Biológus: Nehogy nyissanak az iskolák áprilisban, nemcsak a tanárok vannak veszélyben, a szülőkhöz is hazaviszik a vírust

Megosztás

Egyelőre a kormány hajthatatlannak tűnik, Orbán Viktor kőbe véste az április 19-i nyitást és ettől egyelőre tapodtat sem moccannak. Márpedig a járványügyi helyzet jelenlegi állása szerint ez a pedagógusokon kívül a gyermekekre és még inkább a szülőkre is nagy veszélyt jelentene, a harmadik hullám még tombol. Számít-e a szakember véleménye?

“Átoltottság tekintetében egyre jobban állunk világviszonylatban, ami hamarosan jótékony hatással lesz a ma még kedvezőtlen egészségügyi statisztikákra is” – írta Facebook-oldalán Boldogkői Zsolt molekuláris biológus, egyetemi tanár, aki szerint két problémát kellene még megoldani.

Az egyik az, hogy további türelemre volna szükség, azt javasolja, ne nyissák ki az iskolákat áprilisban.

Már csak azért sem mert a gyermekeket még nem lehet oltani, a tanárok oltása pedig nem fog elegendő immunitást produkálni addigra. Továbbá, a brit variáns veszélyes a kicsikre, ráadásul, ők haza fogják vinni a vírust a családba.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter is azt mondta a hvg.hu-nak, hogy nem kellene kötelezővé tenni az áprilisi nyitást, de a kormány az eddigi nyilatkozatok alapján hajthatatlan.

Boldogkői Zsolt szerint a másik probléma az, hogy hamarosan eljön az a pont, mikor az oltásellenesség miatt nem nő tovább az átoltottság, ezért nem szabadulunk meg a vírustól. Azt írta, le kell törni az oltásellenességet, hatásos motivációs rendszert kell kidolgozni az oltási hajlandóság növelésére.

Ennek fő eszközeként az oltásigazolványnak igen erős jogosítványokat kellene adni. A vírusszkeptikus és oltásellenes vezérekre pedig alkalmazni kellene a hatályos jogszabályokat.

(Az oltás motiválásánál hasonlóra utalt Orbán Viktor miniszterelnök a péntek reggeli rádióinterjúban). Boldogkői úgy érzékeli, az ellenzék sem agitál már annyira a keleti vakcinák ellen. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek