Fékezés nélkül csapódott az autónak

Hétfőn délelőtt 10 óra körül egy Volkswagen típusú csomagszállító kisteherautó haladt a miskolci belváros irányából Miskolctapolca felé. A Tapolcai utca 51. szám előtti útszakaszon – egyelőre nem tisztázott okokból – a jármű áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára és fékezés nélkül összeütközött egy szabályosan közlekedő gépkocsival. A Borsod-Abaúj-Zemplán Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől, Varga Rudolftól azt is megtudta a Boon, hogy a szemből érkező autó egy mellékutcából jobbra kis ívben, szabályosan kanyarodott ki, nem volt képes elkerülni az ütközést.  A balesetben ketten sérültek meg, őket a mentők kórházba szállították. A két gépjárműben tetemes kár keletkezett.…

Tovább olvasom

Magyar rendszámú kisteherautóban találtak két halott embert több migráns között

Az osztrák hatóságok ellenőrizték a gépjárművet, közben a sofőrnek sikerült elmenekülnie, de nagy erőkkel keresik. Magyar rendszámú az a sárga Renault kisteherautó, amelynek a sofőrje után az eisenstadti járásban valóságos hajtóvadászat indult kedden – derül ki az osztrák Kurier cikkéből. A Soprontól csupán pár kilométerre, de már Ausztriában található Siegendorfnál kedd délután egy óra körül osztrák katonák állítottak meg egy kisteherautót, ami gyanús lett nekik. Amikor a katonák kinyitották az autó hátulját, segítségért kiabáló és levegő után kapkodó, összezsúfolt embereket, összesen 28 (frissebb hírek szerint 29) migránst találtak, közülük kettő már…

Tovább olvasom

Döbbenetes előzésbe kezdett a kisteherautó a miskolci elkerülőn – videó

Augusztus 17-én egy autós fedélzeti kamerája a 306-os főútvonal miskolci (északi) elkerülőjén rögzítette, amint egy teherautó a kétsávos úton egy kamion előzésébe kezd a kanyarban, ám szemből jön egy személyautó. A videót a Budapesti Autósok Közössége osztotta meg saját oldalán és a YouTube-on.

Tovább olvasom