Isten malmai – Gellérfy László írása

Magánügy! Mi közöm hozzá? Ilyen már velem is számtalanszor megtörtént. Szegény szomszéd Pista bácsi ebbe halt bele! Akár még igazad is lehetne, ha a „Ius murmurare”, a mormogás joga nem járna mindannyiunknak. Hétköznapi ügyet – első látásra legalábbis annak tűnőt – próbáltam elintézni a NAV megyei irodájában. Sorszám, sorban állás, várakozás, magyarázkodás. Igazolvány, egyeztetés, hümmögés… Ezt nem értem – mondja az ügyintéző hölgy. Rosszat jelent- gondolom. Gizi gyere már! Nézd csak! Ez már rég elévült. De akkor miért nem került rá? Bocs! Lefagyott a rendszer! Ma már harmadszor, pedig még csak…

Tovább olvasom

Érthetetlen: főszereplőnk egy nyugodt, mozdulattal befejelte a polgármesteri hivatal üvegét – videó

A 37 éves férfi előbb elintézett valamit a kormányablakban, majd kijött, beszélgetett egy járókelővel, majd befejelte a hivatal ablakát és még oda is könyökölt. Mindezt a kamera fel is vette. Nem derült ki, hogy mi indított arra egy 37 éves balassagyarmati férfit, hogy megtegye a település történetének legértelmetlenebb gesztusát. A fickó január 10-én elintézett valamit az épületben található kormányhivatalban, majd kijött az utcára, ahol előbb pár szót váltott egy járókelővel, aztán elgondolkodott kicsit a hogyan továbbon, majd látszatra nyugodt léptekkel odament a homlokzathoz… és különösebb hacacáré nélkül egymás után kétszer…

Tovább olvasom

Az Európai Labdarúgó Szövetség elnöke szerint a foci-EB nem rontott a járványhelyzeten, a járványügyi hivatal szerint viszont dehogynem

Ezek ráadásul csak a hivatalosan közzétett adatok. Két és félezer új fertőzött bizonyíthatóan az Európa Bajnokságon fertőződött meg. Meglepő módon Magyarországon egy sem… legalábbis hivatalosan. Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke szerint a vasárnap este véget érő, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság nem járult hozzá a koronavírus-járvány terjedéséhez – írja az MTI. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb, július 8-i időszakig szóló jelentése [pdf] szerint azonban eddig 2535 megbetegedés kapcsolódik a június 11-én kezdődött Eb-hez, amelyet európai 11 ország egy-egy városában rendeztek. Az ECDC szerint Skócia a…

Tovább olvasom

Figyelem! Tiszaújvárosban a járvány miatt szünetel a hivatali ügyfélfogadás

A vírushelyzet úgy alakult Tiszaújvárosban, hogy szükség van erre az intézkedésre. Az elmúlt napokban két új tiszaújvárosi fertőzöttet regisztráltak a hatóságok – közölte október 16-i Facebook-bejegyzésében Fülöp György. A polgármester tudatta, a szennyvízvizsgálat legfrissebb eredményei szerint – szemben az országos tendenciával – stagnál az új típusú koronavírus örökítő anyagának mennyisége, így várhatóan a következő napokban nem emelkedik meg ugrásszerűen a fertőzöttek száma. Október 19-től határozatlan ideig szünetel az ügyfélfogadás a polgármesteri hivatalban, ezért a városvezető kéri, kizárólag halaszthatatlan esetekben keressék fel a hivatal épületét. Borsodihir.hu

Tovább olvasom