Magyar Péter kiakadt, hogy a Miskolcról megismert igazgatónő az éjszaka letiltotta mai látogatását egy intézményben

Egy jó előre leszervezett és mindkét fél által jónak ítélt időpont lett hirtelen alkalmatlan. A politikus úgy fogalmaz, hogy az Orbán-kormány és emberei (például a gyermekvédelmi vezető) mindent megtesznek, hogy a nyilvánosság ne értesülhessen a gyermekvédelemben uralkodó áldatlan, embertelen állapotokról. A botrány tovább dagad.

Tovább olvasom

Járatsűrítések helyett egyelőre be kell érnünk a járatseriffekkel

járatseriffek

Jelentős előrelépés történt a Miskolc közösségi közlekedésének biztonságának javítására történő erőfeszítésekben: november 22-től már működik a város új közlekedésrendészeti szolgálata – adta hírül a városháza sajtóosztálya. A Tóth-Szántai József polgármester által vezetett miskolci városvezetés és a masszív kormánypárti közgyűlési többség néhány hónap leforgása alatt állította fel saját járatseriff rendszerét. A kezdeményezés keretében ötven járatkísérő kezdte meg munkáját a város tömegközlekedési eszközein. Feladatuk elsősorban az utazók biztonságának szavatolása, valamint a járművek és megállóhelyek rendjének és tisztaságának felügyelete. A járatseriffek jogköre kiterjed a rendbontó utasok leszállítására is, amennyiben az MVK üzletszabályzatát sértő…

Tovább olvasom

Hiába tudtuk előre, a havazás sok helyen megbénította a forgalmat BAZ megyében és Miskolcon

Ugyan a híradások már több napja figyelmeztetnek arra, hogy péntek reggelre havazás várható az ország nagy területén, Északkelet-Magyarországon megbénította a közlekedési útvonalak egy részét a csapadék. Sok helyen megbénult a forgalom, keresztbe állt kamionok nehezítik a reggeli helyzetet.

Tovább olvasom

A 112-es miskolci segélyhívó munkatársait ismertették meg a vakvezető kutyákkal

Remek eredménnyel zajlott az érzékenyítő esemény Miskolcon. A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kiemelten fontosnak tartja, hogy a segélyhívó központ munkatársai tájékozottabbak legyenek a látássérült emberekkel kapcsolatban.

Tovább olvasom