Szembe jött az igazság a gazdatüntetőkkel, mégsem mehetnek traktorjaikkal a belvárosba demonstrálni

Bár a tüntetés főszervezője úgy tudta, megkapták rá az engedélyt, a rendőrség péntek délután kiemelte, hogy szó sincs ilyesmiről, nem lehet traktorokkal tüntetni a belvárosban és a rakparton sem. A törvények betartására pedig szigorúan ügyelni fog a rendőrség. Ilyenkor feltétlenül. „Egy magánszemély korábbi bejelentésével gyakorlatilag azonos tartalmú bejelentést tett, mely szerint gyűlést szervezne 2022. augusztus 20-tól 31-éig a fővárosban, beleértve az ünnepi helyszíneket, a rakpartokat és a Duna-hidakat” – írta a hvg.hu megkeresésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A rendőrségnél azért érdeklődtünk a szombatra bejelentett gazdatüntetésről, mert az esemény főszervezője, a szegedi…

Tovább olvasom

Kitiltották Oroszországból a brit miniszterelnököt

Boris Johnson mellett több más miniszter és politikus sem léphet be az országba. Oroszország megtiltotta, hogy az ország területére lépjen Boris Johnson brit miniszterelnök, Liz Truss külügyminiszter, Ben Wallace védelmi miniszter, valamint további tíz brit politikus – számolt be róla a HVG.hu. Az orosz külügyminisztérium indoklása szerint minderre „a brit kormány példa nélkülien ellenséges akciói” miatt volt szükség, „különös tekintettel a magas rangú orosz hivatalnokok elleni szankciók életbe léptetésére”. Az oroszok indoklása szerint a britek „politikai kampánya” Oroszország elszigetelése érdekében „meg akarják fojtani” az orosz gazdaságot”, ráadásul a britek folyamatosan…

Tovább olvasom

Megszületett az ítélet, hogy nem lehet kitiltani a kórházakból a sajtót, azóta Orbán hozott egy rendeletet, hogy mégis

Ha valakinek eddig kétségei lettek volna arról, hogyan működik a Fidesz jelenlegi kormányzása, annak elég ezt az egyetlen dolgot megnéznie. A járvány kitörése óta a sajtót kitiltották minden kórházból, így hazánkban nem lehetett hitelesen bemutatni, hogyan zajlik a kórházi munka a Covid-osztályokon. Szerdán a bíróság kimondta, jogellenes a kitiltás, pénteken Orbán Viktor azonnal hozott egy új rendeletet, hogy de, mégis kitiltható a sajtó. Sakk-matt, így zajlik ez nálunk. Máris reagált a kormány a Fővárosi Törvényszék szerdai döntésére, miszerint a Kásler Miklós vezette Emberi Erőforrások Minisztériumának nincs joga arra, hogy a koronavírus-járvány…

Tovább olvasom

Kizárták a sajtót az elvileg nyilvános fideszes sajtótájékoztatóról, a jogszabályok szerint nem lehetne

Ha egy esemény nyilvános, akkor nem létezik olyan, hogy részben nyilvános. Ez lesz az új módszer arra, hogy véletlenül se kapjanak a kormánypárti képviselők és jelöltek kellemetlen kérdéseket? A bombabiztos érv ismét a “járvány” volt – ezek szerint a kézilabdacsarnokban húszezer ember bezsúfolása rendben volt, kétszáz ember egy légtérben sok. Logika. Bár még a Facebookon is meghirdették, a sajtót kizárták Kocsis Máté fideszes frakcióvezető és Sára Botond képviselőjelölt VIII. kerületi lakossági fórumáról. Ez azután derült ki, hogy a 444.hu próbált regisztrálni, de a Józsefvárosi Fidesz közölte, a lakossági fórum nem sajtónyilvános.…

Tovább olvasom

Januártól végre vége lehet a horrorkaravánoknak, innentől sokkal többet kockáztatnak a szabálytalankodók

Súlyosan veszélyeztették a közlekedésbiztonságot a szinte napi rendszerességgel felbukkanó román és bolgár sofőrök által vezetett, elképesztően ijesztő gépjármű-karavánok. A magyar hatóságok azonban komoly szigorítást vezetnek be. Január végétől akár félmillió forintos közigazgatási bírságot szabhatnak ki az ellenőrző hatóságok a szabálytalan vontatást végző, túlsúlyos és túlméretes járműszerelvényekre akkor is, ha azok személyautókból vagy kisteher-gépkocsikból állnak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). Az úgynevezett “horrorkaravánok” szinte kizárólag külföldi – elsősorban bolgár és román – járművek által vontatott járműszerelvények. Vezetőik jellemzően Nyugat-Európában felvásárolt, gyakran üzemképtelen használt autókat juttatnak el a keleti…

Tovább olvasom