Gyakorlatilag egy hadsereg gyűlt össze a háború kitörése után nem sokkal. Bár az kissé kevésbé érthető, hogy ezt a honvédelem miért verte nagydobra. Magyarország nem készül háborúra, de az esetlegesen átsodródó harcoktól tart. Már Leopard tankok is érkeztek a keleti országrészbe, a bázis Hajdúhadházon van. A részletekről a dehir.hu cikkében olvashattunk. Már az egy hete kitört orosz-ukrán háború első napján megkezdődött Magyarországon a katonák és eszközök átcsoportosítás a keleti régióba. Az elsődleges helyszín pedig a Debrecentől 18 kilométerre, a magyar-ukrán határtól 120 kilométerre fekvő Hajdúhadház, a debreceni dandár ottani kiképzőbázisa, melynek…
Tovább olvasomCímke: magyar
Néhány éve megrázóan fedte fel a magyar egészségügy helyzetét a most elhunyt Homonnay Gergely – ha nincs protekció, nem is éli túl
Akkor a közösségi oldalán tette közzé, hogy egy évvel korábban rákkal műtötték. Ha azonban nem tud számtalan protekció segítségével „soron kívül” előrébb kerülni, már semmilyen esélye nem maradt volna az életben maradásra. 2017 decemberében tette közzé megrázó vallomását Homonnay Gergely a Facebookon, amit most változtatás nélkül közlünk. A legnagyobb baj, hogy gyakorlatilag mindannyian, akik csak olvassák így utólag is, csak bólogatni tudunk, mert felismerjük a magyarországi közegészségügy helyzetét. “Most volt egy éve, hogy rákkal műtöttek. Korai stádium, a Fej- Nyak Sebészeten akárhány doki látott, mind megjegyezte, mekkora szerencsém volt. Ha…
Tovább olvasomAkad olyan magyar, akinek 14 Ferrarija van, pedig potom 60 millió az alsó határ
Nem könnyű elképzelni az ilyen mértékű gazdagsággal rendelkező emberek életét, leginkább Magyarországon. Mégis vannak olyanok, akiknek meg sem kottyan több Ferrarit is megvásárolni újonnan. A vevők körét azonban szigorúan titkosan kezeli a szalon. Százmillió forintba kerül egy átlagos Ferrari, mégis van olyan vevő, akinek 48 áll a garázsában. Egy évben 50 autót adnak el a budapesti szalonban, ami egy olasz család tulajdonában áll. Ez a Forbes hazai luxusautó-szalonokat bemutató sorozatának első része: itt nem köbcentikről és menetteljesítményről lesz szó, hanem arról, milyen a Ferrari-világ és milyen az átlagos Ferrari-tulaj. Már…
Tovább olvasomA miskolci férfi egy magyar lányt futtatott Berlinben éveken át, 67 millió forintot keresett vele
A történet szálai egészen tíz évvel ezelőttig nyúlnak vissza, a férfi pedig agresszívan bánt a lánnyal. Emberkereskedelem gyanúja miatt folytat eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztály négy sátoraljaújhelyi férfival szemben – közölte a rendőrség. A gyanú szerint az egymással rokoni, baráti kapcsolatban álló gyanúsítottak 2013. és 2019. között tevékenyen közreműködtek legalább kilenc, kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nő Berlinbe történő kiszállításában és elszállásolásában abból a célból, hogy ott prostitúciós munkát végezzenek. A 2021. július 13-án fogták el őket, de négy hónappal később egy újabb emberkereskedőt kapcsoltak…
Tovább olvasomTovábbi közel 4 milliárdot költ a kormány erdélyi katolikus oktatási intézményekre – videó
Orbánék magyarázata szerint minderre a járvány miatt van szükség. Erdélyi katolikus oktatási intézményekre költ 3,8 milliárd forintot a magyar adófizetők pénzéből a kormány, tudta meg az RTL Híradó. 50 milliárd forint átcsoportosításáról döntöttek a héten, ennek része az egyházi programokra szánt összeg. Kormányzati kommunikációra is adnak több mint 5 és fél milliárdot, 26 és fél milliárdot pedig a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság kap. A kormány szerint minderre a járvány miatt van szükség. A DK szerint viszont a kormány önkényesen támogatja a neki tetsző térségeket és cégeket.
Tovább olvasomMagyar rendszámú kisteherautóban találtak két halott embert több migráns között
Az osztrák hatóságok ellenőrizték a gépjárművet, közben a sofőrnek sikerült elmenekülnie, de nagy erőkkel keresik. Magyar rendszámú az a sárga Renault kisteherautó, amelynek a sofőrje után az eisenstadti járásban valóságos hajtóvadászat indult kedden – derül ki az osztrák Kurier cikkéből. A Soprontól csupán pár kilométerre, de már Ausztriában található Siegendorfnál kedd délután egy óra körül osztrák katonák állítottak meg egy kisteherautót, ami gyanús lett nekik. Amikor a katonák kinyitották az autó hátulját, segítségért kiabáló és levegő után kapkodó, összezsúfolt embereket, összesen 28 (frissebb hírek szerint 29) migránst találtak, közülük kettő már…
Tovább olvasomMegint botrány a meccsen: a magyar ultrák a Wembleyben is összecsaptak a rendfenntartókkal – videó
Alig néhány perce kezdődött még csak el a találkozó, amikor is kibontakozott a balhé a magyar szektorban. Hiába ért el egészen váratlan bravúrt a vezetést megszerző, majd végül 1:1-et játszó magyar válogatott a kedd esti vb-selejtezőn – az 1953-ban rendezett 3:6-os angol-magyar óta először nem kaptunk ki a Wembleyben – a brit sajtó fő témája megint a magyar szurkolók viselkedése. A tudósítások szerint közel ezerfős magyar tábor egy része ugyanis már a meccs legelején tudatott magáról. Még csak a harmadik percben jártunk, amikor rendőrök hatoltak be a dobálások megakadályozása végett…
Tovább olvasomA Brexit után egy nagyvárosnyi magyar kért letelepedési engedélyt a briteknél
Gondolni sem akarnak arra, hogy Orbán Magyarországába térjenek vissza. Bár a 154 ezer ott letelepedni kívánó magyar semmi néhány környező országhoz képest, A lengyelek és a románok minket is magasan vernek. A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint a kérvényezési határidő június végi lejártáig több mint 150 ezer magyar állampolgár folyamodott tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért. Nagy-Britannia tavaly január 31-én kilépett az Európai Unióból, de azok az EU-polgárok, akik 2020 végéig, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejártáig törvényesen és életvitelszerűen letelepedtek az országban, továbbra…
Tovább olvasomMagyar munkavállalók tüntettek alacsony bérük miatt… Münchenben
Mit szólnának egy magyarországi minimálbérhez? Bár tény, az ottani viszonyokhoz képest valóban igen alacsony járandóságot kapnak. A demonstrációt szervező magyar szakszervezet szerint a cég az alacsonyabb képzettségű dolgozóknak is többet fizet, mint a magyaroknak. Mintegy 60 fős figyelmeztető demonstrációt tartottak a müncheni HKW erőmű előtt csütörtökön a német Ver.di. és az IG-BCE, valamint a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének (VDSZ) szervezésében. A GE Fieldcore megbízást kapott a müncheni önkormányzat tulajdonában lévő HKW Süd erőmű karbantartására, erre a munkára pedig magyar dolgozókat kért fel. A Fieldcore a világ egyik legnagyobb erőműkarbantartó cége, amely…
Tovább olvasomÓriási siker: magyar diák a győztese az egyetemisták nemzetközi matematikaversenyének
Az olimpia teljesen elhomályosíthatja ezt a kiemelkedő sikert, 51 ország 160 egyeteméről érkeztek diákok a versenyre, de Gáspár Attila mindenkinél jobbnak bizonyult. AZ ELTE MATEMATIKA ALAPSZAKÁNAK VÉGZETT DIÁKJA NYERTE A 28. INTERNATIONAL MATHEMATICS COMPETITION FOR UNIVERSITY STUDENTS (IMC) ELNEVEZÉSŰ, EGYETEMISTÁK SZÁMÁRA MEGRENDEZETT NAGY NEMZETKÖZI VERSENYT – derül ki az Eötvös Loránd Tudományegyetem kari honlapján közzétett közleményéből. Gáspár Attila egyedüliként vehette át a verseny kiemelt első díját, a Grand Grand First Prize-t. 589 diáktársát előzte meg öt kontinens 51 országának 160 egyeteméről. Az augusztus 7-én szombaton véget ért versenyen a lehetséges 80…
Tovább olvasom