Új üzlettel gyarapodott Miskolc sétálóutcája, a Lipóti pékség már a harmadik egységét nyitotta meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyeszékhelyén.
Tovább olvasomCímke: sétálóutca
Nem penget többé a citerás bácsi, szinte az egész város gyászol
Hosszú évek óta hozzátartozott a sétálóutca képéhez egy idős citerás, János bácsi. Tegnap este azonban futótűzként kezdett terjedni a hír a közösségi médiában: sajnos az idős úr többé már nem pengeti hangszerét Miskolc lakosainak.
Tovább olvasomMár nem üres az Adidas bolt hűlt helye, kiderült, melyik cég vette meg
Az elmúlt hetekben-hónapokban sajnos csak a kisboltok elköltözéséről, bezárásáról olvashattunk Miskolcon (is). Most azonban érkezett egy új szín a palettára, már nem üres a volt Adidas bolt.
Tovább olvasomTerv készül a belvárosi vendéglátás felvirágoztatására
Kiemelten fontosnak tartják a vendéglátás szerepét a belvárosban, ezért javaslatcsomaggal készülnek a következő közgyűlésre – erről beszélt Szopkó Tibor alpolgármester és Prokaj Tamás ingatlangazdálkodási igazgató Miskolc Televízió Kilátó című műsorában. Gyakori vélekedés az, hogy kiürülőben van Miskolc belvárosa és sorra zárnak be az üzletek, ezzel szemben a valós számok egészen más képet festenek. Az ingatlangazdálkodási igazgató szerint 2020 óta folyamatosan növekszik az üzleti ingatlanállomány hasznosítási aránya. A trendek változnak ugyan, de még mindig jóval nagyobb mértékben tudják hasznosítani az üzleteket, mint 2019-ben és 2020-ban, a konjunktúra időszakában. Azt gondoljuk viszont,…
Tovább olvasomEnnek is vége Miskolcon: a sétálóutcán található egykori állatbolt volt… nincs
Hihetetlen, milyen bezárási hullám indult el a miskolci sétálóutcán (is) az utóbbi három évben, de leginkább azóta, hogy a Fidesz elszabadította az energiaárakat. (És ne feledjük a Lázár által sorra bezárt vasútvonalakat sem.) A kiskereskedelemnek valóban befellegzett? Nemrég zárt be az Adidas-bolt, most ismét egy ikonikus üzlettel kevesebb városunkban. Bár egyáltalán nem miskolci jelenség, az ország minden települése ugyanezzel a problémával küzd (a fideszes vezetésűek is), a kiskereskedelemnek nemigen lehet jövője, de már jelene sincs. Minden támogatást a multik kapnak és a kicsiket hagyják víz alá süllyedni, hogy bedobják a…
Tovább olvasomMi lesz az Adidas bolttal a miskolci sétálóutcán? Ennyire befellegzett a kiskereskedelemnek?
Azóta egyértelmű lett sajnos, hogy valóban végleg bezár a kisbolt. Látható, hogy a sétálóutcában egyre inkább szaporodnak a kiadó üzlethelyiségek, amik korábban áruval és árusokkal voltak tele. Ez az új világrend és nincs mit tenni?
Tovább olvasomKötelező virágültetés vár a belvárosi vendéglátóhelyekre
Azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyek a főutcán teraszt alakítanak ki, növények kiültetéséről is gondoskodniuk kell. A legtöbb kávézó, fagyizó és étterem terasza már eddig is virágba borult nyáron. A növényültetés mostantól nemcsak egy lehetőség, hanem kötelezettség is azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyek a főutcán teraszt üzemeltetnek. Az idei közterületfoglalási engedélyeket ugyanis ezzel a feltétellel adta ki az önkormányzat. A kezdeményezést ezért a legtöbben jó ötletnek gondolják. Nálunk már elég régóta jelen vannak a virágok, mentát, bazsalikomot is ültetünk a teraszunkra. Fával is próbálkozunk, meglátjuk, hogy hogy sikerül – fogalmazott a Miskolc Televíziónak Hriczó…
Tovább olvasomSosem lesz már olyan a miskolci sétálóutca, mint eddig, bezár az ikonnak számító családi vállalkozás
Teljesen hozzátartozott már az utcaképhez, de az édesapa tavalyi halála után már több okból is nem fenntartható a nagy álom, a családi vállalkozás. Pedig olyan karaktert adott a sétálóutcának, amit mindenki ismer. Bezár a Vendelin étterem. Volt itt minden, járvány, lezárások, korlátozások, végül az energiaár-válság végezte ki a családi álmot. A Vendelin talán nem nőtt akkora névvé, mint a belváros több másik, jól beépült vállalkozása, mégis más lesz nélküle a sétálóutca képe. Eltűnik a menüt tartó kedélyes szakács figurája, behúzzák a székeket, asztalokat, le a rolót – írja a Minap. Nyúlpörkölt…
Tovább olvasomIsmét virágba borulhat a sétálóutca Miskolcon
Hosszú kihagyás után rövidesen ismét virágfák díszítik majd Miskolc belvárosában a Széchenyi utcát. A sétálóutcára szánt felújított szerkezeteket a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. munkatársai a közelmúltban szállították át az Északi Agrárszakképzési Centrum égisze alatt működő Debreczeni Márton Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola tankertjébe. Azért ide, mert a kaspókba szánt virágokat ezen a helyen nevelték, és az itt tanulók, dolgozók fogják beültetni őket. Az intézményvezető elmondása szerint nem először van ez így, a debreczenisek korábban is részt vettek már a város virágosításában. „Egy meghívásos lehetőség kapcsán most újra lehetőségünk…
Tovább olvasom