Veres Pál: Navracsics Tibor megkért, hogy segítsek az Erasmus újraindításában

Veres Pál polgármesterrel találkozott hétfőn Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter. A találkozón több fontos téma is szóba került és egy meglepő kérést is megfogalmazott a miniszter, melyben Miskolc polgármesterének a segítségét kérte. Az egyeztetés középpontjában alapvetően az önkormányzatiság helyzet és jövője, a miskolci fejlesztések, valamint a város tervei és víziói voltak. Azonban ezen témák mellett felmerült egy országos kérdés is, amely kapcsán a miniszter Veres Páltól kért segítséget. Navracsics Tibor arra kérte a polgármestert, hogy járjon közben az Erasmus-program ügyében Brüsszelben. Mint arról korábban mi is beszámoltunk, az Európai Unió döntése…

Tovább olvasom

A Miskolci Egyetem rektora szerint nem oldaná meg a gondokat, ha a kormány fizetné az ösztöndíjakat

Horváth Zita szerint ugyanis nem csak pénzkérdés az Erasmusból és a kutatói programokból való kizárás. Január elején derült ki, hogy az Európai Bizottság 21 magyar egyetemen felfüggeszti a hallgatói Erasmus- és a kutatói Horizon-programot. A döntésről az intézmények is csak a sajtóból értesültek – mondta pénteken az RTL Híradónak a Magyar Rektori Konferencia modellváltó tagozatának elnöke. Horváth Zita úgy fogalmazott: „mi vártuk, hogy kapunk valamiféle megkeresést közvetlenül az Európai Bizottságtól mint érintett intézmények. Ezt mi nem kaptuk meg.” Ezért találkozót kértek, majd egy hete levélben is jelezték a bizottságnak, hogy…

Tovább olvasom

Katasztrófaturizmussal egybekötött Erasmus-programot hirdetett a Miskolci Egyetem?

Meglehetősen meghökkentő ajánlattal állt elő a Miskolci Egyetem: a gyakori orosz támadás alatt álló ukrajnai Harkiv műszaki egyetemére kínál oktatóknak hétnapos, és hallgatóknak négyhónapos, az Erausmus-program részeként  képzési lehetőséget.  A mai körülmények között akár katasztrófaturizmussal is egyenértékű lehetőségért természetesen támogatás is jár, nem is kevés. Egyébként a Nemzeti Műszaki Egyetem “Kharkiv Polytechnic Institute” Kelet-Ukrajna legnagyobb és legrégebbi műszaki egyeteme. 1885-ben alapították, és a második legrégebbi műszaki egyetem az egykori Orosz Birodalomban és a modern Ukrajna területén. A harkiviak nem mellesleg széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeznek, egyebek mellett a Tashkent State Technical Universityvel is együttműködési megállapodást…

Tovább olvasom

Ha elszáll az Erasmus lehetősége, a miskolci egyetemisták mehetnek Üzbegisztánba és Moszkvába tanulmányútra?

A kormány ezt az uniós elvonást is győzelemként értékeli, de vajon a miskolci és más diákoknak megfelelő alternatívát jelent, ha a Sorbonne helyett Szamarkand, vagy Moszkva csodálatos területein ismerheti meg az oktatást? A Fidesz vezetésével ennyire irány a Kelet? Az Erasmus ösztöndíj kérdése jelenleg a Nap a politika galaxisában: minden körülötte forog. Az Európai Bizottság január 9-én ugyanis úgy döntött, hogy 21 modellváltó magyarországi egyetemet kizár az Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból is. A miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs úgy véli, az Erasmus-ügy nyílt…

Tovább olvasom

Törvényjavaslatot nyújtott be a DK az Erasmus-botrány miatt

Az összeférhetetlenségi szabályokat szigorítanák a vagyonkezelő alapítványoknál. Törvényjavaslatot nyújtott be a Demokratikus Koalíció (DK), amely szigorítaná a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvény összeférhetetlenségi szabályait, vette észre a Telex. Mint írtuk, a Népszavában megjelent cikkből tudták meg hétfőn a magyarországi egyetemek, hogy szinte mindegyiküket – beleértve a Miskolci Egyetemet is – elvágták az EU-s pénzektől, így a kutatásokat és a külföldi ösztöndíjakat finanszírozó programoktól, azaz a Horizonttól és az Erasmustól is. 2019 és 2021 között a magyar állami egyetemek közül szinte mindegyiket vagyonkezelő közalapítványoknak ajándékozta az állam. Az egyetemek irányítását frissen létrehozott…

Tovább olvasom

A Miskolci Egyetem hallgatói sem pályázhatnak az Erasmusra

Mivel a kormány továbbra is fideszes politikusok irányítása alatt tartja az alapítványi egyetemeket, egyelőre kihagyják azokat az EU egyes oktatási- és kutatási projektjeiből – tudta meg a Népszava. Ezért nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból. A tiltás a 2022. december 15. után elbírált pályázatokat érinti. A lap szerint erről az Európai Bizottság illetékesei december végén levélben értesítették többek között a pénzek kezelésével megbízott nemzeti hatóságokat. A tiltás összesen 21 magyarországi egyetemet érint, ennyi működik ugyanis alapítványi formában. Az érintett…

Tovább olvasom