Veres Pál átadta az új művészeti központot Miskolcon

Megosztás

A felújított épület az egykori Szentpáli iskolában került kialakításra. A polgármester szerint fontos lépés, hogy egy újabb tájseb tűnt el Miskolc belvárosából.

A polgármester a részletekről saját Facebook-oldalán számolt be szerda este.

☝️Megtörtént az egykori Szentpáli iskola épületében kialakított új Művészeti Központ műszaki átadása. Egy újabb tájseb tűnt el a belvárosban. 👉 Ez a közel százéves épület átadásától hosszú időn át oktatási feladatokat látott el, aztán a kétezres években üres lett, és megkezdődött az állagának romlása.

Mindeközben a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium történetének egyik legnagyobb kálváriáját járta be, hiszen nem talált magának otthont.✅ Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt álltunk a parkolóban, amikor a beruházás kezdését jelenthettük be. Ennek a munkának értünk most a végére.

👉 Az épület első és második emeletén a Bartók szakgimnázium elméleti óráinak helyet adó tantermek, míg a harmadikon és a tetőtérben a Miskolci Kulturális Központ (MKK) irodái kapnak majd helyet.”

Lehet, hogy egy kép erről: 5 ember, álló emberek és szabadtéri
Lehet, hogy egy kép erről: konyha

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Related posts