A miskolci férfi egy magyar lányt futtatott Berlinben éveken át, 67 millió forintot keresett vele

A történet szálai egészen tíz évvel ezelőttig nyúlnak vissza, a férfi pedig agresszívan bánt a lánnyal. Emberkereskedelem gyanúja miatt folytat eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztály négy sátoraljaújhelyi férfival szemben – közölte a rendőrség. A gyanú szerint az egymással rokoni, baráti kapcsolatban álló gyanúsítottak 2013. és 2019. között tevékenyen közreműködtek legalább kilenc, kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nő Berlinbe történő kiszállításában és elszállásolásában abból a célból, hogy ott prostitúciós munkát végezzenek. A 2021. július 13-án fogták el őket, de négy hónappal később egy újabb emberkereskedőt kapcsoltak…

Tovább olvasom

Berlinben futtattak magyar nőket a sátoraljaújhelyi férfiak

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztálya nyomozást folytat id. B. Zsolt, ifj. B. Zsolt, B. Attila és B. János sátoraljaújhelyi lakosokkal szemben emberkereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt – írja a police.hu. A gyanú szerint az egymással rokoni, baráti kapcsolatban álló gyanúsítottak 2013. és 2019. között tevékenyen közreműködtek legalább kilenc, kiszolgáltatott helyzetben lévő magyar nő Berlinbe történő kiszállításában és elszállásolásában abból a célból, hogy ott prostitúciós munkát végezzenek. Az elkövetők Berlinben az áldozatok prostitúciós tevékenységét szoros felügyelet alatt tartották, meghatározva számukra a munkavégzés időtartamát és pontos…

Tovább olvasom

Lövöldözés volt szombaton Berlinben, többen megsérültek

Lövöldözés volt szombaton (december 26.) a berlini Kreuzberg városnegyedben, négyen megsebesültek, a támadó elszökött – tudósított a német főváros rendőrségére hivatkozó MTI alapján az Index. A támadás környékét – ahol egyebek közt a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) központja is található – lezárták, helyszíni beszámolók szerint a levegőben rendőrségi helikopter is köröz. A Berliner Zeitung szerint a rendőrség az egyik sebesültet a Landwehr-csatornából húzta ki. A Deustche Welle tudósítása szerint a rendőrség szóvivője arról beszélt, hogy vélhetően nincs politikai motivációja a támadásnak, bár a helyzet egyelőre eléggé zavaros. A rendőrségi szóvivő…

Tovább olvasom

Vízágyúval oszlatták fel a korlátozások elleni tiltakozást

Több ezren tiltakoztak szerda délután Berlinben a német kormány járványügyi intézkedései ellen. Mikor a demonstráló tömeg a Reichstag felé indult, a rendőrség feltartóztatta őket, és vízágyúval kezdett oszlatni – írja a Deutsche Welle. A tüntetők amiatt a törvényjavaslat miatt vonultak utcára, ami a jelenleginél szigorúbb intézkedéseket tesz lehetővé a tartományok számára: pl. a maszkviselés, nyilvános alkoholfogyasztás és a sportesemények rendezés terén. Németországban három napja folyamatosan csökken az új koronavírus-fertőződések száma az egy héttel korábbihoz képest a Robert Koch közegészségügyi intézet adatai szerint.

Tovább olvasom