Megmentette anyósa életét a miskolci férfi

A kertjében lett rosszul a 70 év körüli asszony, de sikerült megmenteni az életét. Az esetől az Országos Mentőszolgálat számolt be a minap a hivatalos Facebook-oldalán: „Kertjében lett rosszul az a 70 év körüli nő, akihez az esti órákban kérték a miskolci mentők gyors segítségét. Az asszony fulladni kezdett, majd összeesett, ezért veje azonnal mentőt hívott és a rutinos mentésirányító instrukciói szerint megvizsgálta anyósát, aki már nem lélegzett.” „A telefonon kapott utasítások alapján a hős férfi rögtön megkezdte az újraélesztést, amit perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytattak.” Az…

Tovább olvasom

Új jegyárak mellett új bérletkonstrukció a miskolci fürdőknél, új szolgáltatás az állatkertben

Mivel az elmúlt időszakban szinte minden sokkal többe kerül az üzemeltetést illetően, a Miskolci Fürdők Kft. július 1-től az Ellipsum Élmény és strandfürdőben, a Miskolci Barlangfürdőben és a Selyemréti Strandfürdőben – hasonlóan az ország többi fürdőjéhez – átlagosan 15 százalékkal kénytelen megemelni a belépők és bérletek árait – olvasható a polgármesteri hivatal sajtóközleményében. Mint írják, ugyanakkor mind a három egységben egy új 5 alkalmas vagy 5 fő belépésére feljogosító kedvezményes bérletkonstrukciót is kialakítottak, melyeknek a bevezetése szintén július 1-től várható. Hasonló tartalmú közleményt tettek közzé a Miskolci Állatkert kapcsán is,…

Tovább olvasom

Veres Pál átadta az új művészeti központot Miskolcon

A felújított épület az egykori Szentpáli iskolában került kialakításra. A polgármester szerint fontos lépés, hogy egy újabb tájseb tűnt el Miskolc belvárosából. A polgármester a részletekről saját Facebook-oldalán számolt be szerda este. „Megtörtént az egykori Szentpáli iskola épületében kialakított új Művészeti Központ műszaki átadása. Egy újabb tájseb tűnt el a belvárosban. Ez a közel százéves épület átadásától hosszú időn át oktatási feladatokat látott el, aztán a kétezres években üres lett, és megkezdődött az állagának romlása. Mindeközben a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium történetének egyik legnagyobb kálváriáját járta be, hiszen…

Tovább olvasom

Hivatalos: eldőlt, mikor lesz az időközi választás Miskolcon

A voksolásra azért van szükség, mert a 3-as számú egyéni választókerület képviselője listán bekerült a parlamentbe. Az időpont szeptember végén lesz. Szeptember 25-én szavaz újra Miskolc, a választási értesítőket augusztus 5-éig kiküldik, 6-ától tudják átvenni az ajánlóíveket a pártok, amiket augusztus 22-éig kell majd leadniuk – írja a Minap.hu. A kampányidőszak augusztus 6-án kezdődik. A Helyi Választási Bizottság szerdai ülésén egyhangúlag elfogadta az időpontot. Mint ismert, a miskolci 3-as számú egyéni választókerület korábbi önkormányzati képviselője, Hegedüs Andrea listán bekerült a parlamentbe. Itteni mandátumáról május végén mondott le az összeférhetetlenség miatt.…

Tovább olvasom

Miskolci lehet idén az Év Fája, a város legöregebb példányára szavazhatunk

A tizenkettes döntőbe jutott a bulgárföldi feketenyárfa, amely 250 éves, újabb hírverés megyeszékhelyünknek. Az Ökotárs Alapítvány versenyére bárki benevezhetett egy fát vagy facsoportot, aminek van egy jó története. A szervezők azt írták, „a döntősök kiválasztásánál a zsűri legfontosabb szempontja a történet, ami megmutatja, hogy az adott fa vagy facsoport miért fontos és különleges az őt nevező közösség számára” – írja a Minap. Márpedig a bulgárföldi feketenyárfa igencsak különleges nekünk, miskolciaknak, hiszen a matuzsálem feltételezhetően a megyeszékhely legidősebb példánya. Idén 12 versenyző jutott be a döntőbe, rájuk július 1. és október 1. között online szavazhatunk…

Tovább olvasom

Most Ön döntheti el, mire költse Miskolc a pénzét

Rendhagyó kezdeményezés indult el Miskolcon, hiszen Budapesthez hasonlóan, immár nálunk is lehetősége van a város lakóinak közvetlenül beleszólni abba, hogy mire költse a város a költségvetésének egy részét, – ezt Varga Andrea alpolgármester asszony jelentett be Facebook oldalán. 2022-ben a közgyűlés, a város nehéz anyagi helyzete ellenére, elfogadta, hogy 15 millió forint sorsáról közvetlenül a város polgárai döntsenek. Ezt követően meg is kezdődött a program részleteinek kidolgozása és június közepén el is indult a honlap, amelyen keresztül július 31-ig, három kategóriában (Zöldülő Miskolc, Támogató Miskolc, Közös Tereink) nyújthatjuk be ötleteinket.…

Tovább olvasom

MIVÍZ-hibaelhárítás a Király utcában

A Miskolci Vízmű Kft. ezúton tájékoztatja a területen élő lakosokat és az arra közlekedő autósokat, hogy június 30-tól, előreláthatólag július 08-ig műtárgy javítási munkákat végez a Király u. 12-14. szám alatt elhelyezkedő épületek környezetében. A javítási munka során az útburkolat felbontásra kerül, így a forgalom az utca mellett lévő parkolók területére irányítják. Az épület előtt, illetve az út melletti 7 darab parkolóhelyen tilos lesz a megállás, illetve parkolás. Az érintett lakók és az arra közlekedők szíves türelmét és megértését kéri a MIVÍZ Kft. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni,…

Tovább olvasom

Sosem lesz már olyan a miskolci sétálóutca, mint eddig, bezár az ikonnak számító családi vállalkozás

Teljesen hozzátartozott már az utcaképhez, de az édesapa tavalyi halála után már több okból is nem fenntartható a nagy álom, a családi vállalkozás. Pedig olyan karaktert adott a sétálóutcának, amit mindenki ismer. Bezár a Vendelin étterem. Volt itt minden, járvány, lezárások, korlátozások, végül az energiaár-válság végezte ki a családi álmot. A Vendelin talán nem nőtt akkora névvé, mint a belváros több másik, jól beépült vállalkozása, mégis más lesz nélküle a sétálóutca képe. Eltűnik a menüt tartó kedélyes szakács figurája, behúzzák a székeket, asztalokat, le a rolót – írja a Minap. Nyúlpörkölt…

Tovább olvasom

Vízosztás és párakapu Miskolc város több pontján

Az országos tiszti főorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, – valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakmai ajánlását figyelembe véve – június 27-én 00.00 órától 2022. június 30-án 24.00 óráig az ország egész területére harmadfokú hőségriasztást adott ki. A hőségérzet javítása érdekében a MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft. munkatársai – hétfőtől csütörtökig, 11:00 és 15:30 között ivóvizet osztanak Miskolc város több pontján; a Villanyrendőrnél, a Centrum Áruháznál és az Újgyőri főtéren. Ezeken a helyszíneken párakapu is felállításra kerül. Az elmúlt időszakban a MIVÍZ Kft. 3 db új ivókutat adott át…

Tovább olvasom

A Múzeumok éjszakája ismét vonzónak bizonyult Borsodban is

Megyénk és egyben Miskolc sem maradt ki a színes programokból, ezúttal járványügyi szigorítások sem nehezítették a szórakozást – a Herman Ottó Múzeum kiállítóhelyein sem. Idén már a járvány előtt megszokott formában várta az érdeklőket a Herman Ottó Múzeum a múzeumi világ legnagyobb hazai eseményén, vagyis a Múzeumok éjszakáján, szombaton este – írja a Minap. A népszerű program idei legnagyobb dobása idén az volt, hogy az évek óta zárva tartó Lézerpont Látványtárat, vagy új nevén Folk Complexet is bekapcsolták a rendezvény forgatagába.  Ezzel a Barna György nevéhez fűződő, teljes mértékben egyedülálló népviseleti gyűjtemény…

Tovább olvasom