Az utóbbi időben egyre gyakrabban hallani arról, hogy valamilyen formában újjászülethet a Vasgyár. Éppen ezért legfrissebb podcast adásunkban Dobák Judit kulturális antropológussal és Fekete Sándor politológussal Miskolc ikonikus városrészének a keletkezését, történetét és lehetséges jövőjét elemeztük.
A Vasgyár, ami egykor Miskolc büszkesége és virágzó városrésze volt, a rendszerváltás óta folyamatosan leépülőben van és mára a város szégyenfoltja lett. Ezért nem is meglepő, hogy hosszú évtizedek hányattatott sorsát követően a politika is egyre nagyobb figyelmet szentel annak, hogy egykori büszkeségének régi fényét visszaállítsa.
Miskolc polgármestere például arról posztolt, hogy: Olyan időszak következik Miskolc életében, mely hosszú évtizedekre megalapozhatja a fejlődést és a város biztonságos, nyugodt életét – mi pedig nem tudunk másra gondolni, mint arra, hogy a rozsdaövezet legszomorúbb napjainak lassan vége szakad.
Tóth-Szántai József bejegyzésével párhuzamosan – a Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentése szerint – elkészült az egykori Diósgyőri Acélművek területének ipari hasznosítását vizsgáló tanulmány, amelyet az Universitas Miskolcinensis Alapítvány, tehát a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány készített. A dokumentum titkos, csak annyi tudható, hogy egy fenntartható ipari park létrehozását vázolja fel, bár a konkrét megvalósítás részletei egyelőre homályosak.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a bejelentés kapcsán az újraiparosítás és a hazai termelés erősítésének fontosságát hangsúlyozta, különös tekintettel a szállítási költségek csökkentésére. A miniszter szerint a terv illeszkedik a hazai iparstratégiába, amely kiemelt szerepet szán az alapanyag-előállító iparágaknak – bár az elmúlt évtizedek ipari leépülése után kérdéses, mennyire reális ez a célkitűzés.
Ezen aktualitások kapcsán vizsgáltuk Dobák Judit antropológussal és Fekete Sándor politológussal a Vasgyár megalapítását és történelmét, valamint a várható jövőjét. A beszélgetés során olyan izgalmas részleteket érintettünk, mint az, hogy milyen politikai döntések mentén hozták létre a kohászatot és a gépgyártást és miért pont Miskolcon került erre sor.

A terület nagy szerelmese, Dobák Judit intézetigazgató beavatott minket abba is, hogy a korai időszakban egy valódi multikulturális városrész jött létre, hiszen a gyár megfelelő működéséhez szinte a környező országok mindegyikéből érkeztek szakemberek. Megvizsgáltuk azt is, hogy a világháborúk és Trianon tragédiája hogyan érintette a gyár és a városrész életét.
Szó volt még arról is, hogy milyen szerepet töltött be a Vasgyár az államszocialista rendszerben és miért hatalmas tragédia Miskolcnak és a Vasgyárnak az, ami a rendszerváltás után történt.
A jövő azonban tartogathat pozitív fordulatokat, de, hogy pontosan mi lehet a Vasgyár funkciója, az elkövetkező években az még kérdéses. Szólnak érvek az újraiparosítás mellett, de amellett is, hogy egy turisztikai övezetet hozzanak létre, esetleg egy új lakóövezetet létesítsenek. Podcastünkben ezeket a lehetőségeket is megvitattuk a szakértőkkel.
A teljes adást megtekinthetik YouTube csatornánkon, vagy a Spotify-on.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!