Kevesebb mint egy hét van hátra a választásokig, ezért több képviselőjelölttel is interjút készítettünk, hogy jobban megismerhessék őket a választók. Ezúttal Dr. Simon Gábort, a Velünk a Város frakcióvezetőjét, az Összefogás Miskolcért képviselőjelöltjét kérdeztük. A beszélgetés során érintettük az elmúlt 5 éves ciklus értékelését, de szó volt a következő ciklus terveiről sé feladatairól is.
Tovább olvasomCímke: VELÜNK A VÁROS
A Velünk a Város felszólította Tóth-Szántai Józsefet, hogy reagáljon a kiszivárgott hangfelvételre
A Velünk a Város frakciója közleményben reagált Magyar Péter kedd reggeli, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség épülete előtt elhangzott mondataira. Varga Judit volt férje rögtönzött sajtótájékoztatója előtt átadta az ügyészségnek azt a hangfelvételt, amelyből az derül ki, hogy Varga első kézből kapott információkat a Völner–Schadl-ügyről, és a beszélgetésben Rogán Antal neve is szóba kerül.
Tovább olvasomA helyi Fidesz Miskolc megbénítását tervezi?
Veres Pál Miskolc polgármestere Facebook-oldalán tájékoztatta a város lakóit arról, hogy a helyi Fidesz–KDNP megbénítaná Miskolcot és a város cégeinek működését. A polgármester véleménye szerint az említett pártok politikai érdekeiktől vezérelve szándékosan okoznak kárt Miskolcnak. Januárban a Fidesz-KDNP rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte, amelyen különböző törvényeket, sőt magát az Alaptörvényt is sértő előterjesztés-csomagot szerettek volna elfogadtatni. Az előterjesztések célja a város és a Miskolc Holding cégeinek megbénítása volt. Amennyiben az előterjesztést elfogadták volna az súlyos anyagi, gazdasági károkat okozott volna Miskolcnak. “Tudni kell, hogy ezeket a jogszabályellenes előterjesztéseket csakis akkor tudta…
Tovább olvasomFebruárban ismét szociális tűzifaosztás Miskolcon
2020 óta zsinórban ötödik éve, hogy a Velünk a Város vezetésével a szociálisan rászorulók ingyenes tűzifában részesülnek megyeszékhelyünkön. Most már a pontosabb részleteket is megismerhettük.
Tovább olvasomMéltó emléket állított a Velünk a Város frakció a Szeghalmy kilátónak
Méltó emléket állított tegnap a Velünk a Város frakció az 1956-ban lerombolt Szeghalmy kilátónak. A várost vezető koalícióban az Avasi kilátó 60. évfordulója miatt merült fel az ötlet. Veres Pál, Miskolc polgármestere a Facebook-oldalán számolt be az eseményről. “Hiszen ahogyan a mi generációinknak szívében a mostani Avasi kilátó foglal el kitüntetett helyet, úgy a maga idején a Szeghalmy kilátó is ugyanilyen fontos volt az akkoriaknak” – írta Veres Pál bejegyzésében A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy a mai Avasi kilátó, amely méltán a város jelképe, már a harmadik…
Tovább olvasomMától fizetős a M30-as Miskolcot elkerülő szakasza
Sok más autóúthoz hasonlóan az M30-as elkerülő is fizetőssé válik az új év beköszöntével. Miskolci civilek és a városvezetés is tiltakozott a tervezet ellen, sőt korábban Csöbör Katalin fideszes képviselő meg is ígérte, hogy az útszakasz ingyenes marad. Ennek ellenére a kormány másképp döntött és mától már csak fizetés ellenében használható a szakasz. Január 1-jétől több, személyautóval eddig ingyenesen igénybe vehető gyorsforgalmi útszakaszra is sztrádamatricát kell váltani – figyelmeztetett az Útinform vasárnap a honlapján. Díjkötelessé válik a többi között az M0-s, az M4-es és az M44-es autóút teljes szakasza, az…
Tovább olvasomA Fidesz és a DK is Veres Pált akarja legyőzni, ön kire szavazna?
Hiába közelednek az ünnepek, a politikai versengés tempója nem csökken Miskolcon. Az elcsendesedés időszakában is vitáktól és vádaktól hangos a miskolci közélet. A harc egyre élesedik a pártok között, a kormánypénzen működő Borsod Online pedig arról ír, hogy Veres Pálnak kevés esélye van újra győzni, mert a miskolci DK lépései egyértelműen a Fidesz-KDNP-t segítik. De valóban ez az igazság? A Borsod24 cikkünk végén található szavazásából kiderülhet, milyen a politikai közhangulat fél évvel a választások előtt Miskolcon. A Demokratikus Koalíció miskolci szervezetének elmúlt néhány hónapban tett nyilatkozatai több szakértő szerint is…
Tovább olvasomElszakadt a cérna, kizárhatják a DK-t a Velünk a Város frakciószövetségből
Már azzal is rossz fát tettek a tűzre a DK-sok, hogy önálló polgármester-jelöltet indítanak Veres Pállal szemben Hegedűs Andrea személyében Miskolcon, kilépve ezzel a 2019-ben nagyon sikeres frakciószövetségből. A múlt heti furcsa szavazás pedig az utolsó csepp lehetett a pohárban.
Tovább olvasomTényleg együtt fog szavazni a DK a Fidesszel holnap Miskolcon?
Új szintet lépett a politikai hatalomért folytatott küzdelem Miskolcon. Információink szerint a holnapi közgyűlésen, a jövő évi költségvetés megszavazása során nem csak a Fidesz elutasítására kell számítania a városvezetésnek, hanem – feltehetően a választások előtti erőfitogtatás keretében – a DK is nemet fog mondani az előterjesztésre. Pedig a politikai kockázat nagy: azzal, hogy a Demokratikus Koalíció leszavazza a dokumentumot, a működésképtelenség szélére sodródik a a borsodi megyeszékhely. Értesüléseink szerint a Demokratikus Koalíció még megmaradt két önkormányzati képviselője, Mokrai Mihály és Szilágyi Szabolcs, valamint a Fidesz-KDNP nem fogja megszavazni a város…
Tovább olvasomVálasztások 2024: Borkuti László már nyíltan szembemegy a miskolci DK-val
Néhány héttel ezelőtt már mi is írtunk arról, hogy nemcsak a miskolci polgárok egy részét nem nyűgözte le Hegedűs Andrea polgármester-jelöltsége, de magában a Demokratikus Koalícióban sem ért mindenki egyet az ellenzék megosztásával. Nem kellett sok idő, hogy kiderüljön: Borkuti László DK-s önkormányzati képviselő nyíltan állást foglalt saját miskolci szervezetével szemben. A napokban a Demokratikus Koalíció Miskolc Facebook oldalra került ki egy bejegyzés, amelyen az látható, hogy Varjú László országgyűlési képviselő az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszél, hogy szerinte Veres Pál elárulta az ellenzéket, mert együttműködik a kormánnyal,…
Tovább olvasom