozással pöccintené ki az új javaslat Polt Pétert az Alkotmánybíróságról, Sulyok Tamást pedig egy mondattal elmozdítanák a köztársasági elnöki pozícióból… és még sok más új tervezet Magyar Pétertől. Munkás hétfővel kezdődött a hét.
Tovább olvasomA Tisza benyújtotta friss javaslatait: Orbán már sosem lehetne többé miniszterelnök, öt fontos vizsgálóbizottság alakulhat
A Miskolci Egyetemnél is változások várhatók. Amennyiben elfogadják, akkor az Alaptörvénybe is bekerül az a módosítás, amivel Orbán Viktornál örökre kizárják még lehetőségét is, hogy valaha újra miniszterelnök lehessen. De a Fidesz más miatt is izgulhat, öt igen kényes témában állít majd fel vizsgálóbizottságot a kormány, a Szuverenitásvédelmi Hivatal percei szintén ketyegnek.
Tovább olvasomBorsod is érintett: már 29 önkormányzat korlátozza, ki költözhet be a településre
Olyan rendelet is született már, ami Alaptörvénybe ütköző. Összességében eddig annyira nem repültek rá a lehetőségre, mivel az összes magyar település kevesebb, mint 1%-a kötötte feltételekhez a beköltözést.
Tovább olvasomFelháborodott az újságírószövetség: Védjük meg a független sajtót!
A Magyar Újságírók Országos Szövetségét (MÚOSZ) mélységesen felháborítja a szabad sajtó ellen indított legújabb brutális támadás. Ezért arra kér minden, Magyarország demokratikus működését fontosnak tartó magyar állampolgárt, hogy támogassa a független sajtót.
Tovább olvasom