Négyszer feszült neki a Fidesz az AB-ban bízva, és egyszer sem sikerült. Más idők járnak. Külön érdekesség, hogy az Alkotmánybíróság tartalmilag nem is vizsgálhatta az Alaptörvény módosítását, ezt a jogát éppen a Fidesz-kormány vette el sok-sok évvel ezelőtt. Sulyok Tamás tehát biztosan végleg elköszönt, ahogy a többi módosítás is hivatalosan érvényes.
Tovább olvasomCímke: módosítás
Szokásos hergelésnek tűnhet, de nem kizárt, hogy tudatos helyezkedés – Hollósy Andrásnak valójában jó oka lehet a szereplésre
Az elmúlt napokban újra aktívvá vált a közösségi médiában Hollósy András, Miskolc leköszönő alpolgármestere, a Fidesz vereséget szenvedett országgyűlési képviselőjelöltje. A politikus hosszabb inaktivitást követően több bejegyzésben is élesen bírálta a Tisza Párt vezette kormány munkáját. Akad, aki szerint ez nem puszta figyelemfelkeltés, hanem egy újabb pozíció előkészítése.
Tovább olvasomMost hogyan tovább? Négy út áll Sulyok Tamás előtt az Alaptörvény módosítása után
Az országgyűlés stabil kétharmada könnyedén megszavazta az Alaptörvény módosítását, ami Sulyok Tamás köztársasági elnöki székébe is kerül. Négy irányba mozdulhat az Orbánék által kinevezett és a Fideszhez eddig látványosan lojális államfő a hétfői sikeres szavazás után.
Tovább olvasomÓriási többséggel megszavazták az Alaptörvény módosítását, elküldték Sulyok Tamást és Polt Pétert is
Történelmi horderejű döntést hozott az Országgyűlés hétfő esti ülésén, ahol 139 igen és 6 nem szavazat mellett hivatalosan is elfogadták az Alaptörvény 17. módosítását. Amennyiben a köztársasági elnök kézjegyével ellátja a dokumentumot, másnap azonnal megszűnik az ő és négy alkotmánybíró, köztük a testületbe korábban átültetett Polt Péter mandátuma, emellett a jövőben összeférhetetlenné válik a 12 évnél hosszabb parlamenti képviselői múlt az újbóli indulással.
Tovább olvasomIndul a nagy „tisztítótűz”, Magyar Péter rengeteg fontos bejelentést tett az Országházban
Tizenkét évnél tovább senki nem lehetne országgyűlési képviselő, komoly korlátozással pöccintené ki az új javaslat Polt Pétert az Alkotmánybíróságról, Sulyok Tamást pedig egy mondattal elmozdítanák a köztársasági elnöki pozícióból… és még sok más új tervezet Magyar Pétertől. Munkás hétfővel kezdődött a hét.
Tovább olvasomA Tisza benyújtotta friss javaslatait: Orbán már sosem lehetne többé miniszterelnök, öt fontos vizsgálóbizottság alakulhat
A Miskolci Egyetemnél is változások várhatók. Amennyiben elfogadják, akkor az Alaptörvénybe is bekerül az a módosítás, amivel Orbán Viktornál örökre kizárják még lehetőségét is, hogy valaha újra miniszterelnök lehessen. De a Fidesz más miatt is izgulhat, öt igen kényes témában állít majd fel vizsgálóbizottságot a kormány, a Szuverenitásvédelmi Hivatal percei szintén ketyegnek.
Tovább olvasomBuszmegálló áthelyezés és útvonal-módosítás a jövő héten az MVK járatainál
A két változás hétfőn, illetve szerdán történik és hatással lesz a miskolci tömegközlekedésre, utóbbi a gépkocsit használókra is.
Tovább olvasomMegakadályozták a fideszes többségű választási bizottsági kinevezést Miskolcon
Miskolcon ma tartották az év első közgyűlését, amely már a kezdete előtt a figyelem középpontjába került. Az utolsó pillanatban módosították a napirendet, és a városvezetés visszavonta a január 29-i ülésre benyújtott sürgősségi előterjesztést, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 01. és 02. számú országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok tagjainak és póttagjainak megválasztására irányult.
Tovább olvasomÉs hopp egy törvénymódosítás, már nem kell elszámolni a kormány kedvenc alapjaiból kapott 3 millió forint alatti támogatásokkal
Lepődjünk meg, ismét változtatott a játékszabályokon a Fidesz, ráadásul újra visszamenőleges hatállyal. Kicsit elkezdték kaparászni a költségvetési támogatások körül kialakult furcsaságokat az ellenzéki pártok és újságírók, a kormány pedig villámgyorsan, visszamenőlegesen megváltoztatja a törvényt. Mintha láttunk volna már ilyesmit.
Tovább olvasomMódosítottak az időjárási előrejelzésen, a korábbi számításokhoz képest is nagyobb hó várható, jön az ónos eső is
Sajnos a hét második felében ónos eső is várható, ami a hórétegre ráfagyva különösen nehézzé teheti majd a közlekedést. Előtte azonban jelentős mennyiségű havazásra készüljünk, ami az ország nagy részén már most is tart. BAZ megye is megkapja a maga jussát.
Tovább olvasom