Még így is jelentősen a korábbi, úgynevezett védett ár alatt marad, amit tankoláskor fizetnünk kell. Kicsit egy sinus-görbéhez hasonlít mostanában az üzemanyag átlagára. Most közel 20 forinttal vagyunk a korábbi 595-ös „védett” ár alatt. Természetesen ne az autópályákon fényképezzük a számokat, ahol mindig 30-40 forinttal drágább minden üzemanyag.
Tovább olvasomCímke: szombat
Elköltözik az Avasi Kvaterka a miskolctapolcai sétányra és egy érdekesnek ígérkező retro bulit tart – újra itt a ’80-as évek
Az esemény költözése egyszeri alkalom, most szombaton egészen érdekes, retro életérzés vár ránk, amennyiben kilátogatunk az augusztusi Kvaterkára.
Tovább olvasomMiskolciak, figyelem! Számos megállót áthelyeznek a városban a következő napokban, fontos munkálatok zajlanak
Lesznek olyan megállók, amiket csak hétfőtől kell új helyen keresnünk Miskolcon, de akad olyan is, amit már szombaton sem találnánk a rendes helyén, ne megszokásból közlekedjünk, érdemes ismerni a részleteket. Hogy meddig lesznek máshol a megállók, még nem tudni.
Tovább olvasomSzombaton és vasárnap is a közlekedés változására, korlátozására számítsunk Miskolcon
Egy rendezvény, illetve a régiségvásár miatt mindkét hétvégi napon órákon át a közlekedés korlátozását tapasztalhatjuk a városban, de ezek csak ideiglenes intézkedések. Azért érdemes ismerni a részleteket.
Tovább olvasomSikeres és színvonalas volt a MiskolCON fesztivál
A résztvevők és a kilátogatók sem kellett, hogy csalódjanak, a térség újonnan megválasztott képviselője pedig szintén úgy véli, kreatív, színvonalas közösségépítést látott városunkban.
Tovább olvasomMediterrán ciklon érkezik, ez most igazán komoly csapadékkal kecsegtet BAZ megyében is
Jellegéből adódóan jócskán van még bizonytalanság abban, hogy pontosan hol mennyi csapadék fog esni, de péntektől kezdődően folyamatosan számíthatunk csapadékra, jelenleg úgy áll, hogy elég kiadós mennyiségre. A kirándulók számára nem lesz jó idő hétvégén, akik viszont az esőt várják, valószínűleg jól járnak megyénkben is.
Tovább olvasomRendszerváltás 2026 – elképesztő fölényben a Tisza a friss mérés szerint, megvan a pontos szombati program Magyar beiktatásáról
Már két héttel a választások után is beleláthattunk a számokba, a Fidesz támogatottsága viszont ahhoz képest is a mélybe zuhant, már a 20%-ot is alig haladja meg, miközben a Tisza döbbenetes magasságokban szárnyal. Megismerhettük a teljes szombati programot, Magyar Péter már délután miniszterelnökké válhat. A polgárok döntő többsége bíróság elé állíttatná Orbánt.
Tovább olvasomLEGO – Kockanapok Miskolcon, nemcsak kockáknak, az eddigi legnagyobbat ígérik
A kiállítás egyik legizgalmasabb része a mozgó, világító és interaktív modellek sora, amelyek nemcsak látványosak, hanem élményszerűen bevonják a látogatókat is. Diósgyőr hétvégén várja a legó szerelmeseit. Arról nincs információnk, hogy megépítették-e a miskolci villamost is koccanás közben.
Tovább olvasomMiután Csézy fölényesen legyőzte Tállait BAZ megyében, öt borsodi településre látogat el a hétvégén
Tekinthetjük ezt egy rövid köszönőkörútnak is. Csézi Erzsébet véghez vitte azt, amiben szinte csak titkon reménykedtek a tiszások, hogy kiüsse a nyeregből a sokat látott és rendkívül rutinos Tállai Andrást. Ez végül nem várt fölénnyel sikerült is, de a Tisza Párt megválasztott képviselője nem ül a babérjain, hanem azonnal járja a megyét. Harsányban kezdi, Kistokajban zárja a köszönőkörutat.
Tovább olvasomVitorlásverseny Miskolcon – hajók lepik el a Bükköt
Nagyon sok év szünet után lehet részünk újra a vitorlások látványában a Hámori-tavon. Szombaton új élményt tartogat az egyébként is gyönyörű Lillafüred.
Tovább olvasom