A Múzeumok éjszakája ismét vonzónak bizonyult Borsodban is

Megosztás

Megyénk és egyben Miskolc sem maradt ki a színes programokból, ezúttal járványügyi szigorítások sem nehezítették a szórakozást – a Herman Ottó Múzeum kiállítóhelyein sem.

Idén már a járvány előtt megszokott formában várta az érdeklőket a Herman Ottó Múzeum a múzeumi világ legnagyobb hazai eseményén, vagyis a Múzeumok éjszakáján, szombaton este – írja a Minap. A népszerű program idei legnagyobb dobása idén az volt, hogy az évek óta zárva tartó Lézerpont Látványtárat, vagy új nevén Folk Complexet is bekapcsolták a rendezvény forgatagába. 

Ezzel a Barna György nevéhez fűződő, teljes mértékben egyedülálló népviseleti gyűjtemény és a kismesterségek kiállítás újra megtekinthetővé vált. Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatóján korábban elhangzott, ez azért is unikális alkalom, mert a múzeum szakemberei folyamatosan dolgoznak a gyűjteménnyel, így a mostani állapotában csak június 25-én láthatták azt az érdeklődök.

A Herman Ottó Múzeum főépületében szombaton utoljára lehetett megtekinteni a képtárban berendezett kiállítást, de – ahogy mindig – az összes többi tárlat is nyitott volt az érdeklődők előtt, mint ahogy a múzeum összes épülete: programok vártak mindenkit a többi között a Miskolci Galériában, a Színészmúzeumban, a Petró vagy a Feledy-házban is.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek