Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője jelenlétében adták át a közösségnek a több mint 20 millió forintból felújított katolikus templomot Tiszapalkonyán.
Tovább olvasomCímke: katolikus
Döbbenet Mezőkövesden: tizenéves lányával készíttetett szexvideókat saját magáról a gyámügyis hölgy
Az elvált mezőkövesdi nő korábban egy katolikus iskolában dolgozott, most egy ideje új párjával folytatott együttléteinek felvételére kényszerítette saját tinédzser lányát. Különleges a történetben, hogy egy olyan személy követte el, akinek a gyermekek óvása, védelme a hivatása.
Tovább olvasomHalálra késelte tanárát egy diák az egyik katolikus iskolában
A kamaszkorú támadót elfogták a rendőrök, aki tettét azzal magyarázta, hangokat hallott az éjjel, hogy meg kell ölnie tanárát. Halálra késelte tanárát egy diák szerdán délelőtt tíz óra körül a Saint-Jean-de-Luz városában található Aquinói Szent Tamás Gimnáziumban – írja a Le Figaro. A tanulót a rendőrség letartóztatta. A francia lapnak egy forrás azt mondta, hogy az elkövető egy 16 éves fiú, aki a saját bevallása szerint „hangokat hallott” az éjjel arról, hogy meg kell ölnie a spanyoltanárát. A fiatal óra közben támadt rá az ötvenes éveiben járó pedagógusra – írja a BBC. A katolikus magániskolából egy darabig a…
Tovább olvasomTitkolta családját a katolikus pap: A bűnöm az, hogy eddig húztam
Polgár Róbert évek óta párhuzamos életet él, egyfajta tudathasadásos állapotban tengeti napjait: a templomban, a plébánián, a hívek előtt titkolnia kell, hogy odahaza három gyerek és a párja várja őt, otthon pedig nem papként, hanem civil édesapaként kell helytállnia. A cölibátussal szembeni egyik érv, hogy egy olyan rendszernek az alapeleme, amely lehetővé teszi az egyházon belüli szexuális visszaéléseket. De ez csak az egyik érv. Polgár Róbert murakeresztúri plébános története teljesen máshonnan közelíti meg a papi nőtlenség problémáját: munkájukat lelkiismeretesen végző embereket veszíthet az egyház, ha továbbra is kitart az önmegtartóztatás…
Tovább olvasomKampányt indítanak, hogy többen vallják magukat ateistának a népszámláláson
A Magyar Ateista Társaság közösségi gyűjtést indít arra a kampányra, hogy az októberben kezdődő népszámláláson a lehető legtöbben vallják magukat ateistának vagy vallástalannak, ezáltal erősítve a vallástalan közösség érdekképviseletét. A kezdeményezés szervezői a facebookos reklámkampányon túl szeretnének legalább egy óriásplakátot állítani, valamint tévéreklámot készíteni. A Go Get Funding oldalon ezt írják: „Akiknek elegük van a »keresztény Magyarország« szólamából, az egyházak és az állam összefonódásából, a régimódi kereszténydemokráciából, azoknak fel szeretnénk hívni a figyelmét arra a lehetőségre, hogy a népszámláláson vallhatják magukat kifejezetten ateistának, felekezeten kívülinek, vagy megtagadhatják a válaszadást a világnézeti kérdésre.” A kampánnyal…
Tovább olvasomTovábbi közel 4 milliárdot költ a kormány erdélyi katolikus oktatási intézményekre – videó
Orbánék magyarázata szerint minderre a járvány miatt van szükség. Erdélyi katolikus oktatási intézményekre költ 3,8 milliárd forintot a magyar adófizetők pénzéből a kormány, tudta meg az RTL Híradó. 50 milliárd forint átcsoportosításáról döntöttek a héten, ennek része az egyházi programokra szánt összeg. Kormányzati kommunikációra is adnak több mint 5 és fél milliárdot, 26 és fél milliárdot pedig a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság kap. A kormány szerint minderre a járvány miatt van szükség. A DK szerint viszont a kormány önkényesen támogatja a neki tetsző térségeket és cégeket.
Tovább olvasomA ruandai bevándorló tavaly felgyújtott egy katedrálist, most pedig megölte a neki szállást adó katolikus papot
Jótett helyébe jót várjunk? Vagy mégsem? Hónapok óta szállást adott az atya a menekültnek, aki erre hálából megölte. Hétfő reggel meggyilkoltak egy katolikus papot Franciaország nyugati részén, Vendée megyében – jelentette be Gérald Darmanin francia belügyminiszter. Hivatalos értesülések szerint az elkövető egy ruandai menekült. A Franceinfo közszolgálati rádió szerint a meggyilkolt Olivier Maire atyára Saint-Laurent-sur-Sevre-ben bukkantak rá egy missziósházban. Egy rendőrségi forrás azt mondta, a 60 éves atya hónapok óta szállást adott a gyilkosának. Darmanin támogatásáról biztosította az ország katolikus közösségét, és azt mondta, felkeresi a térséget. Ügyészek később közölték,…
Tovább olvasom